Századok – 1999

Közlemények - Molnár András: „Zalának elszállt lelke…” Csertán Sándor kormánybiztos jelentései és levelei 1849. május 26–július 29. II/329

340 MOLNÁR ANDRÁS Megjelenésem azonban felköltötte a nép régi jó érzelmeit, mely több helyeken érzékeny örömben, és magasztos lelkesedésben tört ki, hódulat jeléül a kormány iránt. Erélyességben Nagykanizsa és Muraköz kitűnő helyen állanak. Nagykanizsa, bár egész dunántúli kerület meghajlott az osztrák uralom alatt, ön erélyességére támaszkodva, nemes büszkeséggel, híven, szilárdul állott szabadságunk szent ügye mellett, szenvedett sokat, végtelenül, de szolgailag a hatalomnak soha meg nem hajúit. Mint hiteles kútfőkből tudomásomra jött, lelkes népe gyakran „éljen Kossuth" kiáltásokkal riasztotta fel a falai közt táborozó osztrák hadat; magyar proclamatiók és piacátok híven megjelentek, nyilvános helyeken éjjel feltűzettek, míg az osztrákoké leszaggattattak. Egy ízben egy gyermek, mert „Kossuthot" éltette, egy horvát által agyonlövetett, az egész nép felzendült, kiverte a katonaságot, és csak nagyobb erő érkezésének engedve eresztette vissza a városba. Kanizsa a legsúlyosabb környülmények közt fenntartotta szilárdságát, és terjesztette a jó ügy iránti hitet Somogy és Zalának körül fekvő vidékein. Sokat lehet köszönni e részben derék bírájának, Albanits Flóriánnak, ki ámbár csak egyszerű pékmester, mégis kitett sok alispányokon. Ο nemcsak lelkesítette a népet, hanem számos honvédeknek és menekvő magyaroknak ön veszélyeztetésével uti levelet adván, sokak életét, vagy legalább szabadságát megmentette. Ha tehát a kormány rendszerével megegyez, jónak vélném, ha Kanizsa város közönsége és bírája hű ragaszkodásáért a kormány részéről megdicsértetnék. Szenvedéseik ezen szép jutalmát büszkén mutatnák fel ezen jó polgárok a nagyobb részben megfélemült aristocratia ellenében. Muraköz pedig mindig dicső kép marad szabadságharcunk történetében, lakosai horvátok, helyzete a Mura és Dráva folyók által tőlünk elszigetelt. Kezdetben a rabló horvátok kedvezéssel, ígéretekkel akarták megnyerni e nép hajlamát, utóbb pedig sanyargatással, üldözéssel kényszeríteni meghódulásra. Ezen nép szabadságharcunk kezdete óta táborozások terhe alatt szenved, csaknem folytonosan 3000-4000 horvát nemzetőr élősködik szorgalmuk gyümölcsén, és mindezen hoszszú kínzás meg nem ingathatá irántunki hívségét, ők imádva várják a magyar hadsereg jövetelét, és mindeddig, bár magukra hagyattak, mind az adó, mind az újoncok adását megtagadták a horvátoknak. Ezen jó nép méltán megérdemli népszerető kormányunk figyelmét, és nem kétlem, mihelyt lehet, minden el fog követtetni visszaszerzésére. Ok mintegy 60.000 pengőforint adót szoktak fizetni, mit szívesen adnak a magyaroknak, és fiaikat fenntartották, hogy hátralétben lévő mintegy 1000 újoncaikat számunkra kiállíthassák. Megyénk állása most is szomorító. Muraközt mintegy 3000 nyomorult, de jól felfegyverzett nemzetőr tartja elfoglalva, 7 álgyú szolgál erősítésökre. A Murán inneni magyar vidéket pedig mintegy 500 lovasságból és 1200 gyalogságból álló osztrák sereg dúlja és rabolja, elorozván a szegény lakosoknak élelmét, és elhajtván seregestől marháikat. Ezen kívül Vas megye felől minduntalan érkeznek száguldozó csapatok, melyek megyénk lövői járásán lassú menetben, hogy annál tovább zsarolhassák a népet, vonulnak keresztül Stayer felé. Stayerben pedig a marburgi