Századok – 1999

Történeti irodalom - Kotkin Stephen: Magnetic Mountain. Stalinism as a Civilization (Ism.: Pető Andrea) III/642

642 TÖRTÉNETI IRODALOM foglyokat is igyekeztek besorozni a vörös hadseregbe. 1918 folyamán ádáz polgárháború dúlt, majd „nemsokára megjelentek... a japánnak a katonái." Udvardi Lázár és harminc társa végül is 1920 elején Vlagyivosztokba indulhatott. Az angolok kerestek munkásokat egy, a fehérek részére felállítandó altisztképző iskolához. Angol uniformisba bújtatták őket, és mint angol munkásosztag szerepeltek. Megkapták az angol közlegénynek járó szolgáltatásokat is, levelet válthattak az otthoniakkal. „Most láttam, mit jelent egy hatalmas birodalom tagjának lenni. Csinálhattunk bármit, az orosz rendőr nem szólt ránk." A nagy változást, és az igazi reményt az jelentette, amikor a fogolytáborban megjelentek az utódállamok képviselői, hogy a megkötött békeszerződések értelmében hazaszállíthassák a foglyokat. Nagy csalódás volt a magyarok számára, amikor „egymás után jöttek a hajók a csehekért, a szerbekért, a románokért, csak mi ültünk szinte kétségbeesve." Végre befutott azonban a várva várt hajó... A krónikás a hajóút során is vezette naplóját, bár ezek a feljegyzések már jóval rövidebbek, lényegre törőbbek. Idő sem volt már annyi, a gondolatok is már a haza közelében jártak. „De csak egy gondolat: haza, haza." Végül is két hónapi hajóút után, hat év hadifogság után megadatott a hazatérőknek, amire vágytak: „Újra magyar szó, újra magyar arcok, újra magyar élet." F. Dárdai Ágnes Stephen Kotkin MAGNETIC MOUNTAIN. STALINISM AS A CIVILIZATION University of California Press 1997. 639 o. A MÁGNESHEGY. A SZTÁLINIZMUS, MINT CIVILIZÁCIÓ Stephen Kotkin, a princeton-i egyetem történelem tanszékének professzora, monumentális könyvben elemzi a sztálini iparosítási politika óriásának, Magnyitogorszknak történetét. A könyvben csaknem 250 oldalt tesznek ki a jegyzetek. Ennek az az oka, hogy a szerző tudatosan törekedett arra, hogy minden forrást felhasználjon, talán így ellensúlyozza a külföldi szovjetológusok örök frusztrációját, hogy nem jutnak hozzá a kutatásukhoz nélkülözhetetlennek vélt, de mások által gondosan őrzött dokumentumokhoz. Kotkin nem panaszkodhat, ugyanis 1987-ben ő volt az első amerikai kutató John Scott után, (akinek 1942-ben kiadott visszaemlékezései „Behind the Urals" inspirálóan hatottak rá), aki eljutott a zárt városba és a helyi archívumban többé-kevésbé szabadon kutathatott. De Kotkin nemcsak a hagyományos forrásokat kereste: párthatározatokat, jegyzőkönyveket, helyi újságokat, hanem interjúkat is készített a város lakóivéd. A visszaemlékezések, naplók fájó hiányát maga a szerző is sajnálattal állapítja meg. A jegyzetekből, melyek a kötethez csak lazán kapcsolódó fejtegetések, olvasása során bepillantást nyerhetünk a korszak amerikai kutatói közötti vitákba és a szovjetológia fontosabb historiográfiai kérdéseibe is. A könyv célja, hogy „megmagyarázza az akkor élt emberek által korabeli öndefiniálást meghatározó kategóriákat és kifejezéseket" (380. o.) Erre, a szerző szerint egyetlen mód kínálkozik, mégpedig „egy erősen leszűkített esettanulmány" (2. o.) megírása, amiben neki, ismerve a terület feltáratlanságát, valószínűleg igazat kell adnunk. Ha a szerző valóban betartotta volna a bevezetőben tett ígéretét, akkor igen figyelemre méltó mű születhetett volna a mintegy tíz éves kutatómunkája eredményeképpen, de így is egyedi és igen olvasmányos leírást kaphatunk a Magnyitogorszkot építőkről. A legjobb társadalomtörténeti és szociológiai hagyományokat követve megismerkedhetünk azzal a folyamattal, ahogy a társadalom utópikus átalakítása keretében megérkeztek az építkezés színhelyére mindenféle népek: amerikaiak, tatárok, baskírok, kulákok, titkosrendőrök, illúziókat kergető értelmiségiek. Ahogy a valódi építkezés, a társadalmi tér téglafalakkal való megjelölése megkezdődött, úgy választódnak el egymástól a különböző társadalmi csoportok a szigorú, át nem léphető hierarchia alapján. Az egyenlőség az élet semmilyen terén nem volt a sztálini Mágneshegy jellemzője. A kötet azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert a szerző a sztálinizmus mentalitástörténetét kívánta megírni. A bevezetőben Kotkin azt ígéri az olvasónak, hogy olyan kötetet tart a kezében, amihez hasonlót még nem írtak, noha jelzi, hogy ismeri a szakterülete teljes anyagát, ami már maga sem lenne kis teljesítmény. Kotkin, mint Foucault hűséges tanítványa, a mester által kidolgozott szubjektivitás kategóriáját felhasználva keresi a választ arra, hogy az egyének milyen módon alkalmazkodtak vagy