Századok – 1999
Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85
92 SZABADOS GYÖRGY Az egybefüggő folyamat kezdetéül Álmos magyar királlyá lett fiának intézkedése tekintendő. Π. Béla (1131-41) 1137-ben Lászlónak — a későbbi II. László ellenkirálynak — az újonnan meghódított boszniai hercegséget adta.45 II. Géza másodszülöttjének részesedéséről hazai kútfők ugyan nem szólnak, de Kinnamosnál visszatérő motívum a Béla herceg atyai örökére való hivatkozás. Először a császár kiszemelt vejeként fordul elő, amikor átadták Bizánc követének Bélát, s „vele azt a földet, melyet atyja még életében számára kijelölt. "46 III. István nem nyugodott bele az osztozásba,47 ezért hadat vezetett a területeket visszafoglalandó. Mánuel emiatt újra az atyai örökhagyásra hivatkozva adott neheztelésének hangot és seregével fegyveres nyomatékot.4 8 Az említett atyai örökséget a Szerémség, valamint Dalmácia és Horvátország képezte,4 9 ám ez a két királyság Boszniával ellentétben nem számított új foglalásnak. Igaz, hovatartozása annál ingatagabb volt, mert Magyarország és Bizánc véres harcokat vívott érte, így a déli országok átadása nem István szándékából, hanem a pillanatnyi erőviszonyok kényszerítő hatása alatt történt.5 0 A kedvezményezett Alexios-Béla annál komolyabban vette új kormányzatát: 1170 folyamán a jeruzsálemi ispotályosok javára kiállított adománylevelében Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercegének nevezte magát.5 1 Figyelemre méltó az ily módon birtokába jutott tartományok jogállásában bekövetkezett változás Béla országlása idején. Ez a mozzanat szinte alig észrevehető finomsággal minősítette át Dalmáciát és Horvátországot; az észlelés csak az Árpádok családfájának szem előtt tartásával lehetséges: a másodszülött Béla királyságra jutván, mintegy negyed század elteltével a mondott területeket elsőszülött fiára bízta. A lehetséges magyarázatok közül említhető ugyan a déli királyságok iránt érzett személyes vonzalma, mivel ezeket örökség ürügyén már uralkodása előtt magáénak tudhatta, ám ha azt tekintjük, miként részeltette a hatalomból tulajdon másodszülöttjét, mindjárt más eredményre jutunk. III. Béla király ugyanis nem saját örökét adta át Andrásnak, hanem nagyapja példáját követte, amennyiben szintén egy újonnan meghódított földet kormányoztatott második fiával: ezzel hallgatólagosan elismerte korábbi részesedésének rendkívüliségét. Ami Lászlónak Bosznia, az Andrásnak Halics volt. 1188-ban súlyos belviszályba avatkozott a magyar király, s úgy fordította a maga javára Vlagyimir halicsi (1187-99) és Román volhíniai uralkodó (1177-1205) vetélkedését, hogy második fiát tette fejedelemmé. Béla északkeleti foglalása azonban nem bizonyult tartósnak. Már a következő évben kénytelen volt hadat küldeni az ingatag uralom megtámogatására, csakhogy Magyarország a 12. században. Bp. 1986. 60-62. A közbülső időből származó vélekedések bizonytalanságát jól szemlélteti két 19. századi összefoglalás. Szalay László: Magyarország története I. Lipcse, 1852. 197-198., Horváth Mihály: Magyarország történelme I. Pest, 1871. 342-343. Egyedülálló Györffy György azon magyarázata, amely szerint Szent László az újonnan meghódított Horvátországot mint második dukátust adományozta Almosnak, míg az első, magyarországi hercegség élén a kijelölt trónörökös, Lampert állt. Györffy 1970. 227. 45 Fejér, CD II. 88. László dukátusa egy 1138. november 3-án kelt királyi oklevélből is kiolvasható. Szentpétery, RA. I. 22-23. Kristó 1979. 46-47. 46 Moravcsik Gyula ford. In: Moravcsik, ÁMTBE 218. 47 Makk 1979. 29-41. 48 Moravcsik, ÁMTBE 220., Makk 1996. 202-203. 49 Makk Ferenc: Megjegyzések II. Géza történetéhez. In: AH. Tomus LXII. Szeged, 1978. 22. 50 Hóman 1935. 380. 51 Kristó-Makk 1981. 53., Makk 1982. 34.
