Századok – 1999

Történeti irodalom - Principles and Ideology of Government (Ism.: Veszprémi László) I/202

202 TÖRTÉNETI IRODALOM 202 kezményéről is beszámol. A kényszer kiváltotta északi, északkeleti irányú agrár- és kolostori kolonizációról, a közigazgatás, adózás, igazságszolgáltatás tatár szakszavairól, az óorosz szokásjog és az egyház, a hit dolgainak háborítatlanul hagyásáról. Ennek némileg ellentmond azonban végső összegzése, melyben Ε Nitsche véleményét fogadja el, és melynek az a lényege, hogy ,,a tatár uralom katasztrófa volt a Rusz egésze számára az élet minden területén, negatívan befolyásolta a gazdaság, a társadalom és a kultúra fejlődését". Amennyiben ezt a kategorikus megállapítást elfogadnánk, úgy értelmezhetetlenné válna a gazdasági, társadalmi, politikai erőgyűjtésnek az a hosszú időszaka, amelynek eredményeként Moszkva vezetésével az oroszok végül megszabadulhattak a tatároktól. És nem tudnánk mit kezdeni azzal a kulturális újjászületéssel sem, amelyet kár lenne, persze, D. Lihacsov nyomán „proto-reneszánsznak" hinni, de mely mégis e korban termelte ki Andrej Rubljovot és Feofan Greket. A tatár uralom hatását — minden pusztítása ellenére — mégis abban kellene megfogalmazni — és alapvetően ezért kell negatívnak minősítenünk —, mert abban az időben, amikor az ekkortól Kelet-közép-Európaként kiváló régió egy pozitív nyugati kihívásra reagál, addig a keleti szlávok a tatár jelenlét miatt kimaradnak e felzárkózási lehetőségből. Hasonlóan jelentős elvi probléma az ún. „orosz feudalizmus" kérdése. Font Márta nagyon is tudatában van ennek, hiszen — e könyvében szinte funkciótlanul — külön historiográfiai alfejezetet szentel neki. Ebben korrekten foglalja össze a legrelevánsabb orosz feudalizmus-koncepciókat, és jogos kritikával illeti a grekovi felfogást és követőit. Egyes konkrét kérdések taglalása kapcsán az is kiderül, hogy a szerzőhöz a leningrádi iskola, és azon belül is, Igor Frojanov felfogása áll legközelebb az orosz (szovjet) történetírásban. Amíg azonban maga Frojanov is kísérletet tett arra, hogy az egyetemestörténetből ismert valamilyen fogalommal megkísérelje leírni az óorosz történelem e hosszú időszakát, addig Font Márta óvakodik az általános minősítéstől. Miközben megértjük óvakodását a lejáratott, manipulált fogalmaktól, értékelésektől, azonközben továbbra is igényeljük a történelmi jelenségek, fejlődési irányok tipológiai irányú megnevezését, minden bizonnyal e részfejezet elbírt volna egy historiográfiai passzust a „korafeudalizmus", „barbár társadalmak", „feudalizmus előtti társadalmak" fogalmaival leírt társadalomfejlődési szakaszról. Ennek főként az egyetemestörténeti összehasonlítás miatt lenne értelme. Amennyiben ugyanis a fenti neveken nevezett társadalmak hasonlóságot mutatnának a Kijevi Russzal, annyiban egyben közelebb is kerülnének a Rusz strukturális sajátosságainak megér(te)téséhez. És végül az alternatívákról. Font Márta könyvének legtanulságosabb részei a három különböző történelmi modellt reprezentáló halics-volhíniai, novgorodi és moszkvai „út" sajátosságairól szólnak. Nagy érdeme, hogy sikerült e jellegzetességeket történetiségükben megragadnia, ráadásul nem csupán az időben visszafelé, hanem előre fele is vizsgálódva. Jól kimutatható, hogy a mi fejlődésünkhöz a halics-volhíniai áll legközelebb, és földrajzi elhelyezkedése okán a novgorodi is számos nyugatias vonást hordoz, miközben a kijevi tradíció organikus tovább hordozója. Ez egyben azt is jelenti, hogy — és ezt a mostani orosz történetírás is erőteljesen hangsúlyozza — Oroszország számára nemcsak az autokratikus moszkvai berendezkedés kínálkozott történelmi receptül. Az más kérdés, hogy a tatár segédlettel diadalmaskodó Moszkva győzelme — s ezt Font Márta részletesen elemzi — az egymással rivalizáló fejedelemségek közül, egyáltalán nem tekinthető történelmi véletlennek. Legfeljebb történelmi paradoxon, hogy a kijevi „demokratikus" modelltől legmesszebb kerülő Moszkvaközpontú északkeleti orosz állam válik a déli, dél-nyugati kijevi óorosz állam örökösévé. Font Márta a legjobb orosz és nyugati történetírókat forgatva, a releváns kútfőket kutatva írta meg művét. Magyar előzményekre nemigen támaszkodhatott. Már ez is elég lenne a magas minősítéshez. Egyetemestörténeti látóköre és középkorász felkészültsége azonban olyan módszertani egységet eredményezett, amely ritka a kérdés történetírásában. Nemcsak a magyaréban. Szvák Gyula PRINCIPLES AND IDEOLOGY OF GOVERNMENT „Quaestiones medii aevi novae" Vol. 1. 1996. Instytut Historyczny Uniwersytetu Warszawskiego, Warszava, 1996. 166 o. KORMÁNYZATI ELMÉLETEK ÉS IDEOLÓGIÁK Jelen periodika a Varsói Egyetem Történeti Intézete kiadásában, amint arra a cím is utal a „Quaestiones medii aevi" /1977-1991/ kiadvány folytatásaként jelent meg, első ízben 1996-ban. Az évente napvilágot látó kötetek szerkesztőbizottsága közép-kelet-európai témák megjelentését tűzte ki céljául, dicséretes módon világnyelveken. Lehetőség szerint tematikus számok közreadását ter-