Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 973 fűrészmalmok hulladék deszkájából (ezt ugyanis a hajóépítők nem tudták hasznosítani) ruhásládákat lehet fabrikálni. Beköszöntött a ládákat, szekrényeket keretekkel merevítő és abba vékony lapokat illesztő asztalosok korszaka, a bútorművesség megújította a kelták óta innovációk nélkül gyakorolt mesterséget. A háziipari keretekből nemsokára ki is léptek az asztalosok. Céhekbe szerveződtek. A hasogatott fadarabokból bárdolt és faragókéssel megmunkált ácsolatok készítőit pedig egyre kevesebb megrendelő foglalkoztatta. Favillákat, gereblyéket, ácsolt szökrönyöket fabrikáltak és házalók módjára járták a vidéket, hogy élelmiszerre cseréljék portékájukat. A famegmunkálás új technikája miatt a majd kétezer esztendeje sikeres barkácsolás tehát a paraszti házimunka perifériájára szorult. A 16. században megjelentek az épületasztalosok is, ajtóik szerkezete semmiben nem különbözik a szekrényoldalaktól. Mindenki fűrészelt deszkából akart dolgozni, nem kellett senkinek sem a hasított palló. A prehistóriában a folyópartokon (amerre csak a szem ellát, mindenütt) erdők nőttek. Például a Rajna alsó szakaszán (Nimegues és Veluwe magasságában) csaknem mindent beleptek. Ettől északkeletre terült el a Silva Bacenis, a legsűrűbb fríz erdő, az a vidék, amelyet a legrégibb oklevelek írói is sylvestris jelzővel illettek. Münster környékét (Westfáliában) sűrű erdő borította, mígnem Alsó-Szászországben (Brunswick táján) az ezredforduló óta egyre nagyobbak lettek a 6-8. században keletkezett — tisztások. A síkságon, Diepholz környékén tölgyek és nyírfák nőttek. Schleswig-Holsteinben terült el, Hamburgtól keletre, a Sachsenwald; a 9. században ezt tartották a limes Saxoniaenak. Járhatatlan rengetegnek tapasztalták. Ugyanígy vélekedtek a Schleswig északi részén elterülő Isarnho nevű erdőről. Ez választotta el a szlávok, a dánok és a szászok településtartományát. Jütland, Lolleland, Langeland és Sjaeland területét akkoriban még csaknem összefüggő lombsátor fedte. Persze a neolit földművesek óta mind nagyobbak lettek a tisztások, de a fenyvesek és nyíresek elegye még elfedte a szigetek nagyobb részét. A parasztok fapusztítása akkor vett nagyobb lendületet, amikor az Elba Saale vonaltól keletre is megjelentek a telepesek. Először a majorok épültek ki, majd a telepesfalvak. A jövevények — vontatottan, a 13-16. század közötti időben — kiterjesztették az agrárcivilizációt Brandenburgon, Mecklenburgon és Pomeránián át (keleti irányban) messze, a Finn-öböl partjáig. Ettől északkeletre már csak fenyvesek, nyíresek és tavak váltogatták egymást. Itt kezdődik a mindenkori európai periféria, ahol a középkor végéig konzerválódtak a prehistorikus állapotok. Skandinávia nagyobb részén és Észak-Oroszországban járhatatlan mocsarak meg erdők uraltak mindent, a szárazulatokon vadászok és halászok tengették életüket. Hiányoztak a gazdálkodás intenzíválódását kikényszerítő okok. Észak-Európában alacsony volt a népsűrűség mutatója, (a távolsági kereskedelem átrakodó állomásait kivéve, amelyek egyben a prémkereskedelem központjai voltak) hiányoztak a városok és hiányoztak a feudális majorok, a lakosság zöme még nem a mezőgazdaságból élt ekkor. A földművesek égetéses irtásgazdálkodása a középkor után is belefért a bronz- és vaskorban megalapozott gazdálkodási rendszer kereteibe. Fenyőgerendákból ácsolták századokon át lakóházaikat. Keleten másként alakultak a mindennapok tényei. Még Közép-Európán is, minél inkább haladunk kelet felé, új-régi