Századok – 1999
Beszámoló - Beszámoló a Kossuth Lajos Tudományegyetemen rendezett Szabó István emlékülésről (Kovács Ágnes) III/624
626 BESZÁMOLÓ zatot. Míg ezek főként a nagybirtokos nemességről informálnak, Oláh József és Takács Péter munkái a másik félre, a sárospataki és regéci, illetve a zsibói uradalom adózó népességére irányítják a figyelmet. Az uradalomtörténeti témájú tanulmányok számához viszonyítva kevés szerző vállalkozott forráselemzésre. A Solymosi László által bemutatott és értékelt, a veszprémi káptalan által 1495 és 1534 között vezetett számadáskönyvről megtudhatjuk, hogy az „a középkor végi társadalom- és gazdaságtörténet páratlan értékű, alapvető forrása." Ugyancsak középkorvégi forrásokat vizsgált Nógrády Árpád, aki a dévényi tizedszedők 1435. és az ónodi várkatonaság 1516-19. évi élelmiszerkiadásainak költségjegyzéke alapján (az előbbit függelékben is közli) vont le meggyőző következtetést a paraszti napszámbér vásárlóértékével kapcsolatban. Egy sajátos forrással ismerteti meg az olvasót Csetri Elek tanulmánya, amelyben a szerző a 18. századi méhészeti szakíró, Ravazdy András Méhtolmács című művét elemzi. Mivel forráskritikai szempontból is figyelemre méltó, itt kell megemlíteni Barta János dolgozatát, aki a II. József-korabeli földmérés adatait hasznosítva lényegesen gazdagítja a Zemplén megyei parasztsággal kapcsolatos ismereteinket. Hasonló okból sorolható ide Varga Gyula tanulmánya, amelyből részletesen megismerhetjük a 19. század végi érmelléki szőlőhegyi rendtartásokat és a hegyközség magatartás- és mentalitásformáló szerepét. Szabó Istvánt nem csak a szakmai, hanem a laikus közvélemény is első sorban a magyar parasztság történetírójának tekinti. Talán ezzel is magyarázható, hogy az emlékkönyvben több munkának is témája a parasztság története. Imreh István nagyformátumú tanulmányához a koronkai székely szabadok és a Toldalagiak között folyó modellértékű per történetét dolgozta fel és úgy véli, hogy a feudális jellegű communitasok pozícióvesztése, a faluközösségek eljelentéktelenedése és ezzel együtt a központi hatalom szerepének megnövekedése szükségszerű velejárója volt a gazdasági-társadalmi fejlődésnek. Orosz István a szőlődézsma kétszeri, az 1848. és az 1868. évi megszüntetésének körülményeit elemzi és ezek tanulsága alapján hangsúlyozza az 1848-as jobbágyfelszabadítás jelentőségét, amely az állami kárpótlásnak köszönhetően megkímélte a parasztságot az önmegváltás súlyos anyagi terhétől. A jobbágyfelszabadítással foglalkozó Szabó Istvántanulmányokról, különösen ,, A jobb ágybirtok problémái 1848/49-ben" című dolgozatról értekezik Szabad György, s Szabó Istvánnal azonos következtetésre jut: a forradalom és szabadságharc idején csali szórványosan jelentkeztek a parasztok körében földosztó törekvések, mivel többségük támogatta a tulajdonhoz jutás kormányzati elképzelés szerinti megvalósítását. A magyarországinál jóval több fogyatékosság jellemezte az erdélyi jobbágyfelszabadítást, amelynek sajátosságairól Egyed Ákos írt dolgozatot. A problémák ellenére is az a véleménye, hogy a parasztság felszabadítása 1848-ban a legjelentősebb erdélyi társadalmi vívmányokhoz tartozik. Historiográfiai tárgyú írással gazdagítja az emlékkönyvet az egykori Szabó István tanítvány, Borosy András és a hajdani kolléga, Niederhauser Emil. Borosy András a királyi vármegyék és a várispánságok hadakozó népeire vonatkozó szakirodalomról és a további kutatási feladatokról tájékoztat, Niederhauser Emil pedig a kelet-európai agrártörténet-írás legfontosabb eredményeit veszi számba.
