Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
1062 TAKÁCS TIBOR a főispánok bizonyos szintű jogi képzettséggel rendelkezzenek. Ez a bürokratikus apparátus irányításában való kulcspozíció betöltéséhez elengedhetetlennek számított. Ebből a szempontból mellékes a közigazgatási képzés színvonala, az egységes közigazgatási képzés tulajdonképpeni hiánya,11 4 és az is, hogy egyes korabeli kritikusok szerint ez a „werbőczyánus",11 5 nemesi jogászságból kifejlődött jogi kultűra „most sem alakult át adminisztratív szakszerűséggé, hanem továbbra is ugyanaz a rendelkező, jogteremtő, felsőséges eljárásmód maradt".11 6 Sokkal fontosabb annak kihangsúlyozása, hogy a főispán és a hivatalnoki kar ugyanannak a jogi kultúrának voltak a birtokában, ugyanazt a jogi nyelvet beszélték, ami pedig a főispáni munka hatékonyságát, eredményességét jelentősen növelhette. Korábbi pozíció Mivel a korszak társadalmáról nem áll rendelkezésünkre átfogó kép, az egyes osztályok és rétegek meghatározását és elhatárolását segítő kritériumok is hiányoznak, ezért nem is próbáltam a kar tagjait előre felállított, bizonytalan körvonalű és tartalmú kategóriákba („földbirtokos", „hivatalnoki-katonatiszti réteg", „dzsentri" stb.) sorolni. Az „egydimenziós, fölöttébb rugalmatlan osztályozási séma"11 7 helyett a korábbi életutat vizsgálva elsősorban a foglalkozási megoszlásra helyeztem a hangsúlyt. Először — a Belügyi Közlöny személycserékről tudósító rovata alapján — azt vizsgáltam meg, hogy a főispánokat közvetlenül honnan nevezték ki. Ez sok esetben véletlenszerű, esetleges, nem tudósít a korábbi életpálya egyes szakaszairól, arról, hogy az illető milyen közigazgatási, politikai, gazdasági tapasztalatokat szerzett. (Lichtenstein Lászlót például 1920-ban „takarékpénztári igazgató"-ként, 1932-ben „földbirtokos, volt főispán"-ként, 1938-ban „országgyűlési képviselő"-ként nevezték ki; az éppen aktuális legfontosabb pozíció tehát minden esetben változott.) Ezért megvizsgálom az egész életpálya során betöltött posztokat is, a hivatali pályát, illetve a földbirtokot és az egyéb gazdasági pozíciókat állítva előtérbe. A kinevezést közvetlenül megelőző állás többnyire az életút egyetlen pontjára utal, csupán arra vonatkozóan hordoz információkat, hogy az egyes kormányok 114 Lásd: Egyed István: A közigazgatási tisztviselők képzése és képesítése, Bp. 1936.; különösen „A közigazgatási képzés reformja" című, 1927-ben írott tanulmányát (uo. 9-24.) 115 Bibó István: Értelmiség és szakszerűség, in: Demokratikus Magyarország. Válogatás Bibó István tanulmányaiból, Bp. 1994. 331. 116 Erdei Ferenc: i.m. 36. Valóban igaz, „hogy a írói és ügyvédi pályán több volt a követelmény, mint a magasabbfokú közigazgatásban és ezért arra azok mentek, akiknek megvolt a becsvágyuk, munkabírásuk és képességük ennek a vizsgának letételére. Viszont a közigazgatásban sokan elhelyezkedhettek, akik az ügyvédi és bírói vizsga letételére nem vállalkoztak. így 1874-től kezdve állandó szelektálás folyt a közigazgatás kárára." (Magyary Zoltán: A közigazgatási tisztviselők gyakorlati szakképzésének problémája, in: Fejezetek a közjog és közigazgatási jog köréből. Szerk. Mártonffy Károly. Bp. 1932. 299-300.) Az 1931-ben bevezetett közigazgatási vizsga — illetve annak jóval korábban megfogalmazódott igénye — az adminisztratív szakszerűség felé tett jelentős lépésnek tekinthető. 117 Gyáni pábor: Magyarország társadalomtörténete a Horthy-korban, in: Gyáni Gábor• Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Bp. 1998. 210. Lakatos Ernő szerint: „A statisztikai módszernek nagy hátránya, hogy élesen elhatárolt csoportokkal dolgozik, pedig az életben átmenetek vannak és az emberek nehezen skatulyázhatok." (Lakatos Ernő: A magyar politikai vezetőréteg 1848-1918. Társadalomtörténeti tanulmány, Bp. 1942. 97.)
