Századok – 1999
Történeti irodalom - Tóth Béla: Maróthi György (Ism.: Kalmár János) IV/852
852 TÖRTÉNETI IRODALOM 852 Universitaria Marsigli-gyűjteményéből. Vagyis azon helyekről, ahol a felszabadító főhadsereg vezéreinek iratait őrzik, ill. ahol a központi hadi hivatalok működtek. Ezek mellett hetven egykorú hadijelentést tesz közzé a kiadvány a német nyelvterületről (Bécs, München, Majna-Frankfurt, Hanau) a brémai egyetem hatalmas sajtó-mikrofilmgyűjteménye, ill. a vatikáni sajtó alapján. Az akkori újságokból átvett beszámolók csaknem felénél kiadatlan iratanyagra támaszkodva sikerült megállapítani hírtartalmuk hitelességét. Némelyik német nyelvű hírlap több magyarországi városba és hadi táborba saját tudósítót küldött, ami elősegítette, hogy közvetlen, friss és megbízható információval szolgálhatott olvasóinak. A kötet magyar fordításban közli a forrásokat. Nem teljes terjedelemben valamennyit, sokszor az egésznek csupán a témához kapcsolódó részletét. Ilyenkor utal eljárására a szerkesztő, mint ahogy mindenkor pontosan megadja az eredeti őrzési helyét is. Az egyes forrásokat a vonatkozó jegyzetek követik. Ezek közül a földrajzi és személyneveket megmagyarázóak olykor feleslegesnek tűnhetnek, mert a kötet mutatókat is tartalmaz, melyek feltüntetik az eltérő néwariánsokat. Ez utóbbi kétségkívül indokolt, hiszen a forrásokban lévő neveket az eredetiben előforduló alakban teszi közzé a kiadvány, aminek a célszerűsége itt azonban már vitatható, hiszen maga a szöveg úgysem eredeti nyelvén szerepel a kiadványban. A magyar változatban a császár megszólítása sokszor „fenség"-ként fordul elő, holott neki természetesen a „felség" dukált; ha az eredetiben is a „Majestät" helyett netán valóban a „Durchlaucht" szerepel — ami kevéssé valószínű —, úgy ezt jegyzetben mindenképpen indokolt lett volna jelezni. A bevezető tanulmányban és a jegyzetekben a keresztneveket fejedelmek esetében helyesebb lett volna magyarul írni a korabeli idegen nyelvű alakok helyett, mert ez az általánosan elfogadott (tehát pl. Leopold helyett Lipót császárt, Max Emanuel választófejedelem helyett pedig Miksa Emánuelt). Az egyéb idegen keresztneveket pedig a forrásszövegen kívül az illető nemzetiségének a nyelvén szokás feltüntetni, így mondjuk Zen, a Velencei Köztársaság bécsi követének keresztnevét az olaszos Alessandro formában a német Alexander helyett. Ezek a lényeget nem érintő megjegyzések csupán a kiadvány „esztétikáját" érintik, egyöntetűségének, eleganciájának fogyatékosságaira utalnak, melyekhez még a sajnálatosan sok sajtóhiba társítható. A kiadvány indokoltságát, anyagának válogatási szempontjait és használhatóságát nézve azonban vitathatatlanul értékes és — főleg a részleteket illetően — érdekes, sőt lényeges ismeretekkel gazdagítja a korszak magyarországi hadtörténetére vonatkozó ismereteinket, melyeket a kötet végén látható illusztrációk segítenek még sokoldalúbbá tenni. Kalmár János Tóth Béla MARÓTHI GYÖRGY Debrecen, 1994, 327 o. Tizenhárom évvel a kézirat lezárását követően jelent meg — több, a témával kapcsolatos résztanulmányának közzététele után — Tóth Bélának a 18. századi Debrecen, sőt egész Magyarország egyik legjelentősebb tanár- és tudósegyéniségéről, az 1715 és 1744 között élt Maróthi Györgyről szóló életrajza. A kötet kiadásának elhúzódása legfeljebb csak a legfrissebb szakirodalom kamatoztatása vonatkozásában kelthet esetleg némi hiányérzetet, a szerző saját kutatási eredményeit illetően azonban egyáltalán nem, hiszen azok — a lényeget nem érintő, hőse iránti elfogultságból táplálkozó, bizonyos értékelési túlzásoktól eltekintve (292.) — feltétlenül időtállónak tetszenek. A feldolgozás Maróthi György önálló tudományos-pedagógiai tevékenységének kezdeti időpontjáig, 1738-ig (amikor a debreceni Kollégium professzora lett) időrendben követi életútját, bemutatva hősének tágabb debreceni és szűkebb családi környezetét. Nyilván mindkettő meghatározó volt. Egyrészt a nemességgel rendelkező, de teljesen polgári szemléletű és városi hivatalokat betöltő apa, aki, bár nem volt tőzsgyökeres debreceni, mégis megválasztották bíróvá. Másrészt az ottani patinás, ám ekkor már szellemi felfrissülésre szoruló Kollégium, melynek Maróthi nem bennlakó, hanem a szülői háznál élő kiváló diákja lett. A szerző nem éri be pusztán a tantárgyak és az azokat oktató tanárok felsorolásával, hanem számba veszi az általuk használt tankönyveket is, ismertetve azok tartalmát. Ezzel nem pusztán a peregrinációra induló Maróthi szellemi poggyászát rekonstruálja, hanem a debreceni Kollégiumban akkoriban elsajátítható tananyagot is feltérképezi.
