Századok – 1999

Történeti irodalom - Font Márta: Oroszország; Ukrajna; Rusz (Ism.: Szvák Gyula) I/201

TÖRTÉNETI IRODALOM 201 lett volna haszontalan egy rövid, teljességre nem törekvő tárgymutató összeállítása sem, annál inkább, mert a szerző az egyes fejezetekben a fontosabb latin és magyar fogalmakat vastaggal szedetve kiemelte. A könyv szerkesztésének és kiadói munkálatainak számlájára írandó a felesleges és elkerülhető néhány sajtóhiba (51., 58., 61., 64., 99., 129., 206., 213., o.) is, valamint egy „kézikönyvhöz" teljes mértékben méltatlan minőségű ragasztott kötés. Saját példányom az első végigolvasás után lapjaira hullott szét, tankönyvként való használatra a kötet „fizikailag" teljes mértékben alkalmatlan. A kiadó talán nem tett meg lelkiismeretesen mindent annak érdekében, hogy a sorozat első tagja hibátlan formában, tartós kötéssel és alapos mutatókkal ellátva jusson el az érdeklődő közönséghez. Zsoldos Attila viszont az általuk a Történelmi Kézikönyvtár írói számára támasztott feltételeket merész módszertani újításával tökéletesen teljesítette, sorozat első tagjaként napvilágot látott és éppen a legkorábbi korszakkal foglalkozó kötet mintául szolgálhat a többi korszak szerzőinek. Rácz György Font Márta OROSZORSZÁG, UKRAJNA, RUSZ Budapest, 1998, 220 o. Font Márta Oroszország, Ukrajna, Rusz c. kötete címválasztásában nagyobb kompromisszum készséget árul el kiadójával szemben, mint az e sorok írója szerkesztett Oroszország története c. összefoglaló mű általa írt fejezetének címei esetében. Mindkét esetben a legrégibb időktől a 15. század végéig követi nyomon az eseményeket Font Márta (tehát nem a 16. század végéig, amint azt az ismertetendő kötet kiadójának „fülszövege" állítja). A két mű természetesen jelentősen különbözik egymástól, műfajilag és tartalmilag egyaránt. Meg kell mondanunk, a mostani cím nem sokat árul el tartalmáról. Hovatovább a kötet leglényegesebb üzenetét rejti el: a keleti szláv történelem első századaiban nem beszélhetünk még sem Oroszországról, sem Ukrajnáról, csak egységesen Ruszról, amelyet viszont Kijevi jelzővel szerelt fel a historiográfiai tradíció. Az más kérdés, hogy ez a korszak mindkét ország és nép (sőt, egy harmadik, a belorusz) előtörténete, amely azonban ekkor még nem vált el egymástól, bár a regionális különbségek a második kronológiai szakaszban egyre inkább kitapinthatóbbakká válnak, s megokolják a későbbi történéseket. Mindezt Font Márta példaszerűen elemzi. Szerencsésebb lett volna a könyv címében is megjeleníteni. Az Oroszország, Ukrajna, Rusz c. kötet valójában két nagy kronológiai egységből áll, amelyet egy rövid őstörténeti bevezetés előz meg. Műfajában szakít az egyoldalú politikatörténeti megközelítéssel, ami a szerkezeti felépítésben is markánsan kidomborodik. Az eseménytörténet mintegy keretbe foglalja a minden oldalú történetet. Jól képzett medievista lévén, részletesen ismerteti és, ahol szükséges, forráskritikailag elemzi az óorosz történelem forrásait, az alapvető társadalmi, állami, politikai intézményeket. Komoly filológiai, etimológiai erudícióval vizsgálja a különféle társadalmi csoportok — idővel változó — neveit és funkcióját, betekintést nyújt a korabeli gazdálkodás földrajzi-éghajlati determinációiba, mindennapi gyakorlatába. Nagy erénye, hogy kiemelten foglalkozik az óorosz hitvilág, vallás jellegzetességeivel, az egyház szervezetének kiépülésével és annak a társadalomban elfoglalt helyével, az állam és egyház már e korban igen sajátos viszonyával, a pravoszláv kultúrával. Külön kiemelendőnek tartom az egyetemestörténeti összehasonlítás gyakorta alkalmazott módszerét, ami a magyar-óorosz párhuzamok kimutatását is megengedte néhány esetben. Ez annál fontosabb, mivel a magyar-óorosz (orosz) dinasztikus, külpolitikai, háborús kapcsolatok jól ismertek (egyebek között éppen Font Márta kutatásai által) a historiográfiában, ám a fejlődés esetleges strukturális hasonlóságait eddig még nem vizsgálta érdemben a történettudomány. A szerző ezen kísérletei későbbi kutatásainak ígéretes irányát jelzik és jelölik ki egyúttal. Magam az alábbiakban néhány, a kötet által felvetett koncepcionális problémára kívánok reagálni. Az egyik ilyen a tatár hatás kérdése. A szerző az orosz államjogi iskola nyomdokain haladva helyesen teszi meg periodizációja alapjául a 12. és 13. század fordulóját, mivel ahhoz a történetírói táborhoz sorolja magát, amely nem abszolutizálja a tatár hódítás következményeit orosz földön. A kb. 1200-as korszakhatár azt demonstrálja, hogy Kijev jelentősége már jóval a tatár támadás előtt leáldozott, a regionalizálódás kezdetét vette, sőt, az óorosz állam már a 13. század beköszönte előtt több, egymással rivalizáló központra bomlott. Font Márta a korábbi szovjet történetíráshoz képest eretnek módon a tatár jelenlét néhány — legalább objektíve — pozitív követ-