Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 997 helmshaven: 7-13. századi lelőhelyek.) Ezekben a tanyacsoportokban általában négy-öt családi gazdaság működött. A parasztok kulináris kultűrája szegényes volt, kását adó kis gabonatermésüket szarvasmarhák húsával és tejtermékekkel egészítették ki. Halásztak is. A délnémet tájon erre nem igen volt lehetőségük az ittlakóknak. Ezek a parasztok nagyobb településekben éltek. A házmaradványokból ítélve két-háromszoros volt a telekszám — az északiakhoz mérten. Valamennyi udvaron állt egy lakóház és több mint egy tucat melléképület. A Karoling-kor kezdetén még veremépítményeik is voltak, ezek mind eltűntek a középkor folyamán. Egyébként is javarészüket csak a prehistóriumban lakták, később csak gazdasági rendeltetéssel építették őket (a leggyakrabban szövőháznak rendezvén be). A délnémet övezetben feltárt épületmaradványok jóval kisebbek az északiakhoz mérten. A vesszővel befont karókerítésű udvarokon álló lakóházak alapterülete 6-13x 5-6 méter. Vidéken is arról árulkodnak a középkori építészeti emlékek, hogy az embereket az anyagtakarékosság célja vezette. Tipikus példája ennek a Harz hegységbeli Hohenrode irtásfalu. A 13. században alapították. Itt 65-85 m2 alapterületű lakóházak talpgerendáit fektették nagyobb kövekre, a házak falát függőlegesen tartó gerendákat ebbe a koszorűba csapolták, holott elődeik a 12. században itt még cölöpházakat állítottak. A kőtalapzat további lehetőségeket rejtett. Ahol erre építettek, akár kimélyíthették a pincét is (Merdingen). Az ilyen házak városi példák nyomán épültek. A szőlősgazdák pincékben tárolták a bort, Közép-Európa polgári gazdaságának spekulációs tartalékát. (Dél-Európában nincs pincegazdaság. A termés minden évben kiegyenlített, nem kell tartalékolni a borból, ha sok van, hogy el lehessen adni, mikor nem lesz.) A pincék födémét dongaboltozattal készítették kezdetben. Ilyenek a svájci Bern, a németországi Freiburg 12. századi házai. Regensburg, Stockheim (Unterfranken), Eiécs, Prága, vagy Sopron, Buda 13-15. századi házait pincével írják le az oklevelekben. A Bécsi-medencében egy egész pincesor maradt meg a 14. századból ilyen építményekből. A bajor Marienstein területén egy hasonló építmény 1380-ból. Sajnos Magyarországon a műemlékvédő hivatal tollforgatói — tudva vagy sem, mindent megtettek annak érdekében, hogy a nekik tetsző kőfalű házak maradványait mutassák be. Nem voltak kíváncsiak arra, hogy találnak-e cölöplyukakat a talajban. A gerendanyomok (ha ilyenek voltak) a „falkutatások" során tűntek el. Meg kell maradni tehát egyszer-s-mindenkorra a fakonstrukciók tárgyában a feltevések tartományában. A szokványos talány: hiteles-e Schedel krónikájában Buda ábrázolása? Számomra valószínűnek tűnik, igen! Továbbá azt is valószínűnek tartom, hogy az említett városokban a kisebb épületek Hollókő műemlékegyüttesének típusházaihoz lehettek hasonlóak (persze nélkülözve a napjaink építészetében megszokott, de a népművészettől idegen sablon-szerű vonásokat, jóllehet ezekkel sikerült felruházni a „világörökséget"). Részben alápincézett épületek Erdélyben és a mai Szlovákiában sokfelé láthatók ma is. Úgy látszik, a Dél-német tájaktól a Kárpátok ívéig a középkorban kialakult egy bortárolási technológia. Az eljárást eredménnyel alkalmazták a Rajna-menti városokban is, persze csak ott, ahol a klímaromlást követően még megtermett a szőlő. Mindenesetre az alápincézett házak építészetének kultúrája a Duna-menti német városoknál jóval nagyobb területén felismerhető a középkorban, ezért fel kell tételezni, hogy mindenütt érvényesült az épí-