Századok – 1999
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383
394 MISKOLCZY AMBRUS hogy a Fekete-tengert orosz tóvá tegye. A Portának arra kellett vigyáznia, hogy léte és integritása biztosítójának, Angliának (és Franciaországnak) támogatását ne veszítse el. Ne idegenítse el a két román fejedelemséget, és engedékenységét Oroszország ne használhassa ki. Hiszen — mint láttuk — a cár mint protektor joggal követelhette meg, hogy a Porta a szuverenitása alatt álló tartományokban rendet tartson. Márpedig a havaselvi forradalom a nemzeti elvet és a népszuverenitást akarta érvényesíteni, ez pedig a birodalmak léte és legitimációja ellen irányult. Duhamel — a Külügyminisztériumnak küldött jelentései szerint — „hamis liberalizmus" miatt állandóan el is marasztalta azokat a török szultáni biztosokat, akik óvatosan, diplomáciai eszközökkel akarták leszerelni a havaselvi forradalmat. Némileg megkönnyebbült, amikor Fuad pasában végre határozottabb partnert talált. Olyat, aki már vállalta a katonai intervenciót. Csakhogy nem teljesen úgy akart eljárni, ahogy a cári szigor szerette volna. Augusztus 31-én Duhamel — galaci találkozójuk után — keserűen jelezte, hogy Fuad úgy nyilatkozott: a szultán az emberiességről beszél neki és a vérontás elkerülésének szükségességéről. De aztán elégtétellel töltötte el, hogy végre bevonultak a havaselvi fővárosba. Meglepte az, hogy a román tűzoltók összecsaptak a török túlerővel, de elismerte, a török hadsereg jobb, mint gondolta. Viszont helytelenítette, hogy Fuad nem akar letartóztatásokat — mint ezt a bevonulás másnapján, szeptember 26-án jelentette. De még aznap megkapta az értesítést: az oroszok is bevonulnak, amit viszont Fuad helytelenített. 30-án számolt be először „a mintegy tizenöt legvirulensebb demagóg" letartóztatásáról. Ezeket kifejezetten a véletlennek tulajdonította, annak, hogy a bevonulás napján, amikor Fuad közölte a szultáni óhajt, ezek a leghevesebben jutatták kifejezésre érzelmeiket. Viszont, amikor megtudta, hogy török kollegája elengedi a foglyokat, azonnal tiltakozott, és azt tanácsolta, küldje őket Ruszcsukba, ahol megvárhatják a szultáni döntést. Október 6-án pedig elégedetten nyugtázta, hogy a 15 ember letartóztatása hatott, Bukarest nyugodtabb, viszont az ellen megint tiltakozott, hogy Ausztriába viszik őket. Hogyan látta a fejleményeket Colquhoun brit konzul, akit az orosz diplomácia fő ellenségének tartott. „A havaselvi forradalmi párt lelke" — írta róla Duhamel október 6-i jelentésében. Valóban — mint jeleztük — támogatta a liberálisokat. De tartva Duhamel harcias fenyegetéseitől, még június elején is mérsékletre intette őket, nehogy okot adjanak az intervencióra.24 Aztán szeptember derekán is a Portának való feltétlen engedelmességet javasolta.2 5 A letartóztatásokról szeptember 28-i jelentésében írt: „Hosszú tárgyalás után elértem, hogy Fuad Efendi megígérte, a vezetőket ma este török kísérettel az osztrák határra viszik, Brassónál és szabadon bocsátják." Aztán közölték, hogy útirányt kellett változtatni. Keserűen, ám büszkén jelezte az angol konzul egyik barátjának, hogy elég sokba került neki az üldözöttek anyagi támogatása, amíg az oroszok elől biztonságba kerültek: „messze túlléptem törvényes eszközeimen, de ilyen időkben, mint 24 Public Record Office, London, továbbiakban: PRO Colquhoun - Palmerston, 1848. jún. 9. FO 78, vol. 742. 74. 25 PRO, Colquhoun - Palmerston, 1848. szept. 21. FO 78, vol. 743. 51.