Századok – 1999
Közlemények - Pesti Sándor: A törvényelőkészítés folyamatának fejlődése a dualizmuskori Magyarországon III/579
590 PESTI SÁNDOR ös házszabályrevízió parlamenti vitája során (amely egyébként, mint már említettük, nem érintette az ügyrend ezen részét). Felszólalásában globálisan támadta a francia típusú rendszert, érveinek nagy része tehát az osztálytárgyalás szisztémájára is vonatkoztatható. Egyértelműen az angol „egész ház bizottsága" mechanizmus mellett állt ki. Beöthy a bizottságok szerepének (egyébként nem csak a törvényelőkészítés terén megmutatkozó) növekedésében az egész parlamentáris rendszerre nézve nagy veszélyeket lát. Véleménye szerint ez egyrészt lassítja a tárgyalások menetét, másrészt (és ezt tartja fontosabbnak) mindenféle jogalap és felelősség nélkül von el hatáskört mind a parlament plénumától, mind az annak felelős kormánytól: „Az ily bizottsági rendszer létezése czélszerütlen és veszélyes... Veszélyes azért, mert ez a bizottsági eljárás egyszerűen aláássa magát a parlamentarizmust, ha nem is rögtön, de lassan, biztosan... Be kell látni mindenkinek, hogy nem lehet létjogosultsága egy ily bizottságnak, melynek hatáskörét, viszonyát egyrészt a házhoz és másrészt a kormányhoz meghatározni nem lehet; melyet organice senki e világon nem képes beilleszteni a parlamentalis rendszernek keretébe; mert semmiféle elvi alapon a világon nem nyugszik egy ily bizottság, a mely a létező, az egyedül jogosult két parlamentalis faktor, a ház és kormány közé mintegy belefurakodik, mely a budgetet, a törvényjavaslatokat birtokába veszi úgy, hogy azok egyszerre csak a ház és a kormány között mintegy a levegőben függnek; mert ez már nem a kormányé, nem a házé, és a mely a budget-törvényjavaslatot visszautasítja, módosítja, ház elé terjeszti, és tényleg döntő befolyást, superrevisiót gyakorol a kormány, illetőleg a törvényjavaslatok fölött... Ugyan kérem, ki hallott valaha valamit egy bizottságnak, vagy egy bizottsági tagnak felelősségéről? Mi felelősek vagyunk az országnak, a kormány minekünk. A bizottság nem felelős senkinek." A bizottságok törvényalkotó szerepének megnövekedésével elkenődik a felelősség, utólag nem lehet tudni, hogy valamely döntés kinek az érdeme, ill. hibája. Ráadásul megszűnik a koherens, egységes kormányzati politika lehetősége is. „Mikép lehessen felelőssé tenni a pénzügyminisztert oly pénzügyi politikáért, melybe úgy általánosságban, mint részleteiben a pénzügyi bizottság belekevert mindent, a mi neki tetszett? ...Mikép legyen képes egy ily bizottság egységes, szerves művet alkotni? mikor tagjai közt nincsen szolidaritás, és a bizottság nincsen azon adatok és ismeretek birtokában, melyek fölött a kormányhatalom rendelkezhetik. Ε mellett tökéletesen illusoriussá válik a parlamenti kormány azon nagy föladata, hogy a kormány minden előterjesztése egységes összefüggő politikai rendszernek legyen kifolyása, mely azon nagy politikai elveknek megvalósítását czélozza, mely a kormány politikai programját képezi, úgy a pénzügyekben, mint az administrationál, úgy az egyházpolitikai kérdésekben, mint a közgazdaságiaknál."52 Ha meggondoljuk, ezen érveknek (vagy legalábbis egyrészüknek) abban az időben megvolt a létjogosultságuk. Hiszen a klasszikus hatalommegosztás, a honoráciorpártok időszakában (mely hazánkban épp ekkor kezdett átalakulni) még komolyan vették az egyes hatalmi aktorok önállóságát, és a pártfegyelem, a frakciófegyelem sem volt túl erős. (Ezek megteremtéséért épp Tisza Kálmán tett sokat.) így valóban okozhatott problémákat a bizottságok megjelenése, ill. szerepük fokozó-52 Képviselőházi Napló 1872-75. XVII. k. 193-195. és 196.
