Századok – 1999

Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145

RENDSZEREZÉS ÉS MEGHATÁROZÁS A CÍMERTANBAN 153 használat), a személyhez, intézményhez rendelést (ami kronológiai és chorológiai ismereteket közvetít), valamint azt, hogy ezek szabályait és törvényszerűségeit pontosan felderíthessük. A címer döntő, leggyakrabban kizárólagos információtartalmát a pajzs hordozza. Ezért tulajdonképpeni címernek a címerpajzsot tekintjük, meghatározáskor ennek jegyeit vizsgáljuk. A címerek többi részei az ún. címerrészek és -tartozékok csoportját képezik. A pajzsból, sisakból, sisakkoronából, sisaktakaróból és sisakdíszből álló címert teljes címernek is nevezik. Azt valljuk, hogy a címerek meghatározásához elegendő a pajzson előforduló ábrák klasszilikációja és a fő címerábra szerinti meghatározásuk. Mivel azonban a „címer" szó eredetileg a sisakdíszt jelentette, ezeknek is kell bizonyos figyelmet szentelnünk. Angliában a sisakdíszt (a jelmondattal együtt) gyakran használják a címerpajzstól függetlenül, azzal teljesen egyenértékű identifikációs jelvényként. (Ezért találkozunk sok olyan angol címerrel, ahol a tekercsen vagy sisakkoszorún elhelyezkedő sisakdísz — heraldikailag nem teljesen szabályos módon — szabadon lebeg a pajzs fölött.) Az első címeradományok lényegében sisakdíszek voltak és ezek használata kb. a 14. század feléig (szinte) fontosabb volt, mint a címerpajzsok viselése. A heraldikai források közül gyakran találkozunk velük az ún. sisakpecséteken és pénzérméken. Ezen „címerek" meghatározásakor ezért a sisakdíszt, mint (fő) címerábrát kell szemlélnünk és ismeretlen mázú, osztatlan címerpajzsba helyezve kell elképzelnünk, így határozva azt meg a fő címerábra szerint. A címerhatározásnál abból az alapfeltevésből indulunk ki, hogy az adott címerre vonatkozó információk a kereső személy számára nem állnak rendelkezésre, csak a címer konkrét képe, rajza. így a meghatározáskor rendszertani elemként figyelembe vehetők a legapróbb megkülönböztető jegyek is (pl. a sas szárnyának és farkának alakja, állása, a repülőtollak száma; az oroszlán testtartása, farkának alakja; a pólya helyzete és kiegészítő jegyei stb.), melyeket a címerleírás (blason) általában elhanyagol. Ily módon a gyakori oroszlános címerek közt is ki lehet alakítani számos új rendszertani csoportot. A címerek meghatározásakor tehát egy-egy konkrét címerrajzot és nem leírást elemzünk. A kérdést azonban nem szabad pusztán mechanikusan kezelni, mivel egy címerleírásnak többféle konkrét címerábrázolása is lehet. (így például a Rimaszombat címerében újonnan megrajzolt fekete sas alakját tekintve semmiben sem hasonlít a régihez.) Ezért az eltérésekre, két ábra azonos névhez tartozására külön is utalni kell. A címer legfontosabb része tehát a címerpajzs, melynek a címerábrák elhelyezését szolgáló felülete a mező. A pajzsot a címerviselő szempontjából kell szemlélni, vagyis a heraldikában az oldalak felcserélődnek. A mezőt különféle fémekkel (arany és ezüst), színekkel (vörös, kék, zöld, fekete) és óóVökkel vagy prémekkel (evet, mái, hermelin, ellenhermelin stb.) szokás bevonni. Ezek összefoglaló neve borítást A borításokra különféle címerábrák kerülhetnek (címerképek és mesteralakok). Ezért a színezett, borított mezőt alapnak is nevezzük. (így pl. beszélhetünk kék alapon három aranykoronáról, vagy vörös alapon ezüst görög keresztről.) 26

Bertényi /.: Kis magyar címertan. Budapest, 1983. 24.