Századok – 1999

Történeti irodalom - Kotkin Stephen: Magnetic Mountain. Stalinism as a Civilization (Ism.: Pető Andrea) III/642

643 TÖRTÉNETI IRODALOM ellenálltak az állami beavatkozásnak. A módszertan Pierre Bourdieu-é, akitől átvette a „tevékenységi terület" kategóriáját, melyen a nagy, az állami politika által kijelölt mezőt érti, valamint a „habitat" fogalmát, melyben az emberek a saját napi életüket élhetik. (21-23. ο.) A könyv szerkezete is ezt a Bourdieu-i dichotómiát követi. Az első részben „A szocializmus építése: Az állam nagy tervei" a hivatalos terveket mutatja be, hogyan vitték a területre a munkaerőt, s ami még fontosabb: milyen eszközökkel tartották ott, hogyan irányították a növekvő várost. Ebből a részből azt a következtetést vonja le a szerző, hogy a város és a gyárkomplexek nem jöhettek volna létre az ott élők és dolgozók önfeláldozása nélkül. Arra kérdésre, hogy mi magyarázza ezt az emberfeletti önfeláldozást, Kotkin a kötet második részében: „A megélt szocializmus: A túlélés (habitat) kis trükkjei" kísérel meg választ adni. A mindennapok vizsgálatából (lakás, az élelmezési viszonyok) levonja azt a következtetést, hogy mivel a cenzúra lehetetlenné tette más információ áramlását, így az ideológiában való esetleges „hitetlenség" nehéznek bizonyult. (187. és 225-228. ο.) A kezdeti felvilágosodás korai gondolkodóit idéző érvelés után azonban Kotkin rámutat arra, hogy a korszak ideológiája sokak számára pozitív identitás kialakítását tette lehetővé, hiszen ők lettek a szabad munkások, ellentétben az egyre növekvő számú rabbal vagy a kulákság vádjával megbélyegzett parasztokkal. (198-237. o.) Kotkin azt sem felejti el megjegyezni, hogy az élelmiszerjegyek bevezetését akár a társadalmi igazságosság megvalósult formájának is felfoghatták az amúgy rendkívüli nyomorban élők. (198-237. o) A sztálini terror működéséről Kotkin csak felsorolásszerűen tesz említést, hiszen mint mondja, nem jutott hozzá az NKVD dokumentumaihoz, pedig az esettanulmány szűk kerete erre jó lehetőséget adott volna. Roy Medvegyev nyomán (Let History Judge, New York, 1989) rámutat arra, hogy a tisztogatások az inkvizíció logikáját követték, de az ebben a következtetésben rejlő további kutatási lehetőséget nem használja ki. Arra sem tér ki, hogy mennyiben szolgálták ezek a perek a teljesítmény növelését és a propaganda szintén megígért társadalmi mobilitás megvalósulását a gyáron belül. Kotkin paradox módon abból a szovjet propaganda érvből indul ki, hogy a sztálinizmus külön civilizáció volt, mely a kapitalizmus elutasításán és az új szocialista értékek elfogadásán alapult. (151-154, 357. o.) Ugyanakkor a sztálinizmus egy interaktív változatát vázolja fel, mely a bourdieu-i állam és a társadalom közötti kölcsönhatásként jött létre, akár az egyének elfogadták azok értékeit, vagy magával az ellenállásukkal is csak azt erősítették. A sztálinizmus létezett, akár interaktív módon, akár nem, de hogy valóban kimeríti-e a civilizáció ismérveit, azt a szerzőnek nem sikerül meggyőzően bizonyítania. Nem kerülhető meg a sztálinizmus eredetének kérdése sem. Kotkin meggyőzően, de nem túl eredetien érvel amellett, hogy a sztálinizmus gyökereit a felvilágosodásban és a nyugati szociáldemokráciában kell keresni (6-9. o.) Akkor azonban, mikor kiemeli, hogy a sztálini iparpolitika és iparosítás azzal, hogy a fejlett nyugati modell másolata volt, a szovjet történelmet a nyugati civilizáció részévé tette, kétségeket ébreszt, hiszen ezzel nem mást állít, mint, hogy a szovjet politika most már sikeresen átalakította a társadalmat, mely korábban nem volt „nyugati". (363-364. o.) A legkézenfekvőbb kérdésekre azonban nem kapunk választ, így arra sem, hogy mi is lett azzal a rengeteggel vassal és acéllal, melyet a város hihetetlen emberi erőfeszítések árán termelt, valóban csak a megalomániás sztálinizmus miatt kellett ezt az erőművet létrehozni, vagy valóban szükség volt rá. Azt is érdemes lett volna megvizsgálni, hogyan illeszkedett a Magnyitka az egész társadalom szövedékébe. A legfontosabb kérdés azonban, hogy azok, akik akkor és ott éltek, hogyan élték meg az életüket, milyen tapasztalataik, élményeik alapján hogyan cselekedtek. A kötet olvasásakor kisebb anekdotákkal ugyan gazdagodunk, hogy pl. a városalapítás kezdeti időszakában, ha valaki az állomásnál akart szíve választottjával randevúzni, akkor az állomást is magával kellett hoznia, mert még egy épület sem állt. (95. o.) Kotkin a története szereplőit két, általa fontosnak vélt kategóriába osztja, akik együttműködtek a hatalommal, és azokra, akik ellenálltak. Pedig ha a Moshe Lewin munkáiból ismert szovjet ideológia többrétegűségében vagy a populáris kultúrával való viszonyának értelmezésében rejlő intellektuális lehetőséget jobban kiaknázza, elemzésében tovább jutott volna kitűzött céljához. Kotkin gigantikus műve méltó a tárgyhoz, a sztálinizmus társadalom-átalakító programjához, és feltétlenül érdemes mindazok figyelmére, akik a talán legnehezebben megírható történelem megírására tesznek kísérletet, az emberek és a mentalitás történetére az eddig teljesen a politika, jobb esetben gazdaság vagy kultúrtörténet által meghatározott területen. Az úttörők bátorsága nélkülözhetetlen és nem lebecsülendő. Pető Andrea