Századok – 1999
Közlemények - Mányai Csaba–Szelke László: Fejezetek a Gresham-palota történetéből III/593
608 MÁNYAI CSABA-SZELKE LÁSZLÓ Ezen asztaltársaság tagjai többnyire festőkből, szobrászokból, műgyűjtőkből és művészettörténészekből kerültek ki. A Gresham csoport több generációhoz tartozó, különféle stílusokat képviselő művészek és műértők baráti köre volt, s így egy jellegzetes stílust képviselő csoport elnevezésére kevéssé alkalmas. Legintenzívebb életét a 30-as évek második felében élte, bár első képviselői már a 20-as években is ismertnek számítottak. Épp ezért alkalmazzák a szakirodalomban sokan a Gresham-kör helyett a posztnagybányai megjelölést, mivel művészetük posztimpresszionista volt, kiinduló pontjuk pedig a nagybányai impresszionizmus. A 20. század művészetében egyébként mind ritkábban találunk a művészettörténetírás terminológiája szerint iskolának nevezhető csoportosulásokat. Az izmusok tulajdonképpen már nem iskolák, hanem mozgalmak, áramlatok, tendenciák és manifesztumok köré gyülekező művészek időleges találkozásai. A magyar képzőművészetben Nagybánya még iskolának minősíthető, jóllehet az alapítótagok stílusa eltérő volt, számos esztétikai alapelvük azonban rokon és a közös alapelvek megmutatkoztak az oktatásban is. Szellemi és etikai egység jellemezte Nagybányát, amelynek összetartó ereje leginkább a valami ellen tömörülésben, valaminek a nem vállalásában mutatkozott meg. Nagybánya addig volt szellemileg viszonylag homogén és hatékony amíg „harcban állt" a hivatalos művészettel. A Gresham-kör magjának stílusa még annyira sem volt egységes, mint a nagybányaiaké, bár a rokon jegyek és vonások könnyen felismerhetőek művészetükben, úgy mint a levegővel és a fénnyel való játék és az emberi alak újszerű megjelenítése. Az összetartozást számukra is a korukbeli művészeti törekvésektől való elkülönülés tette lehetővé. Elkülönült álláspont kialakítására törekedtek akár az akadémikus konzervatívok, akár az avantgarde irányzatok között. Az izmusoktól általában elhatárolták magukat, bár indulásukkor, különböző mértékben ugyan, de megérintették őket. A negyvenes évektől azonban már hangsúlyozottan ellenük léptek fel. Ugyancsak elhatárolták magukat a kurzus hivatalos művészetétől, különösen a nacionalista-romantikus irányoktól. A csoport ereje és gyengesége is abban állt, hogy függetlenedni akart kora művészeti vitáitól és egyetemes emberi és művészi értékeket kívánt középpontba állítani. A valami elleniség jól párhuzamba állítható a nagybányaiakat is összefogó kohéziós erővel. A posztnagybányai elnevezés a stílus meghatározására tett kísérlet mellett egyben a csoport hazai gyökereire is utal. Tagjainak túlnyomó része Nagybányáról indult el vagy volt vele valamilyen kapcsolata, s érett művészetükkel a nagybányai látványfestés hagyományait folytatták, a magyar művészet belső fejlődéséhez akartak igazodni89 . Márffy Ödön, Pátzay Pál, Ferenczy Béni, Ferenczy Noémi és Oltványi-Ártinger Imre számítottak. A Gresham-kör további tagjai voltak: Bartha László, Bäsch Andor, Bornemissza Géza, Diener Dénes Rudolf, Hatvany Ferenc, Hrabéczy Ernő, Jobbágyi Gaiger Miklós, Novotny Emil Róbert, Kmetty János, Szobotka Imre, Vass Elemér festők; Schaár Erzsébet, Vilt Tibor szobrászok; Dr. Genthon István, Farkas Zoltán, Dr. Hoffmann Edit, Petrovics Elek, Dr. Rózsa Miklós, Dr. Schoen Arnold művészettörténészek; Fruchter Lajos, Dr. Cseh-Szombathy László, Dr. Radnai Béla és Szilágyi Sándor műgyűjtők. A Gresham és köre. Székesfehérvár, 1967. 9., Bernáth Aurél. i.m. 80. Ez utóbbi munka a csoport jónéhány tagjáról érdekes, személyes hangvételű visszaemlékezéseket közöl. 89 Végvári Lajos: A Gresham-csoport. In: Művészet 1976/12. 3-5., Németh Lajos: A Gresham - múlt és jelen. In: Művészet 1976/12. 6-9., Takács József: A Gresham-kör és az európai művészet. In: Művészet 1976/12. 30-32.
