Századok – 1999
Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85
90 SZABADOS GYÖRGY is tisztában volt, mert saját kiállítású oklevelei egyikében sem címezi magát hercegnek, hanem mint „palliumos püspök, egész Dalmácia és Horvátország kormányzója"35 szerepel. Mindezeknél fogva elképzelhetetlen, hogy a királyi hatalmát erős kézben tartó III. Béla egy az Árpádokkal nem rokon főméltóság kedvéért olyan intézményt támasztott fel, amely állandó fenyegetést jelentett az uralkodó és elsőszülöttje helyzetére és amely 11. századi fennállása idején egészen máshol és más jogállású területeken feküdt.36 A dukátus lehetőségét kizárva még nem kaptunk magyarázatot a király 1182. és 1194. évi intézkedéseire. Az Árpádok idejéből már csak későbbi példák akadnak az uralkodó apa által kezdeményezett szertartásra. A mindösszesen hat esetet Kristó Gyula foglalta rendszerbe, s azoknak két típusát különböztette meg. Szerinte Salamon, II. István és III. László (1204^5) koronázása az utód trónjogának elvi biztosítását célozta, míg Imréét — úgy, mint majd IV. Béláét (1235-70) és V. Istvánét (1270-72) — apja ellenében kényszerítették ki.37 Ε két utóbbi példa azonban nem erre vall. Fontos különbség, hogy III. Béla elsőszülöttje nem adott ki okleveleket, nem vezetett külön udvartartást; az őt említő két 1194. évi okmányban csak atyjával együtt állt a neve. Imre még annyi önállóságot sem mutatott, mint Kalán. A királyi kancellária szemmel láthatólag tudomást sem vett a kijelölt trónutód délvidéki ténykedéseiről, míg a pécsi püspök világi tisztének feltüntetésével a méltóságnévsor állandó tagja volt. A főpap és a diadémmal kétszer ékesített fiú összehasonlításakor még inkább szembeötlőek ez utóbbi hatalmi korlátai: nemhogy IV. Béla és V. István uralkodói szabadsága, de még Kalán kormányzói jogköre sem mutatkozik Imrénél. Az, hogy koronás rex létére a királyi működés egyetlen olyan ismérvét sem mutatta, amely a központi hatalomtól való legcsekélyebb függetlenségre is utalt volna, azt bizonyítja, hogy III. Bélával szemben nem állt olyan politikai erő, amely a trónörököst ki tudta volna játszani atyja ellenében. Ennélfogva Imre jelölése nem IV. Béla és V. István, hanem Salamon, II. István és III. László példájával rokonítható. Megkoronáztatása a trónutódlás kérdésében érzett atyai felelősségre mutat, a megismételt szertartást pedig azzal magyarázhatjuk, hogy Nagy Béla király e gesztussal nyilvánította ki: legidősebbik fia, az addig névleges társkirály alkalmas a tényleges országlásra, és ehhez tapasztalatokat a horvát-dalmát kormányzással szerezhet. 38 oklevelekben (1002-1410). Szeged, 1992. 32. (Makk Ferenc ford.) II. Géza király 1142 és 1146 közötti okmányában „Belus dux "-ként említi anyai nagybátyját. Erdélyi László szerk.: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története I. Bp. 1902. 78., 597. A másutt báni és nádori méltóságában említett főúr (Szentpétery; RA. I. 25-34.) ugyan valóban nem származott Árpádtól, de mint Ilona királyné testvére és így II. Béla király sógora, három magyar király, II. Géza, II. László, IV István nagybátyja, az uralkodói család tagja volt. Hercegként való előfordulása a Magyar Királyságban érvényesült politikai súlyára vall. Hóman 1935. 368-369., Makk, Ferenc: The Arpads and the Comneni. Bp. 1989. 36., 39., 66-70., 160. 35 Györffy, ChAH. 93-94. Természetesen a királyi kancelláriában kiállított oklevelek is kizárólag kormányzónak nevezik. Szentpétery, RA. I. 49. 36 Kristó 1979. 44-45. A korábbi irodalom tételeit ld. uo. 37 Kristó 1979. 34-36. 38 A le nem tisztult fogalomrendszert jól példázza Györffy György azon állítása, amely a már koronázott Imre szlavóniai hercegségét bizonygatja. Györffy 1970. 228. Érdekes, hogy Hóman Bálint nem tekintett a korábbi magyar példákra, s úgy ítélte, hogy Béla „császárok módjára" koronáztatta Imrét. Hóman 1935. 416. Vö. 263.
