Századok – 2000
MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951
988 HOFFMANN TAMÁS Közép- és Nyugat-Európában (Kelet-Európáról nem is szólva) ekkor még sok volt az erdő. A10-12 m2 alapterületű viskó mindenütt befogadta az öt-hattagú családot és tűz égett a közepén, volt, hogy kettőt is építettek, ahogyan a 19. században „nyári konyhát" emelve tették. Ilyen házmaradványokra bukkantak nemrég a Szent Gotthárd-hágó környékén, Ticinoban, ahol a 13. században épült kőházak alapjait tárták fel. Az épületek mindössze egyetlen helyiségből álltak. Itt élt, szűkösködött tehát a paraszt. Másként fest Toszkánában a városi hatásra épített lakóház még abban az időben, amikor nélkülözte az emeletet. Van benne konyha és alvókamra, sőt még egy — alapterületében az előbbiekkel csaknem azonos méretű — helyiség is: a jószág istállója. A ház 50-80 m2 -en épült fel. Latioban ilyen házakat építettek a 15. században — a középkor után már emeletekkel. Szokványos épülettípus volt valamikor a mediterrán délen. Hasonló rendszerű Provence és Languedoc rurális architektúrája is, de ez is átalakult a középkor után, mert az Oroszlán-öböltől és az Azúr-parttól északra növekedtek az igények: emeletes házakat építettek a parasztok is. Rougier (Bourgogne) romjai még lakóteres kamrás-házak emlékei a 13. századból. Ez történt az Ibériai-félsziget keleti déli sávjában, ahol mindig is kevés volt a fa, de mikor a mórok kezén fellendült a gazdaság, a vidéket is elérték az urbanizáció középkori hullámai, a parasztok tehát — csaknem kötelességszerűen — nekifogtak átalakítani házaikat. A délnémet tartományokban a 15-17. században már mindenfelé építettek öt-hat helyiséges parasztházakat. Ezekben az épületekben egy szobát rekesztettek el, azaz egy étkezőhelyiséget, amelyet kályhával fűtöttek és amelyből egy fűtetlen hálókamrát választottak le. A szobát és a kamrát fedémmel építették, a fedém feletti padlástér tágasát telerakták lomokkal vagy szálastakarmánnyal. A szobával voltaképpen egy nagyobb dobozt képeztek ki a házban. A fűtött és füstelenített helyiségek megteremtésével korszakalkotóan emelték a házak komfortfokozatát. Persze az egész folyamat — figyelembe véve a társadalmi piramis csúcsa alatt húzódó módosabb rétegek lakásviszonyait — mindenütt jóval korábban kezdődött el. A lakótornyok és a patríciusházak lakáskultúrája már a 12-14. században alapvető átalakuláson ment keresztül, Dél-Európa, Északnyugat-Európa, Közép-Európa keleti övezete által képződött háromszögben. A minta tehát adva volt. Először talán a 13. században Toszkanában emeltek többszintes parasztházakat. Egyrészt a módos parasztokra hatottak a városokban látottak. Az emeletes házakban lakó rokonaik nyomdokaiba akartak lépni. A másik ösztönzést — a történelem sajátos fintoraként — a szegénység adta. Az ötletszegénység kézzelfogható bizonyítékait alkották meg, amikor megalkották a ház-lilliputország mintapéldáit. Az emeletes parasztházak építői ugyanis minden áron ragaszkodtak a városi mintákhoz, még akkor is, ha a leendő lakók ágrólszakadtan szegények voltak. Kis alapterületen építkeztek, holott volt tágas telkük, emeletet építettek, ahova alig tudtak felkapaszkodni. De mivel a lakók szegény ördögök voltak, híjával az innovációs tapasztalatoknak, így kellett felépíteni leendő otthonaikat. Nem volt választásuk, álmaik azonban voltak. A városokból kerültek vidékre, mert kizsuppolták őket, miután elkövették az urbánus közösségekben a legnagyobb vétséget: nem fizették az adót. A történet röviden a következő: ezek az emberek a városok környezetéből a nemes tanács hűbéres tanyabokraikból költöztek be néhány emberöltővel ko-
