Századok – 1999
Tanulmányok - Urbán Aladár: Agitáció a magyar köztársaságért 1848/49-ben II/221
232 URBÁN ALADÁR azon eszmét kiirtani." A köztársaság biztos eljövetelét megjósolva Petőfi rögtön leszögezi: „Azonban a monarchiának van még jövendője nálunk, sőt mostanában elkerülhetetlenül szükségünk van rá, ezért nem kiáltottam ki a respublikát, nem lázítottam (mint rám fogják), csak megpendítettem az eszmét, hogy szokjunk hozzá." A célja az volt, folytalja, hogy az új eszmét terjessze, megkedveltesse, ne érje váratlanul a népet. „Jaj nekünk — folytatja szinte prófétai hangvétellel —, ha egyszer berohan ajtóstul! akkor nem lesz kenyerünk, mert a vérfolyamok elmossák vetéseinket!" Erre kívánt figyelmeztetni, amivel annyit ártott magának, amennyit használt másoknak. Eszmefuttatását Petőfi egy figyelmeztető kéréssel fejezi be: „... ne bántsátok a republikánusokat, ne lázítsatok ellenök, mig ők nem lázítanak, és ők nem fognak lázítani, mert tudják, hogy aminek meg kell lennie, meglesz."4 0 A márciusi napok két hősének önigazolása és emelkedett hangvételű elvi nyilatkozata végleg lezárta az 1848 március második felében kezdődött köztársasági agitáció első szakaszát. Mint a Reform fogalmazta meg június 11-i számában: „Az a kérdés, monarchiánk legyen-e, vagy respublikánk, úgy hisszük, még nálunk nem is létezik."4 1 Széchenyi azonban nyugtalanító jelenségeket észlel, s június 17-én fatalista módon így reagál az általa tapasztaltakra naplójában: „A király népszerűsége itt fogytán... Jöjjön István vagy a köztársaság..."42 Az antimonarchista hangulat erősödése 1848 őszén 1848júniusától az elkövetkező események elvonták a közfigyelmet a köztársaság kérdésétől. Az érdeklődés középpontjába olyan történések kerültek, mint az országygyűlési választások, a szerb felkelés kibontakozása, a horvát-magyar ellentétek erősödése, s az utóbbi események miatt a nemzetőrség táborba szállása a Délvidéken és a Dráva-vonalon. Mire július elején összeült Pesten a népképviseleti országgyűlés, az osztrák-magyar viszony új szakaszába került annak következtében, hogy a bécsi kormány lehetségesnek tartotta, hogy a horvát-magyar viszályban nem marad tovább semleges.43 így a király helyett egy időre a bécsi kormány került a hazai — elsősorban a fővárosi — politikai érdeklődés középpontjába. Ez csak fokozódott, amint kiviláglott, hogy június végén Bécsből 150 ezer forintot küldtek a horvát-szlavon főparancsnoknak (vagyis Jellasicsnak), hogy a „császár hadereje" ne maradjon ellátmány nélkül. Az esetet Kossuth annyira sérelmesnek tartotta, hogy erről július 11-i nagy beszédében tájékoztatta a képviselőket - és az országot.4 4 Az osztrák kormánynak a horvátok irányában elfogult magatartása, ennek nyilvánosságra kerülése nem fedte el a monarchizmus vagy republikanizmus elvi kérdéseit. Közvetlenül vagy áttételesen ezek az országgyűlésen is szóba kerültek. így Kossuth a felirati vita során, amikor méltánylóan szólt az uralkodóról, jónak látta kijelenteni, 40 Petőfi prózai művei, 565-569. 41 Id. Kosáry, Sajtótörténet H/1. 121. 42 Széchenyi István: Napló. S. a. r. Oltványi Ambrus. Bp. 1978. 1271. 43 Erre az osztrák kormány jún. 29-i jegyzékében került sor. Ld. erre a Kossuth Hírlapja (KH) júl. 4-i reagálását; KLÖM XII. 380-381. (A kormánynak júl. 4-én kelt, a közvélemény előtt nem ismert jegyzékére ld. uo. 374-376.) 44 Az esettel kapcsolatban ld. a pénzügyminiszter júl. 7-én kelt intézkedését: KLÖM XII. 398-399. Kossuth kijelentésére: uo. 435.
