Századok – 1999

Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497

500 CSAPÓ CSABA chanizmusát. A megyéjében hónapokig meg sem jelenő főispánok első teendője a „lakoma és dínomdánom", a rendeleteket elfelejtik kihirdetni, a hivatalnokok könnyebben elérhetőek a birtokaikon, mint a munkahelyükön, a fáradtságos munkával elfogott rabokat olyan helyiségekben őrzik, amelyeknek az ajtaja zárhatatlan stb.1

2 A csendőrökkel szembeni gyűlöletet fokozhatta az a folyamat is, amikor az együttműködésre nem hajlandó tisztviselőket külföldről behívott hivatalnokokkal váltották fel, amire sok esetben az ő javaslatukra került sor. Az 1867-től kialakuló berendezkedés ebben a tekintetben tehát két ellentétes irányú folyamat ütközésének lehetőségét teremtette meg: a megyék szokásjogon alapuló kiváltságát és a hatékony igazgatásrendészeti teendőkben érdekelt kormány álláspontját nem lehetett összeegyeztetni. Az elvárásokkal szemben — más oldalról talán annak megfelelően — az 1867-től törvényhatóságok által működtetett közbiztonsági rendszer nem váltotta, nem is válthatta be a hozzáfűzött reményeket. A megyei közbiztonsági közegek létszáma az 1870-es évek elején kb. 2700 fő volt, akik a városok kivételével a szűkebb értelemben vett — tehát Horvát-Szlavónország nélküli — Magyarország egész területén teljesítették szolgálatukat.1

3

Az évtized végéről összefoglaló statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre, de ez a létszám az anyagi eszközök hiányában lényegesen nem változhatott, sőt előfordult, hogy csökkent: Csongrád megyében pl. a tíz év alatt 41 főről 35-re csökkent az állomány.14

A vármegyénként szervezett testületek ugyanakkor nem alkottak összefüggő rendszert, más-más utasítással, ruházattal, fegyverzettel, fizetéssel rendelkeztek, nem léphettek egymás területére. Szolgálatukat nemcsak a kijelölt állomáshelyen végezték, hanem őijárati rendszerben ellenőrizniük kellett a környező településeket is. Teljesen kiszolgáltatottak voltak a közigazgatási hatóságokkal szemben, a fogolykísérettől a levélhordásig mindenre felhasználták őket. Az alacsony fizetések miatt általánossá vált a megvesztegetés.1

5

A közbiztonságért felelősséget érző személyek ezért már az 1860-as évek végétől a rendszer átalakítását vagy egy hatékonyabb szervezettel történő felváltását tervezték. Az egyik megoldási lehetőség az ún. „királyi biztosok" kiküldése volt, akik a rend helyreállításához igénybe vehették a katonaság segítségét és így viszonylag gyorsan értek el eredményeket.1

6

Ez azonban csak ideiglenes megoldásként jöhetett szóba, mert egyrészt a hadsereg bevetése sokba került, másrészt a biztosok távozásával a „betyárkodás" ismét felütötte a felét.1

7 12

Berkó István: Az osztrák zsandárok első működése Magyarországon. (Csendőrségi Lapok, 1929. február 1.); uő.: A polgári hatóságok panaszai a zsandárok ellen a múlt század közepén. (Csendőrségi Lapok, 1929. augusztus 20.); uő.: Zsandárok panaszai a polgári hatóságok ellen a múlt század közepén. (Csendőrségi Lapok, 1929. október 1.) 13

MOL Belügyminisztérium (=BM.) Általános iratok (=K 150). 124. 1871. III. 11. 8746. sz. 14

MOL BM Reservált iratok (=K 149) 4. 1880. 8. 521/res. sz. 15

L. erről: Osváth Pál·. Közbiztonságunk múltja és pandúr korom emlékei (Bp. 1905.) és Tisza Miksa: Magyarország rendőrségének története (Igló, 1913.) 16

Pl. 1868-ban Somogy és Zala megyékbe gr. Forgách Mór nyugalmazott csendőr ezredest nevezték ki. MOL BM Elnöki iratok (=K 148) 13. 1868. IV/E 2385/eln. sz. 17

Gróf Ráday Gedeon szegedi királyi biztossága jól példázza a szükséghelyzetben lévő közigazgatási hatóságok kezdeti együttműködési készségét, majd a „külső segítség" idővel terhessé vá-