Századok – 1999
Tanulmányok - Cieger András: A politika forgószínpadán: Lónyay Menyhért útja a politikában (1873–1875) III/463
LÓNYAY MENYHÉRT A POLITIKÁBAN 477 azonos felfogást a csoport fellépésével és politizálási irányával kapcsolatban: „Lónyay, egyik vakandok udvarlója tanácsára, a Hungáriában más neve alatt politikai vacsorákat rendeztetett, itt a képviselő urak saját költségükön ettek, ittak, felköszöntőket mondtak, vitatkoztak, a megjelenés senkit sem kötelezett, mert még a pártvacsora címe ellen is tiltakoztak, sőt a pártalakítás a nyílt támadás híveit szándékosan mellőzte, engemet is csak hetek múlva hívtak meg, látván a félénk hangulatot, a dőzsölő estéli politikának barátja nem lévén, többször nem is jelentem meg" - emlékezett vissza a csoport belső működésére és ellentéteire Máriássy Béla.5 0 Vélhetően a határozottabb fellépést sürgető honatyákkal (pl. Máriássy, Cséry) szemben Kemény Gábor, Bujanovits, Teleki voltak a mérsékelt (többségi) álláspont legfőbb képviselői. A „feltételesen hívek" csoportját alkotó 35 képviselő közül például Balogh Jánost, Házmán Ferencet, Istóczy Győzőt, Perényi Zsigmondot, Ráday Gedeont, Szirmay Ödönt említhetjük. Az ő magatartásukról még kevesebb információval rendelkezünk, feltehetően csak egy-egy fontosabb kérdésben támogatták az előző csoportot, máskor viszont fenntartották eltérő véleményüket. Valószínű az is, hogy zömük egyszerűen a Deák-párt és a kormány működésével kapcsolatos általános elégedetlenségét fejezte ki oly módon, hogy esetenként a kormánypárt belső ellenzékének számító szilárd vaesorásokat támogatta. Véleményünk szerint többségük csak egy-egy ügy kapcsán azonosult a vacsorapárt törzsével, de már a parlamenten kívüli értekezleteken nem vett részt. A harmadik csoport tagjairól elmondható, hogy korábban az igazságügy- és a pénzügyminisztériumban dolgoztak (pl. Bömches Gyula, Csemeghy Károly, Horváth Döme, illetve Buday Sándor), ám nem világos számunkra, hogy a „hivatalnokból" megjegyzés pontosan mire utal, hisz tudunk másokról is, akik minisztériumi tisztviselőkből váltak képviselőkké (pl. Divald Adolf, Steiger Gyula), így nem kizárt, hogy a megjelölés egy félig-meddig önálló csoportra utal. Végül a következő négy képviselő neve mellé a „középpártból" megjegyzés került a listán: Csáky Tivadar, Lónyay József, Tarnóczy Béla és Tarnóczy Gusztáv. Ők további néhány Deák-párti képviselőhöz hasonlóan 1873 végén elhagyták a kormánypártot és csatlakoztak az ekkor formálódó ún. középpárthoz, mely Ghyczy Kálmán körül tömörült (céljuk a jobboldal és a balközép összefogásának elérése volt). Ez utóbbi négy honatya azonban rokonszenvet tanúsított Lónyay iránt is és feltehetően megpróbálta Lónyay érdekeit is képviselni a fúziós tárgyalások előkészítésekor, bár meg kell jegyeznünk, hogy Lónyay Menyhért például ellenezte testvére, József átlépését.5 1 Egyébként a Reform lényegében követve a Cséry által összeállított névsor kategóriáit 1874 tavaszán már több mint száz képviselőről tud (mely tudatos túlzás is lehet): kb. 40 fő az, aki rendszeresen részt vesz a csoport konferenciáin, minimum 80 honatya legalább egy-két értekezleten megjelent és 100 fölött van a 60 Máriássy, i.m. 12. köt. 275. 61 Ghyczy Kálmán visszaemlékezéséből kiderül, hogy maga is tudott ezen képviselők valós szándékairól (azaz arról a szándékról, hogy az átlépők így próbálják erősíteni Lónyay pozícióját) vö. MTAK Kt. Ms 4856/79. 304., 307.; Oláh, i.m. 189. Lónyay József átlépéséről: Lónyay Menyhért Kaas Ivorhoz MOL. P-336. 9. tétel 3. d. 1873. dec. 17.
