Századok – 1999

Történeti irodalom - Anderson Paul and Mann Nyta: Safety first. The making of New Labour (Ism.: Jemnitz János) III/648

649 TÖRTÉNETI IRODALOM A földcsuszamlás-szerű választási győzelem után természetesen alaposan megváltozott az LP parlamenti frakciójának összetétele is. Az LP 418 parlamenti képviselője közül nem kevesebb, mint 178 először került be a parlamentbe s persze ez aztán sokféle egyéb következménnyel is járt. Míg 1992-ben csak 37 volt a megválasztott LP-s nőképviselők száma, ez most, 1997-ben 10 l-re ugrott. A parlamenti frakció meg is fiatalodott: a megválasztáskor több mint hatvan képviselő még nem töltötte be a negyvenedik életévét. A pillanatnyi politikai háttér felvázolása után tértek rá a „főhős" bemutatására. Szót ejtettek az apáról, aki kezdetben baloldali, sőt kommunistaként kezdte, - majd tory jogász egyetemi oktatóként fejezte be karrierjét. Mint a szerzők megállapították, nagyon ambiciózus volt - és ezt örökítette gyermekeire is. Blair anyja az észak-ír területről érkezett (feltehetően ez is erősítette Blair törekvését, hogy ott békét teremtsen). Az apa „elit-iskolákba" járatta fiát, Tony Blair maga is jó eredménnyel végzett és így kerülhetett Oxfordba, a St. John College-ba, ahol jogot tanult. A szerzők kiemelik, hogy Blair ekkoriban nem csatlakozott az ifjú labouristákhoz, sok minden érdekelte. Marxot és Trockijt is olvasta, de a legerősebb hatást a keresztényszocializmus gyakorolta rá. Tony Blair 1975-ben tette le vizsgáit, s apai közvetítéssel került egy ismert jogász-politikus mellé. Kereskedelmi és munkajogi kérdések szakembere lett, itt ismerkedett meg a jogászként ugyanott alkalmazott későbbi feleségével. Nagyon hamar összeházasodtak, és itt kezdtek a politika felé fordulni. Blair politikai cikkeket írt a New Statesmen hetilapba, s mire bekövetkezett az 1979-es választás már a politikai vizeken evezett. Ismeretes, hogy a tory győzelem után és a Thatcher-korszak kezdetén, az LP éles baloldali fordulatot vett és ekkor került a párt élére Michael Foot és Tony Benn. S ebben a helyzetben történt számos elégedetlen és jobb felé gravitáló vezető, képviselő kiszakadása az LP-ből és az SDP megalakítása. Blair ebben a helyzetben az LP-ben maradt - és az úgynevezett „puha baloldalhoz" csatlakozott. Ekkor következett a politikus arcélének „végleges" kialakulása - mikor az LP is zaklatott, válságos időket élt át. 1982-ben Blair fontos szerepet játszott: jogi/politikai tanácsokat adott. Mikor felvetődött „a trockista" szélső baloldali „Militant" csoportosulás kizárása az LP-ből, (ami ritkán fordult elő az LP történetében), Blair a kizárásukat támogatta. Másfelől azonban ugyanekkor határozottan leszögezte, hogy az SDP „halálra van ítélve" (s ebben nem tévedett) - méghozzá azért, mert mint akkori előadásában megszövegezte: mert elszigetelte magát „a szervezett munkásságtól", ami — fűzte hozzá — „végzetes hiba, minden radikális párt részéről". A két szerző hasonló szisztematikus alapossággal kutatja fel és mutatja be az Új LP hat másik vezetőjének életútját — részint azért is, hogy éles fénnyel rávilágítsanak: korábbi énjüktől, politikai kijelentéseiktől mennyiben tértek el, sokszor egészen nagy mértékben, mire közel jutottak a hatalomhoz, illetve miután elfoglalták bársonyszékeiket. így például a korszellemnek megfelelően Tony Blair (de ajelenlegoly nagy szerepet játszó brit külügyminiszter, Robin Cook) a team harmadik vagy negyedik legfontosabb tagja, annak idején szintén pártolta a széles körben terjedő egyoldalú nukleáris leszerelés mozgalmát (mint annak idején a nálunk jól ismert Bertrand Russell és A. J. Ρ Taylor is). A hajdani Cook, aki a skóciai LP egyetemi mozgalomban igen jelentős szerepet játszott - határozottan NATO ellenes volt és akkor az LP baloldaliakkal együtt azt is elvetette, hogy Nagy-Britannia belépjen az Európai Gazdasági Közösségbe. Vagyis Cook (és még néhányan) igazán nagy utat tettek meg az LP baloldaltól, amíg a „modernizálok" közé álltak és az Új LP vezetői lettek. Visszatérve Blairhez, 1982-ben már ebben a „puha baloldali" szellemben lett parlamenti képviselőjelölt egy pótválasztáson (feleségével együtt) - és 1983-ban az általános választáson így is került a parlamentbe, röviddel 30. születésnapja után. Blair akkor az LP parlamenti frakció legfiatalabb tagja lett. Emlékezetes, hogy noha e választás Blair nagy személyes „előreugrása" volt a politikai karrier útján - az LP viszont rendkívül súlyos vereséget szenvedett, 9%-kal kevesebb szavazatot kapott a „kemény baloldali" vezetéssel és programmal, mint az 1979-es (szintén vesztes) választáson, amely után a kemény baloldali vezetőség lemondott és Neil Kinnock (az új vezér) megkezdte az LP „modernizálását", de az LP-η belül tovább folytatódtak az éles viták a valóban fontos kérdések körül. Am a 80-as években a Kinnock vezetés hangsúlyozottan a párt egységének megtartására, megszilárdítására is törekedett — s noha új fiatal emberekből álló „agytröszt"-je volt, s még inkább olyan csapata, amely kifejezetten a tömegkommunikáció befolyásolását „vállalta fel", — a pártve-