Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

996 HOFFMANN TAMÁS ipari szakmunkások túlságosan sokan voltak ahhoz, hogy munkát kapjanak, ezért közülük sokan áttelepültek a falvakba. Számukra tehát a gazdasági-társadalmi mozgás egyetlen lehetséges történelmi pályája járhatónak bizonyult. A reálfolyamatok ismételten nyomot hagytak az architektúrán. Érdekes, hogy Nyugat- és Közép-Európa kelet felé terjedő építésmódja is ott honosodott meg, ahol az új architektúra nyersanyag ellátása adva volt, a specialisták tudása, másrészt az építtetők igényei találkoztak egymással. Például a Cseh-medencében épült kisvárosok (Stare Mesto, Mikulcice stb.) 12-13. századi épületmaradványai már az innováció terjedését bizonyítják, de az is lehet, hogy csupán az egykori lakók leleményességét. Házakat építve megosztották a belső tereket. A főhelyiség persze továbbra is a járószinten volt tűzhellyel vagy kemencével és következményével, a gomolygó füsttel, de a család nem lakott többé veremépítményben. Újításaikat idővel átvették a vidéken. A szlávoktól lakott tájakon — az Elbától keletre — sehol sem ismerünk falusias környezetből a 12. századnál korábbi példákat, későbbieket igen. Ennél fogva nem is világos, miként terjedt ez az építkezési szokás. Mindenesetre a korai majorudvarok építményei közül a. sütőházat építették meg elsőként. Ilyen házakra engednek következtetni a Rajnától keletre talált 12-13. századi majorbeli pékségek maradványai (pl. Dreibergen-Altkirchen, Eime, Bork, mely utóbbi lelőhelyén 25m2 belső tere volt az épületnek). A legtöbb majorban gerendákból összeeszkábáltak egy lakótornyot, majd a 14-15. században felhúztak mellette vagy helyette egy-egy úrilakot is. Ugyanitt malomépületek igazolják, hogy a tartós építőanyagok használatának városokban kialakított mesterfogásait vidéken is alkalmazták. A középkor végén épített parasztházakba szintén bevezettek több újítást. Például nagyobb ablaknyílásokat hagytak, ezeket hólyaggal stb. befedték, a szobában kályhát állítottak, asztalos készítette magas asztalt és hozzá való padot meg széket vásároltak, a láda helyett később szekrényt csináltattak stb. A városokból vidékre vezettek az innovációs útvonalak. A kőalapra épített faházak architektúrája városokban és majorokban tűnt fel, majd a parasztok épületein. Ezek a házak jobban voltak szigetelve. Ha valaki ilyen falakat akart, mesteremberek nélkül aligha boldogult. Talán Brebiéres (Arras mellett) falujának a Karoling-korból származó leletei bizonyítják legkorábban a mondottakat. Itt kőlábazatokra fektették a ház talapzatát, majd ezekbe a fatörzsekbe csapolták be a házfalak függőleges gerendáit (amelyeknek közeit befonták és betapasztották). A technológia (amennyire a csekélyszámű régészeti leletből megítélhető) korántsem volt még általános. A példa sem volt ragadós. A gerendavázas paticsfalak építésének középkori tartományaiban majdnem mindenhol előszeretettel ragaszkodtak a cölöpházakhoz. A Meroving-kori településekben (amelyeket az ezredforduló után elhagytak lakóik) sok bizonyítékot tártak fel a mondottakra. A Németsíkságon még később is sokáig élt ez az építészet, noha itt nem az erdők, hanem a mocsarak sokasága, tehát a talajvíz szintje szabályozta az életet. Cölöpházak nyomaira bukkantak a régészek. A tanyák dombokra települtek. (Neuwid-Gladbach: 6-9., Merdingen am Kaiserstuhl: 7-12., Geislingen-Württemberg 7-9., Kircheim-Bajorország: 10-13., Warendorf-Westfalia: 8-10., Kootwijk., Gerdeland-Hollandia: 8-10., Odoorn-Hollandia: 8-10., Elisenhof-Eiderstedt: 10-13., Hessens-Wil-