Századok – 1999

Tanulmányok - Tomka Béla: A magyar bankrendszer fejlődésének sajátosságai nemzetközi összehasonlításban 1880–1931 IV/655

A MAGYAR BANKRENDSZER FEJLŐDÉSE ... 1880-1931 681 vékenység is helyet kapott számos magyarországi bank és takarékpénztár üzletei között. Jogi-szervezeti értelemben és a munkamegosztás terén tehát a magyar pénzügyi rendszer a legteljesebb mértékben univerzálisnak tekinthető. Ha azonban az univerzalitás kritériumának a letéti üzletekkel párosuló — főként ipari — beruházási banki tevékenységet tekintjük, akkor a magyar pénzügyi rendszer már lényegesen kevésbé mondható univerzálisnak. Mind a mérlegtételek, mind pedig az üzletpolitika más jellemzőinek vizsgálata azt mutatják ugyanis, hogy a magyarországi bankok beruházási üzletei — s különösen az ipari beruházási üzletei — a világháború előtti periódusban ugyan nőttek, de lényegesen kisebb jelentőséggel bírtak, mint a német vagy osztrák bankoknál. Az első világháború előtti években — bár az összehasonlítást számos körülmény nehezíti — a kor más európai gazdaságaihoz képest magas volt a magyar pénzügyi hányados, és magasnak mondható a banksűrűség mutatója is. Különösen az utóbbi tény ismeretében és a nemzetközi tendenciákat figyelembe véve sajátos az a vonás is, hogy e korszakban a magyar bankrendszert nem jellemezte a koncentráció, vagy legalábbis közel sem a Németországban és Ausztriában megfigyelhető mértékben. A fúziók szinte ismeretlenek voltak, ami bizonyára összefüggött a csődök viszonylag alacsony számával, azaz a pénzintézetek relatív stabilitásával is. A magyar bankrendszer formálódására ható tényezők közül a tőkeellátottság szintje nem magyarázza megfelelően a sajátosságokat. Egyrészt az univerzalitás viszonylag alacsony foka miatt nyilvánvaló, hogy a magyar bankrendszer még az esetleg valóban létező tőkehiányra sem úgy reagált, mint a német vagy osztrák bankok, ami eleve relativizálja a tőkehiány esetleges jelentőségét. Másrészt a bankrendszer univerzalitása a világháború felé közeledve, a tőkeellátottság javulásával nem csökkent tovább. Tehát a bankfejlődés dinamikája ellentmond annak, hogy esetleg a viszonylag jó tőkeellátottság magyarázza a magyarországi bankrendszer sajátos vonásait. Az állam szerepe sem tűnik meghatározónak, mivel Ausztriától vagy Németországtól eltérően nem figyelhető meg erőteljes törekvés részéről a tőkepiac szabályozására, pl. egyes szereplőinek privilegizálása révén. A jegybank ugyan likviditási garanciát jelentett a pénzintézetek számára, de ez — megint csak Németországgal ellentétben — láthatóan mégsem volt elég ösztönző erő ahhoz, hogy azok nagyobb szabású beruházási tevékenységbe kezdjenek. A magyar bankrendszer sajátosságaiban tehát más, eddig kevéssé vizsgált tényezőknek is szerepet kell tulajdonítanunk (külföldi demonstrációs hatások; kulturális tényezők stb.). A magyar bankok első világháború utáni fejlődése sok szempontból továbbra is eltért a nemzetközi trendektől. Új banktípusok jelentek meg ugyan, de a hitelintézetek közötti kisfokú munkamegosztás továbbra is a magyarországi pénzügyi rendszer egyik sajátossága volt. Fennmaradt ezenkívül az intézetek nagy száma, valamint a koncentrációs folyamat lassúsága. Viszonylag korán megjelentek az állami beavatkozás változatos formái. Ugyancsak sajátosságnak tekinthető a pénzintézetek viszonylagos stabilitása is: a bankválság Magyarországon nem volt olyan mély, mint Ausztriában vagy Németországban.