Századok – 1999
Történeti irodalom - Croisades ete pélerinages. Récits; choroniques et voyages en Terre Sainte. XII-XVI. siécle (Ism.: Csukovits Enikő) III/633
635 TÖRTÉNETI IRODALOM A könyvben 5 históriás ének, 3 krónika, 10 zarándok-útleírás, 7 héber elbeszélő és a már említett fiktív útleírás kapott helyet. Kiválasztásukat láthatólag gondos mérlegelés előzte meg: a kötetből kimaradt például Jean de Joinville híres Szent Lajos életrajza, mivel azt 1995-ben önálló kötetben kiadta Jacques Monfrin. Ugyancsak hiába keressük Geoffroi de Villehardouin Konstantinápoly bevétele című művét. Jean Dufournet, aki Villehardouin szövegét 1969-ben már kiadta — e kiadás alapján készült Szabics Imre 1985-ben megjelent magyar fordítása — ezúttal az általa ugyanolyan jól ismert, de az előkelő és befolyásos Villehardouin mellett mindig háttérbe szoruló „szegény lovag", Robert de Clari mellett döntött. Különösen érdekes olvasmány a magyar olvasó számára a keresztes hadjáratokról szóló irodalom utolsó kiválasztott műve, Hayton örmény herceg 14. század elején készült munkája, műfaja szerint florilégium. A szöveg, amelyet kritikai kiadásban a múlt század végén jelentettek meg utoljára, a keleti fejedelemségek leírása, Kínától egészen Egyiptomig. Hayton munkájának leghosszabb, harmadik részét a mongol birodalom történetének szentelte, Dzsingisz kán fellépésétől a 14. század elejéig. Az öregkorában Cipruson premontrei szerzetesként élő szerző alapos munkát végzett: pontos dátumokat írt, forrásokat idézett, láthatólag jól ismerte a szülőhazájával szomszédos birodalom belső életét. Leírásában még a több, mint fél évszázaddal korábban történt magyarországi tatáijárásnak is szentelt egy mondatot. A 13. században a mongol udvarban járt két szerzetes, Piano Carpini pápai követ és Rubruk francia követ jelentése jól ismert a magyar kutatók előtt. Hayton történeti munkája eleddig — de remélhetőleg nem véglegesen — kívül maradt a magyar kutatás érdeklődésén. Magyar vonatkozású szöveget több helyen is olvashatunk a kötetben, s mivel mind a 26 forrás ismertetése jócskán meghaladja a könyvismertetés szokásos terjedelmét, kézenfekvőnek tűnik, hogy elsősorban ezeket a szövegrészeket illik megismertetni a hazai olvasóval. Az index szerint a harmadik és negyedik fejezetben — a zarándokok és a héber utazók leírásaiban — érdemes hungarikát keresnünk, egy-egy mondatot azonban a keresztes háborúk irodalmában is találunk. Robert de Clari már említett krónikája — amely a Konstantinápoly elfoglalása címet viseli — beszámolt Zára 1202-es elfoglalásáról is. A néhány oldal teijedelmű szövegrész Gombos Albin kiadásának köszönhetően nem ismeretlen a magyar kutatók előtt, e kötetben azonban a nehézkes ófrancia helyett modern francia nyelvű változata olvasható. Záráról egyébként nem csak a keresztes ostromot ismertető Robert de Clari emlékezett meg. A városról a 14. század elején Symon Semeonis ír zarándok, a 15. század második felében pedig a franciaországi Saintes ifjú püspöke, Louis de Rochechouart készített leírást. Zára 1323-ban még, 1461-ben pedig már velencei uralom alatt állt, ezek a leírások mégsem érdektelenek számunkra. Az ír zarándok úgy látta, Zára gazdag és jól megerősített város. Figyelmét elsősorban az asszonyok keltették fel, akik leírása szerint csodálatosan voltak feldíszítve, és fantasztikus formájú fejfedőket viseltek. A SainTes-i püspök szintén említést tett Zára gazdagságáról, védműveiről. Leírásában a város kicsi ugyan, de kőfalak veszik körül, s a tenger is oltalmazza. Említést tett arról is, hogy noha Velencéhez tartozik, korábban a magyar királyé volt. A Szent Simeon templomról és az ott őrzött ereklyéről is megemlékezett: „Ott láttuk a próféta testét, teljesen sértetlen, kivéve a jobb hüvelykujjját, amelyet a magyar királyné vett el". A Rochechouart által említett királyné Nagy Lajos felesége volt, Erzsébet, aki az ereklye segítségétől remélte a régóta várt gyermekáldást. A szentföldi zarándok útleírások egyikében egy magyar utazóra is bukkanhatunk. A vesztfáliai Thietmar mester 1217-ben — azaz II. András keresztes seregével egy időben — utazott a Szentföldre. Betlehem előtt szaracén fogságba esett, s reménye sem volt a szabadulásra. A nehéz rabságból végül egyik útitársa, egy magyar nemes segítségével szabadult. Az ismeretlen magyar férfiú Jeruzsálemben iszlám hitre tért magyarokat talált, akiknek közvetítésével nyerte vissza Thietmár a szabadságát. A 15. században, 1420-38 között írta a Közel-Keletet jól ismerő Emmanuel Piloti traktátusát. A kötetből — természetesen — kihagyták a Zsigmond királyról írt részeket, és sajnos a nikápolyi foglyok sorsáról Egyiptomban szerzett információk ismertetését is. Piloti láthatóan nagy figyelmet szentelt a török terjeszkedésnek, s értekezésének ezek a fejezetei már nem estek a szerkesztés áldozatául. Munkájában — konkrét időpont és hely feltüntetése nélkül — említést tett a Magyarország elleni török támadásokról, a nagy számban elhurcolt magyar rabokról is. A kötet értékét növeli, hogy a keresztény szerzők mellett zsidó utazók leírásait is közli, lehetőséget nyújtva az egyébként általában külön kiadott, más szempontok szerint elemzett források összevetésére. Külön érdekesség, hogy volt olyan zsidó utazó is — Jacob ben Natanel ha-Cohen — aki útja során keresztény zarándok álruhát öltött. Magyar vonatkozású adatot itt is találunk, ezek a szövegrészek azonban jól ismertek a hazai kutatók előtt. Benjamin de Tudèle (Tudelai Binjamen)
