Századok – 1999

Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85

Szabados György IMRE ÉS ANDRÁS III. (Nagy) Béla király 1196. április 23-án, 24 évi uralkodás után tért meg őseihez.1 Jelentőségében, kiterjedésében egyaránt megnövekedett országot hagyott örökül elsőszülött fiára. Imre harmadannyi ideig, nyolc esztendőn keresztül volt Magyarország királya, rövid országlása mégis bővelkedett eseményekben. A 12-13. század fordulója az Arpád-kor azon szakasza, amelyben enyhülni látszik a korábbi időkre jellemző forrásszegénység, így Imre királysága nem csupán a külhoni elbeszélő és diplomatikai kútfőkben, hanem az ekkortájt intenzív fejlődését élő magyar okleveles gyakorlat emlékeiben is viszonylag jól nyomon követhető. Az így kibontakozott változatos képen feltűnő, hogy a magyar krónikák mily kevés árnyalattal járultak hozzá, rövid soraik csak keretbe foglalták azt. Nem találkozik bennük az a szál sem, amely az 1196-tól 1204-ig tartó korszak történéseit egybefüggő láncra fűzi: Imre király és András herceg testvérviszálya. A meghasonlás indítékai közül a másodszülött fiú hatalomvágya vitathatatlanul a legerősebb, ám ennek gyökerei az atyai örökségbe nyúlnak vissza. Béla két ízben házasodott, de mind a hét ismert gyermeke első feleségétől született. Agnes (Anna), Châtillon Raynald kereszteslovag és Konstancia antiochiai fejedelemnő leánya, még 1170 folyamán Bizáncban ment nőül az ifjú magyar herceghez. Onnan tért haza Béla 1172-ben, hogy váratlanul és fiúutód nélkül elhalt bátyja örökébe lépjen, de III. István király (1162-72) elárvult koronája csak tíz hónapi küzdelem 1 A nagy király halálának idejét a Zágrábi és Váradi Krónika, valamint a 14. századi krónikaszerkesztmény utalásai őrzik. Szentpétery Imre: Scriptores Rerum Hungaricarum I. Bp. 1937. 211., 463. (Szentpétery, SS. Rer. Hung.) A Budai Krónika alapján — kitekintve más hazai és külhoni források adataira is — elsőként Katona István állapította meg a ma érvényes dátumot. Katona István: História critica Regum Hungáriáé stirpis Arpadianae. IV Posonii et Cassoviae [Pozsony-Kassa], 1781. 454-455. Az ő nyomában indult el Pauler Gyula, aki — Katona említése nélkül — ugyanarra az eredményre jutott. Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Arpádházi királyok alatt II. Bp. 18992. 12., 485. (Pauler 1899.) A jelenkori kutatásban ld. még Makk Ferenc: III. Béla és Bizánc. In: Századok 1982. 59. (Makk 1982.) III. Béla középkori történelmünk egyik legnagyobb uralkodója volt. Ez az ítélet ritka összhangban egyesíti a több, mint kétszáz esztendős kritikai történetírásunk különböző képviselőit. A legszemléletesebb értékelések: Katona 1781. 456., Marczali Henrik: Magyarország története az Árpádok korában (1038-1301). In: Szilágyi Sándor szerk.: A magyar nemzet története II. Bp. 1896. 334-336. (Marczali 1896.), Thallóczy Lajos: ΠΙ. Béla és a magyar birodalom. In: Forster Gyula szerk.: III. Béla magyar király emlékezete. Bp. 1900. 96-97. (Forster 1900.), Hóman Bálint: III. Béla Magyarbirodalma. In: Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet I. Bp. 1935. 416-417. (Hóman 1935.), Kristó Gyula-Makk Ferenc: III. Béla emlékezete. Bp. 1981. 32-33. (Kristó-Makk 1981.), Makk Ferenc: Magyar külpolitika (896-1196). Szeged, 19962. 220-222. (Makk 1996.) Mindezeknél fogva érthetetlen, hogy újabb kori szakirodalmunk miért nem támasztotta fel III. Béla hamar feledésbe merült „Nagy" melléknevét, amellyel még unokája, IV Béla tisztelte meg egy 1265-ből ránk maradt oklevelében. Hans Wagner: Urkundenbuch des Burgenlandes I. Graz-Köln, 1955. 314., Magyar fordítása: Kristó-Makk 1981. 119. A horvát történetírók közül Ferdo Sisic hangsúlyozta ΙΠ. Béla Könyves Kálmánéhoz és IV Béláéhoz fogható jelentőségét. Ferdo Sisic: Poviest Hrvata za kraljeva iz doma Arpadovica (1102-1301). Prvi dio (1102-1205) od Kolomana do Ladislava III. U Zagrebu [Zágráb], 1944. 127. (Sisic 1944.)