Századok – 1999

Tanulmányok - Cieger András: A politika forgószínpadán: Lónyay Menyhért útja a politikában (1873–1875) III/463

464 CIEGER ANDRÁS és kudarcként élte meg saját miniszterelnöki tevékenységét is. Bukásának körülményei azonban mélyen sértették önérzetét, és elkeserítette párt- és kormánytársai viselkedése is. Ekkor szerzett tapasztalatai későbbi politikai magatartásának fő meghatározói lettek. Magatartásában ettől kezdve egy önigazoló szándék figyelhető meg. Fennmaradt naplótöredékeiben sorra igyekszik cáfolni az őt ért vádakat, mondataiból az elkeseredett védekezés hangja érződik ki.3

Rokonainak írt leveleiben pedig szinte élete végéig felfedezhető a kudarc élménye és a becsületének helyreállítása érdekében folytatott harca. A képviselőház munkájában ígéretével ellentétben a következő években csak meglehetősen ritkán vett részt, olykor több hónapig is távol maradt az ülésektől. Egyedül az 1873. évi költségvetés vitájában érezte szükségesnek megszólalni, majd egy újabb kudarc után másfél évig hallgat a Házban. Ekkor elmondott beszédeiben — válaszolva a korábbi felszólalóknak — saját pénzügypolitikáját védte és átgondolatlansággal vádolta a mostani kormányt. Beszédeinek fő gondolatai a fokozott takarékoskodás, az állam anyagi áldozatvállalásának a visszafogása és a földbirtokos osztály védelme voltak. Tudjuk, Lónyay sokáig tervezgette, formálta felszólalásainak szövegét, a kormány pénzügyi intézkedéseivel szemben pedig alternatív javaslatokat dolgozott ki: pártja és a képviselőház számára például határozati javaslatot készített a költségvetési kiadások csökkentésére (pl. a fővárosi fejlesztések, beruházások visszafogása, minisztériumok takarékossága). A kormánypárti értekezletek azonban nem támogatták Lónyay elképzeléseit, de hívei közül is többen értetlenül fogadták a volt miniszterelnök magatartását: „Én előttem az ő bukása megfoghatatlan marad, ép úgy mint a naivság, mellyel magát mostan viseli. Közvetlen céljai jelenleg nincsenek... Szereplését jelenleg teljesen elhibázottnak tartom. Botorság tőle azon párt kebelén belül indítványokkal lábatlankodnia, mely öt év után oly cudarul elejtette."4 Lónyay ezért kellő támogatás hiányában meghátrált. Javaslatait visszavonta, sőt néhány bíráló felszólalás után végül márciusban elfogadta a költségvetést is (pontosabban nem szavazott ellene).5

Az ellenzék képviselői pedig (pl. Ghyczy 3 Lónyay Menyhért politikai naplója. Magyar Országos Levéltár (MOL.) Filmtár 37156. 1872. nov. 21. 4 Rákosi Jenő Dóczy Lajosnak Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (OSZK Kt.) Levelestár 1873. jan. 17.; Vö. Máriássy Béla: A magyar törvényhozás és Magyarország történelme Győr 1891. 12. köt. 258. A dualizmuskori pártrendszer későbbi elemzője is rámutat arra a szerepzavarra, amellyel menesztett politikusaink rendre küzdöttek, Deák Albert: A parlamenti kormányrendszer Magyarországon. II. rész: A magyar pártok. Bp. 1912. 137-138. Deák ezt a magatartást elvfeladó megalkuvásnak tekinti. Szerintünk jobb híján támogatták később is azokat, akik megbuktatták őket, hisz a kétpólusú közjogi struktúrában más lehetőség nem is igen kínálkozott (különösen a korai időszakban nem), a nyílt ellenzéki szerep a kiegyezés egyik megalkotójának a baloldalon képviselt nézetek miatt ekkor elképzelhetetlen volt (még az azonosulás látszatát is kerülni kívánta), de az önálló pártalakítást — mint majd látjuk — politikai szocializációja sem engedte számára. A Deák által megfigyelt szerepzavar, a politikai önmeghatározás bizonytalansága azonban Lónyaynál is kimutatható. A Lónyay javaslatait megvitató Deák-párti értekezletekről: pl. Reform 1873. jan. 17. 16. sz., jan. 18. 17. sz. és jan. 20. 19. sz. 5 Az 1872-ik évi September l-re hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója, szerk. Nagy Iván. Buda, 1873. 1873. jan. 25. és 30. III. köt. 246-258., 340-341.; 1873. febr. 3. IV köt. 20-21.; 1873. márc. 17. VI. köt. 116-120.