Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
MAGYARORSZÁG NÉPEI SZENT ISTVÁN KORÁBAN 5 — életmódja és a népességszám imént említett kérdésében elfoglalt álláspontom kapcsán írta azt: „Végiggondolta vajon Kristó Gyula, hogy mindezzel mit állít? Mondatai ugyanis félelmetes módon összecsengenek néhány szomszédos ország azon — szerencsére ott is kisebbségben lévő — »kutatójának« aktuálpolitikai célzattal megalkotott irományaival, amelyek 1100 év múltán is képtelenek mást látni a magyarokban, mint pusztító, véres kezű, vad ázsiai hordát".9 Makkay László hasonlóan fogalmazott: „Kristó Gyula nem gondolta át, vagy nagyon is átgondolta (a kérdést döntse el ő maga, de alighanem jól tudja), milyen károkat fog okozni, hogy immáron a külföld számára is hozzáférhető módon sajátos prekoncepció, nem megfelelő indokok és fura logika alapján a magyar etnogenezis döntő évszázadában döntő szerepet juttat a szlávságnak".1 0 Takács Miklós egyenesen arról oktatott ki engem, hogy ,,a tudományos tételek ideológiai felhangjairól pedig 1995-ben [ekkor jelent meg a vita tárgyát képező könyvem - K. Gy] sem lett volna szabad megfeledkezni - hiszen bizonyos megnyilatkozások éppen ezen »erőtérben« nyerik el igazi értelmüket".1 1 Magam úgy vélem, a tudományos tételeknek (ezen belül persze a tudományos igazságoknak), általában egy-egy tudományos megállapítás „igazi értelmének" — ha már a mindennapokban olykor elferdülnek is — a tudomány berkein belül politikai áthallások nélkül kell élniük, egészen addig, amíg elfogulatlan vizsgálatok eredményeképpen, a tények erejével (és nem különböző indítékokból gerjesztett indulatokkal) meg nem döntik, meg nem cáfolják azokat. KNIEZSA ISTVÁN MEGÁLLAPÍTÁSAINAK BÍRÁLATA Mindenekelőtt annak kell okát adnom, hogy Kniezsa István munkája után miért vállalkozom a kérdés (illetve annak egy része) újratárgyalására. Már közel két évtizeddel ezelőtt erős gyanú élt bennem, hogy „a Kniezsa-féle térkép — még erős megszorításokkal is — csak a XI. század végi etnikai állapotok bemutatására alkalmas, amikor már hosszabb idő óta bizonyosan éltek ott magyarok, akiktől a terület magyar helynévanyaga származik".12 Ha azonban nem felületes benyomásokra támaszkodom, hanem elvégzem a tüzetes szemlét Kniezsa István „Források és módszer" cím alatt közzétett fejtegetései felett, érdekes megállapításokat találhatok ott, és összességében (de talán külön-külön is) figyelemre méltó észrevételeket tehetek. Kniezsa elsőként saját vizsgálata történeti bizonyítékairól szólt.1 3 Két adatsort említett meg itt. Az egyik „a honfoglaló törzsek szállásterületére vonatkozó adatok", amelyeket Hóman Bálint eredményeire1 4 támaszkodva sorolt elő. Ezzel mindjárt két gond van. Egyrészt az, hogy ezen adatok csak a 9-10. század fordulójának viszonyaira, legfeljebb a 10. század első évtizedeire le-9 Révész László: a 8. jegyzetben i. m. 216. 10 Makkay János: a 8. jegyzetben i. m. 75. 11 Takács Miklós: a 8. jegyzetben i. m. 194. 12 Kristó Gyula: Nyelv és etnikum. A „kettős honfoglalás" elméleti alapjaihoz. In: A 80-as évek társadalomtudománya: eredmények és perspektívák. Szegedi bölcsészműhely '82. Szerk. Róna-Tas András. Szeged 1983. 180. 13 Kniezsa István: az 1. jegyzetben i. m. 369-370. 14 Hóman Bálint: A honfoglaló törzsek megtelepedése. Turul 30 (1912) 89-114.; uö.: A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése. A magyar nyelvtudomány kézikönyve. 1/7. Bp. 1923.
