Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

974 HOFFMANN TAMÁS világ tárul fel. Ritkul a népesség, a gazdálkodás menete mindinkább külteijes, a társadalmi szerveződésben meghatározók a közösségi kapcsolatok, a rendszer még alig veszítette el prehistorikus múltjának kötöttségeit. Már a mai Lengyelország területén is tapasztaljuk a nyugathoz mérten kiütköző különbségeket. Az országban északon és délen hatalmas erdősáv húzódott, s a kettő között (a 'síkság'-on, ahonnan a lengyeleket elnevezték: polski) lábolhatatlan mocsarak tartották fogságukban az embereket. Itt tehát a környezet okán megkéstek a történelmi változások. A prehistorikus rablólovagok és kézművesekből verbuválódott környezetük élősködött a kiskirályságot gyakorló klánfőnök rokonain, a környékbéli parasztokon. Lengyel földön mintegy 250 földvárat tartanak számon a régészek a 10-13. században, valamennyit alluviális talajon építették, körülöttük rendezetlen tanyavilág terült el, a parasztok erdei tisztásokon feltört földjeiken gazdálkodtak. Az egész rendszer minden részletében igazodott a természethez. Az emberek faházakat tákoltak össze gerendákból, ezeknek többsége osztatlan volt vagy két kis lakrészt különítettek el benne. A nagyobb volt a lakóhelyiség (ezt tornáccal vagy előtérrel építették és valószínűleg kamraként használták). Némely esetben a funkciók megcserélődtek. Ha a kamra előtér volt, szerszámok és élelmiszerek tárolására való (ez a magyar pitvar), ha viszont a kamra a házból nyílik: alszanak benne. Kemencék vagy kőből rakott tűzhelyek sugározták az otthon melegét. (Persze füstjükkel mindent bebüdösítve.) A Drang nach Osten elvitathatatlan ténye, hogy az életminőség változásait elsőként a telepített parasztok kezdeményezték. Az innovációkat hozták magukkal. Ez volt a munka-, stb. kultúrájuk. Alkalmasint ennyivel volt magasabb az életminőségük keleti szomszédaikénál. Mikor új hazájukban berendezkedtek, a föld népe új életfeltételek közé került, mert az itteni mértékhez képest másként lakott, többségük falvakban, továbbá gazdálkodásukat is a majorokban kikísérletezett munkaoperációkkal tartották fenn. Noha faházakat építettek, azonban épületeikben növelték a helyiségek számát. Volt egy kemencével fűtött lakóterük, ahol főztek is, volt kamrájuk és nem ritkán a háznak egy előteret, pitvart ácsoltak. A füstelenített szobát csak a 18. században igényelték. (Érdekes, hogy a 18-19. századi telepesek, a Volga-németek, a tolnai svábok stb. másként jártak el. Ok elfogadták a helyi építészeti kultúrát, nem adaptáltak régebbi lakókörzetük építkezési szokásaiból szinte semmit sem.) Az egykori Kelet-Németországban és a mai Lengyelország területén a telepítések elsősorban az északi és a déli erdősávot célozták. A településformákon (körfaluk, erdőtelkes falvak stb.) napjainkban is felismerhető az egykori kolónusok kezenyoma. Később (a 16-17. században) újabb csoportok érkeztek, hogy kiszikkasszák a mocsarakat. Németek, hollandok stb. voltak a betelepülők. A vendégek a középkor óta tömböket alkotva befészkelték magukat a szlávok szórványai közé. Falvaik építése új fejezetet nyitott az építészettörténet Kelet-Közép-Európái krónikájában. 4. KÉTLAKIAK ÉPÍTKEZÉSEI Kortársaik a mediterrán Európában mutatták fel a középkor második felében a civilizáció leglátványosabb teljesítményeit. Jószerével csak a városokban! A vidéken más volt a helyzet.