Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1056 TAKÁCS TIBOR bekerülők aránya, a főispáni kar egészének életkora csökkent. Jól megfigyelhető az összefüggés az 1930-as évek elején és 1935-36-ban, valamint 1939-ben, amikor a személycserék nagy száma mindhárom időszakban a főispáni kar fiatalodását eredményezte. Ebben szerepet játszott a másik tényező is: az új kinevezettek átlagéletkora jóval alacsonyabb volt a leváltottakénál. (1931-ben a Károlyi-kor­mány által kinevezett személyek átlagban több mint 12 évvel voltak fiatalabbak a felmentetteknél.) Hiába került be ugyanis sok új ember főleg a felvidéki főispá­nok kinevezésével az Imrédy-kormány alatt 1938-ban, életkoruk (több mint 8 évvel) magasabb volt a régiekénél, így a kar életkora tovább növekedett. A korösszetételben lezajlott változások nagyságrendjükben nem voltak je­lentősek, hiszen a kar átlagéletkora elég hamar 50-52 év körül állandósult, s kisebb kilengésektől eltekintve a főispánok döntően 48-50 évesen kerültek a karba. Az ugyanazon korúak belépése valójában újabb generációk bekerülését je­lentette. A korszak elején, a Bethlen-kormány idejében még szerepet kaptak a főispáni karban az 1870 előtt születettek, igaz arányuk már ekkor a felére csök­kent. A húszas években az 1870-es években születettek aránya növekedett az 1880-as generációhoz képest, sőt 1929-ben és 1930-ban a legtöbb főispán közülük került ki, ami a kar öregedését eredményezte. Ugyanakkor már Bethlen alatt megkezdődött az idősebb korosztályok súlyának csökkenése, ami Károlyi idejében tovább folytatódott. A legidősebbek teljes kikerülése mellett az 1870-es nemzedék képviselete 8 főre csökkent, míg az 1880-as években születetteké 14-re nőtt; sőt 1930-ban kinevezték az első olyan személyt, aki a kilencvenes években született. A Gömbös-kormány első éveiben nem módosult jelentősebb mértékben a korosz­tályok súlya, elmozdulásra csak 1935-öt követően került sor. Kisebb lett az 1870-es és az 1880-as generáció aránya, miközben az 1890-eseké ugrásszerűen megnőtt. Gömbös halálakor a hivatalban lévő főispánok közül 4 született a hetvenes évek­ben, 11a nyolcvanas években, 9 pedig a kilencvenes években. A Darányi-kormány alatt a generációk aránya nem változott számottevően, sor került viszont az első 1900 után született személy kinevezésére. Az Imrédy-kormány idejében egyfajta „visszarendeződés" zajlott le az idősebb korosztályok javára. Már az első hóna­pokban megfigyelhető az 1880-as nemzedék térnyerése az 1890-eshez képest, a felvidéki főispánok kinevezésével azonban a még korábbi, 1870-es generáció ará­nya nőtt meg a leginkább. Teleki alatt 1939-ben már fiatalodás észlelhető, az 1880-as években születettek súlya az 1870-esekéhez, az 1900-as években szüle­tetteké pedig az 1890-esekéhez képest megnőtt, a hetvenes években születettek pedig szinte teljesen kikerültek a karból. 3. táblázat: a kar megoszlása a főispánok születési éve szerint со -t ю СО I-ce os CO со со со те СО СО со со OS OS o> No OS OS os OS OS OS OS OS OS OS -H -1869 5 4 2 3 3 3 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1870-1879 9 8 11 12 12 12 12 9 9 9 9 5 5 4 7 2 1880-1889 11 12 12 12 12 11 11 16 13 14 14 13 11 13 15 19 1890-1899 0 0 0 0 0 0 1 1 2 2 2 7 10 9 9 10 1900-0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 5

Next

/
Thumbnails
Contents