Századok – 1999

Történeti irodalom - 1956 és a politikai pártok. Válogatott dokumentumok (Ism.: Orbán Sándor) III/645

646 TÖRTÉNETI IRODALOM napok teljesebb történetéről kiadott könyvek sorában is. Könnyen lehetne gondolni, mindez abból adódik, hogy olyan dokumentumokat mutat be, amelyek a több mint félszázada felszámolt és a rendszerváltással 1989-ben újra feltámasztott demokratikus többpártrendszer közti 56-os híd vagy folytonosság fennállását bizonyítják. Am egyáltalán nem ilyen, vagy valamiféle hasonló célú aktualizáló történeti „alapozás" teszi érdekessé a kötetet. A korábbi és az évtizedekkel későbbi pártviszonyokra csupán annyiban történik benne utalás, amennyiben az értelmezés segítheti az 1956-ban felszínre lépő politikai pártokat. A dokumentumok azonban kizárólag a szűkebb 13 napról sorolódnak. A kötetnek éppen e sorolás szerkesztői megoldása az egyik érdeme. A kisebb részben október 23-tól, tömegesebben pedig a többpártrendszer október 30-i megjelenésétől november 4-ig tartó időszakról válogatott 429 dokumentum nem szövegének puszta bemutatásával tükrözi a politikai pártok és viszonyok alakulását. A teljesebb tükröztetést a kötet oly módon biztosítja, hogy az MDP-vel, valamint a belőle alakított MSZMP-vel, és természetesen az MSZDP-vel, továbbá a két paraszti párttal együtt összesen 24 párthoz, illetve a kereszténypártokhoz és végül az egyéb kisebb pártokhoz, pártalakítási kísérletekhez kapcsolva külön-külön és időrendben közli a dokumentumokat. Úgy azonban, hogy értő kutatóik és szerkesztőik önálló, tanulmányszerű bevezetéseket (öszszesen hatot) írtak azok elé. A kedvező szerkesztői és szerzői adottság hozadéka nem utolsósorban az is, hogy a kötet nemcsak a felkelés nyomtatott és hangdokumentumainak immár a különböző kiadványok egész sorában közzé tett anyagára támaszkodik, de több helyütt is felhasznál olyan egyidejű, vagy — mint a jegyzetekből is kitűnik — visszatekintő forrásokat is, amelyek eleddig rejtettek voltak a kutatás számára. Azért is említést érdemel ennek jelentősége, mert míg a pártok „fentről" induló kiépítésére többnyire a sajtót és a rádiót is eszközként lehetett bevetni, addig a „lentről" kezdődő önszerveződések tényének, menetének sokszor még jegyzőkönyvi rögzítése és megőrzése sem történt meg. Szerencsére a dokumentumok válogatói és közreadói felismerték ez utóbbiakból adódó problémákat, ellentmondásokat. így aztán amikor az egyes pártokhoz kapcsolódó, közlendő dokumentumok számát és terjedelmét mérlegelték, nemcsak a pártok akkori politikai súlyát, befolyását vették figyelembe, hanem azt is, hogy mennyiben állott azoknak módjukban önmagukról hírt adni. Nem véletlen tehát, ha pl. az MSZDP dokumentumainak száma csaknem kétszerese, és a kereszténypártok, a kisebb polgári pártok és pártalakítási kísérletek dokumentumainak száma is fölötte alakul annak, mint amennyi az MDP-nek és az MSZMP-nek együttesen van. Az ellentmondás azért látszólagos, mert míg az MDR illetve az MSZMP átörökölt adminisztrációja, ha megcsappant is, szinte végig képes volt arra, hogy megfelelő dokumentumokban rögzítse és terjessze a párt (és a kormány) alakuló álláspontját. Az MSZDP és a legkisebb pártok, alakulások dokumentumainak sokasága azok aprózottságából, közvetettségéből, de bizonytalanságából is adódik. Mint az előszó is jelzi, főleg a keresztény és a kisebb polgári pártok esetében maradt a legkevesebb eredeti forrásanyag. A számszerű összesítéseket és az osztályozó összehasonlításokat, ahol ilyenekre lehetőség volt, jórészt a szerkesztő végezte el, részben a pártonként sorolt dokumentumok és a hozzájuk, illetve eléjük írt bevezetők alapján, részben pedig más, további források felhasználásával. Vida István szerkesztői „előszóban" és „utószóban" nyújtott pontosító eljárásához természetesen hozzátartozik a számszerűsítés korlátainak megvallása is, különösen az imént említett „lenti" önszerveződések és egyáltalán a különböző politikai pártok társadalmi hátterének mennyiségi meghatározása esetében. Ugyanakkor azt is figyelembe veszi, hogy nemcsak a kötetben dokumentált 24 párttal és pártalakítási kísérlettel, de még további nyolccal, összesen tehát mintegy 32-vel számolva kell a mennyiséget pontosítani, majd redukálni, méghozzá nem a dokumentumkötetben prezentált 24-re, hanem mintegy 12-13-ra, mert valójában ennyi volt az igazán pártjellegű szerveződések száma, míg a többi csupán névleges, fiktív alakulásnak tekinthető. Viszont a 12 párt (ebben az MDP-ből alakított MSZMP) mindenképpen valóságos versenytárs lehetett volna egy, időben is kitáguló politikai mezőnyben. Az alapozott szerkesztői számvetést, mely az említett korlátok mellett is kiterjed a 12 párt szervezeteinek s részben tagságának területi (budapesti kerületi, vidéki városi, megyei, itt-ott községi) megoszlására és időbeli alakulására, kiegészíti egy, e kiterjedtséghez, vagy éppen annak hiányához is kapcsolódó minősítő osztályozás. S ebben a szerkesztő nem csupán az egyes pártokon belüli irányzatoknak, csoportosulásoknak az ismert (bal - centrum - jobb) skála szerinti választó-, illetve körvonalait rajzolja meg, de egyfelől megjelöli azt a négy pártot (MSZMP MSZDP FKGP NPP), amely az 1948-ban leáldozott koalíció alapját jelentette, másfelől azt a csupán számszerűen, de politikai erőben messze nem többet, amelyet a konzervatív, retrográd kereszténypártok megosztott tábora reprezentált. Ε táborhoz képest megkülönböztetéssel illeti azt a Demokrata Néppártot,