Századok – 1999
Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85
IMRE ÉS ANDRÁS 91 Amint III. Béla családi története, úgy Imre első két koronázása is egyéni értelmezést kapott Ferdo Sisictől. Elmélete egy lazább magyar-horvát államközösséget sejtet. Szerinte 1182 során külön magyar, 1194-ben külön horvát-dalmát királlyá koronázták Imrét. Ε két eseményről térben, időben és műfajukban egyaránt egymástól távol álló források tudósítanak. Csakhogy a már idézett francia krónikában és a dalmát oklevélben foglaltak — vagy inkább nem foglaltak — semmilyen bátorítást nem adhatnak ilyen különbségtételre! Sőt az 1194. július 5-iki okmány megfogalmazója, Balázs zárai jegyző a „kétszer koronázott"-kitétellel a két szertartást egyneműsíti.39 Noha a kiváltó ok, a puszta jogbiztosítási aktus Imre koronázását az archaikus típusba sorolja, összességében véve mégis annak egyedi változatát hozta létre III. Béla, amelybe all. század utódjelölési hagyományai mellé apja példáját is belefoglalta. A 12. század kevésbé látványos újítása II. Gézához köthető. Egy magánadományról kiállított privilégium a király nevét szokatlan társaságban említi: ,,Αζ Úr megtestesülésének 1152. esztendejében Géza fiával, István herceggel együtt uralkodván"40 Az akkor mintegy ötéves gyermek apja fejedelmi társának számított, bár életkorából arra lehet következtetni, hogy II. Géza csupán névleges hatalommal ruházta fel elsőszülött gyermekét: a hercegi cím mutatja, hogy még meg sem koronáztatta fiát. Mégis világosan látszik az intézkedés valódi tartalma, István trónöröklésének biztosítása. Hasonlóképpen értékelte a király tettét Ioannes Kinnamos 1183 előtt keletkezett munkájában. A bizánci történetíró az 1162 folyamán kirobbant magyar belviszály okát abban jelöli meg, hogy „Géza tudniillik az ősi törvényt mellőzve az uralmat fiára ruházta."4 1 A 12. század során az elsőszülött fiú trónutódlására irányuló törekvés mutatható ki, amelyet más és más módon nyilvánítottak ki az uralkodók: III. Bélát elhatározásában apja, és a koronázó királyelődök példája vezette, ám Bizáncban szerzett tapasztalatai is — II. Alexios (1180-83) 1171. évi kijelölése épp őt ütötte el a császárságtól — ugyanebbe az irányba mutattak.42 Az 1100-as évek másodszülött hercegeinek sorsát szintén egy szabályszerűség köti össze, de a megnyilvánulások önállósága itt is szembeötlő. Ali. századi nyitány I. (Szent) Lászlóhoz (1077-95) kötődik, aki Horvátországot elfoglalván, unokaöccsét, Almost tette királlyá.4 3 A14. századi krónikaszerkesztmény elfogultsága miatt azonban nem tudható bizonyosan, mi volt a szándéka bátyja, I. Géza (1074-77) ifjabbik fiával: valóban utódjának tekintette, amint azt a krónika állítja, vagy pontosan az ellenkezőjét, a testvérviszálynak akarta elejét venni azzal, hogy Horvátország királyaként ne vágyakozzék a magyar trónra4 4 39 Érdemes Ferdo Sisic újabb elméletét ismét a forrásokkal ütköztetnünk. Sisic 1944. 113-115. Vö. Gombos, CFHH. II. 976., Smiciklas, CD. II. 267. 40 Györffy, ChAH. 58. 41 Moravcsik Gyula ford. In: Moravcsik, ÁMTBE 215. Ioannes Kinnamos jól látja a XII. századi magyar királyok trónörökösítési törekvéseit, ám másutt — Álmos herceg esetében (uo. 195.) — politikai megfontolásból elferdíti a tényeket. A bizánci történetíró több helyütt maga tépázta meg írása hitelét azzal, hogy munkájában a császárság hódító törekvéseinek szőtt átlátszó ideológiai öltözetet. Mánuel világuralmi terveinek értékelését ld. Hóman 1935. 371-376., 384-386. 42 Bartoniek Emma: Az Árpádok trónöröklési joga. In: Századok 1926. 785-841., Rugonfalvi Kiss István: Trónbetöltés és ducatus az Árpád-korban. In: Századok 1928. 733-765; 849-868. Mánuel fiát, Alexiost 1171-ben társcsászárrá koronáztatta. Makk 1982. 34. 43 Györffy, DHA. I. 273. 44 Szentpétery, SS. Rer. Hung I. 419. A krónikával szemben ítélte meg Szent László utódjelölését Marczali Henrik. Marczali 1896. 185-186. Ezzel ellentétes, a krónikát követő álláspont Makk Ferenc:
