Századok – 1999
Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497
498 CSAPÓ CSABA A vármegye tehát visszakapta az 1848 előtt viselt egyik rendkívül fontos közhatalmi funkcióját. A „köztörvényhatóságok rendezéséről" szóló 1870. évi XLII. tc. ennek megfelelően az 1867-es szabályozás törvényi szintre emelését jelentette, annyiban azonban — a vizsgált kérdés tekintetében — feltétlenül előremutatónak tekinthető, hogy egyértelműen elhatárolta a megyei és a városi főtisztviselők illetékességi körét. A megyékben a főispán fogadta fel a csendbiztosokat, míg az azokhoz beosztott pandúrok felvétele az alispán hatáskörébe tartozott és ő rendelhette el a karhatalom alkalmazását is. Az újonnan létrehozott törvényhatósági jogú városokban a rendőrkapitány kinevezése a közgyűlés feladatává vált. A megyék és a városok lehetőségei abban megegyeztek, hogy közbiztonsági közegeik tekintetében szabadon dönthettek azok létszámáról, működésük szabályozásáról, fizetéséről, ruházatukról stb. A csendbiztosok és a rendőrkapitányok „élethossziglan" megtarthatták állásukat. Tekintettel azonban a törvényhatóságok felirati jogára, a jogalkotók erre az átmeneti időszakra biztosítékként egy rövid félmondatot illesztettek a törvény szövegébe, amely szerint „... az állam veszélyezett érdekei miatt halaszthatlan rendőri intézkedést tárgyazó kormányrendelet csak a végrehajtás után... szolgálhat közgyűlési vita és határozat tárgyául."6 Ezen jogszabály kiegészítéseként és ennek szellemében alkotta meg a képviselőház a „községek rendezéséről" szóló törvényt (1871. évi XVIII. tc.), amely a törvényhatósági joggal nem rendelkező városokra és falvakra vonatkozott. A községnek nem volt politikai jogköre és felirati joga, a megyétől és a kormánytól kapott közigazgatási rendeleteket vita és határozat tárgyává nem tehette, feltétlenül végre kellett hajtania. Rendfenntartó közegeiket tekintve -beligazgatásuk tekintetében — azonban meglehetős autonómiával rendelkeztek. A rendezett tanácsú városok a helyi igényeknek — és anyagi lehetőségeiknek — megfelelően építhették, illetve kötelesek voltak rendőrségüket kiépíteni. Piaci, mezei, építészeti, közegészségügyi rendőrközegekkel is rendelkezhettek. A községekben is folytatódott, illetve megkezdődött ezek kiépítése.7 A „Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről" intézkedő 1872. évi XXXVI. tc. a rendőrséget kivette az önkormányzat hatásköréből és azt „fővárosi rendőrség" néven a belügyminiszter alárendeltségébe utalta.8 A belügyminiszter hatáskörébe került a rendőrség feletti fegyelmi jog, ő nevezte ki és mozdíthatta el a rendőrség tagjait. „A közigazgatási bizottságról" szóló 1876. évi VI. tc. a belügyminiszternek a budapesti rendőrséggel kapcsolatos jogait jelentősen korlátozta és most már egyedül a főváros közigazgatási bizottsága hozhatott elsőfokú fegyelmi határozatot a főkapitány ellen.9 1876-tól tehát a főkapitány nemcsak a belügyminisztertől, hanem a közigazgatási bizottságtól is függő helyzetbe, speciális kettős alárendeltségbe került. Az 1872-1876-ig fennálló rendszertől eltérően — amikor a főváros törvényhatóságának a rendészeti ügyekbe semmiféle beleszólása nem volt — most 6 Magyar Törvénytár 1869-1871. évi törvénvcikkek. Bp. 1896. 212. 7 Uo. 28?. 8 Magyal' Törvénytár 1872-1874. évi törvénycikkek Bp. 1896. 6. A törvény rendőri vonatkozásairól 1.: A fővárosi rendőrség története (1914-ig). szerk. Kollár Nóra Bp. é. n. 201-206. 9 Magyar Törvénytár 1875-1876. évi törvénycikkek. Bp. 1896. 330. és Sarlós Béla: Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében Bp. 1976. 147.
