Századok – 1999

Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497

CSENDŐRSÉG ÉS KÖZIGAZGATÁS (1881-1914) 501 Második lehetőségként került előtérbe egy országos rendőrség megszervezésének szükségessége, ami 1870-től — rendészeti szempontból — a parlamenti ellenzék egyik fő követelése volt. Még a megyei csendbiztosok 1870-ben tartott értekezlete is a pandúr-intézmény feloszlatását és egy egységes rendőrség létrehozását vetette fel.1

8 A harmadik megoldás lehetett az országos hatáskörű csendőrség újjászervezése. 1867 után a — Horvát-Szlavónország nélküli — Magyar Királyság területén egyedül Erdélyben maradt fenn a csendőrség. 1867-1876 között a közös hadügyminiszter és a magyar belügyminiszter, 1876-tól pedig a honvédelmi és a belügyminiszter közös alárendeltségébe került. Fennmaradásának és későbbi átszervezésének hadászati és politikai (nemzetiségpolitikai) okai egyaránt voltak, ennek ellenére az évenkénti költségek megszavazásakor az ellenzék részéről rendkívül heves támadások érték. Fő érvük az volt, hogy fenntartása törvényellenes, mert így nincs meg az erdélyi törvényhatóságok autonómiája. A vita érdekességének tekinthető, hogy a bírálatok döntő többsége nem az erdélyi, hanem a szűkebb értelemben vett magyarországi képviselőktől érkezett, akik így a közbiztonsági szempontból kiváló működésnek nem érezhették a hatását.1

9 1873-ban az ellentétek feloldására a parlament pénzügyi bizottsága 3 megoldást javasolt a belügyminiszternek: 1. az 1870. évi XLII. tc. Erdélyben történő végrehajtása; 2. a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvény néhány szakaszának Erdélyre vonatkozó módosítása; 3. országos rendőrségi törvényjavaslat beteijesztése.2

0 A képviselőház az indítványt elfogadta és kötelezte a belügyminisztert, hogy az általa választott megoldást a parlamentnek törvényjavaslat formájában terjeszsze be. Törvényi szabályozás azonban 1881-ig nem történt. Vizsgálatunkat ettől az időponttól két részre kell választani, mert lényeges különbségek voltak a csendőrség megyei és községi, valamint városi alkalmazása között. Megyék és községek2

1 Amikor Tisza Kálmán 1880 augusztusában a minisztertanács elé terjesztette a csendőrség újjászervezésének tervezetét, a változtatás szükségessége mindenki előtt nyilvánvaló volt.2

2

A törvényjavaslat későbbi indokolásában hivatkozott a lását. A rablóbandák felszámolásának fényes sikereit idővel elhalványította a helyi közigazgatás és a szegedi sajtó együttes támadása, amelynek 1872-ben sikerült elérnie az eredeti feladatait messze meghaladó jogosítványokat követelő Ráday eltávolítását. (A meglehetősen széles, bár változó minőségű szakirodalomból ki kell emelnünk Sándor István jegyzeteit, amely „Jókai Mór: A lélekidomár" c. művének kritikai kiadásához készült /Jókai Mór összes müvei. Regények 51. Bp. 1967./) 18

MOL BM Κ 150 84. 1870. III. 11. 6690. sz. 19

L. pl. 1871. január 30. (Képviselőházi Napló (=KN) 1869-1872. XII-XIII. 261-267.); 1871. december 9. (KN 1869-1872. XVIII-XIX. 379-386.) stb. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az erdélyrészi képviselők szinte kivétel nélkül a kormánypárti padsorokban foglaltak helyet, így véleményük meg kellett, hogy egyezzen a hivatalos állásponttal. L. erről részletesebben: Gerő András·. Az elsöprő kisebbség. Népképviselet a Monarchia Magyarországán. Bp. 1988. 20

KN 1872-1875. IV 157. 21

A „községek" megjelölést ebben az esetben szűkebb értelemben használtuk, tehát az 1871. évi XVIII. tc. alapján idetartozó rendezett tanácsú városok külön kerülnek elemzésre. 22

MOL Κ 27 1880. augusztus 21.