Századok – 1999

Tanulmányok - Cieger András: A politika forgószínpadán: Lónyay Menyhért útja a politikában (1873–1875) III/463

LÓNYAY MENYHÉRT A POLITIKÁBAN 487 tárgyalások több szálon futottak egyszerre. Kérdéses továbbá, hogy mennyire volt összhang és előzetes egyeztetés a csoport és Lónyay Menyhért között. Végül hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a napról napra változó politikai események folyamatosan alakították (változtatták) a csoport taktikáját és Lónyay álláspontját, illetve többször változott a politikai közvélemény megítélése is, így a vacsorapárt és a volt miniszterelnök pozíciója is hol gyöngült, hol meg erősödött. A Lónyay személyét érintő politikai tárgyalások menetében két fontos időszakot figyelhetünk meg: a Szlávy-kormány válsága és a Bittó-kormány megalakulása (1874 tavasza), valamint a fúziót megelőző hónapok (1875 eleje) voltak ezek. A vacsorapárt politikai stratégiája ebben az időszakban négy fő pontban foglalható össze. (1.) Mint a sajtómegnyilvánulásokból láthattuk, ennek egyik lényeges eleme kormánypártiságuk hangsúlyozása volt, mellyel csoportjuk elfogadottságát kívánták növelni a Deák-párton belül, képviselőházi magatartásukkal viszont egyben arra is figyelmeztettek, hogy a párt sem nélkülözheti a csoport támogatását. Lónyay maga is Andrássyhoz (!) írt nyílt levelében siet kormánypárti hűségét hangoztatni, valamint a párt belső erősítésének a szükségességéről ír 1874 tavaszán.8

6 (2.) Politikai elképzeléseik másik fontos része az előzővel szoros összefüggésben az volt, hogy a Deák-párton belül átveszik az irányítást, ezzel csoportjuk lesz a kormánypárt vezető ereje. Ezen céljuk elérése érdekében a sajtóban a Deákpárt másik jelentős csoportja, a Sennyey Pál által vezetett konzervatívok ellen is harcot hirdettek, lényegében már 1873-tól kezdődően: „nincs más célom mint a Deák pártot Deák személyes befolyása alól kivonni. Ε törekvés ma már nem szélmalomharc, mert a párt nagy része érzi annak nyomasztó voltát: de Excellenciádra nézve mindenesetre szerencse, ha e törekvés ódiuma Sennyeyre esik. Most pedig a cikkek után mindenki őt gyanúsítja ezen szeparatisztikus törekvéssel." - foglalta össze határozottan Ábrányi azt, amit korábban burkolt formában maga Lónyay is kijelentett.87

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Máriássy vezetésével létezett egy kör a vacsorapárton belül, amely a nyílt politikai fellépés mellett egy Sennyeyvel kötendő szövetség megteremtésén fáradozott, mert úgy gondolta, hogy csak egymással összefogva sikerülhet a kormánypárti irányítás átvétele és ezzel a két frakció kormányra kerülése. Máriássy 1874 tavaszán megpróbálta közelíteni egymáshoz a két politikust, ám a kölcsönös bizalmatlanság és személyi ellenérzés miatt a találkozó után a megállapodás elmaradt.8

8 (3.) Az ellenzék irányában viszont határozottan elutasították egy koalíció lehetőségét. Ennek oka az volt, hogy véleményük szerint a Tisza-féle balközép bevonása a kormányzásba úgy, hogy az fenntartja eltérő programját és önálló szervezetét, teljesen értelmetlen, hisz így nem biztosítható az egységes vezetés, sőt veszélybe kerülhet a kiegyezés rendszere is (ezt mondják ki az 1874. tavaszi vacsorapárti értekezletek). A koalíciós megoldás az 1874-es kormányválság alkalmával merült fel ténylegesen, és különösen Andrássy és Szlávy szorgalmazta a 86

Lónyay levelét és Andrássy válaszát szinte minden napilap közölte, így a Reform is (1874. márc. 17. 75.sz., márc. 29. 87.sz., ápr. 1. 90.sz.) Andrássy szerepéről a válság során: Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora II. köt. Bp. 1913. 204-209. 87

ifj. Ábrányi Kornél Lónyay Menyhérthez MTAK Kt. Ms 5304/20. [1873.] okt. 17. 88

Máriássy, i.m. 13. köt. 6-7.