Századok – 1999

Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145

RENDSZEREZÉS ÉS MEGHATÁROZÁS A CÍMERTANBAN 147 sával (gyakorlati tevékenység) a 13. századtól kezdve a heroldok foglalkoztak. Céhszerű zárt szervezetbe tömörültek s címertani jártasságukat széleskörű tudássá fejlesztették. Ismereteiket a 13. századtól kezdve ún. címereskönyvekben foglalták össze. Tudományukat okkultista mázzal színezték ki és ehhez bonyolult fogalmi és szabályrendszert fejlesztettek ki, melyek a külvilág számára szinte lezárták a heraldika megértéséhez vezető utat. így egyedül a heroldok lettek a címerek „írástudói". A heroldok ismereteiket kezdetben szóban adták át, később azonban már ők is törekedtek tudásuk pontos, szabályokba foglalt definiálására, mely gyakran merev, túlfejlesztett rendszert eredményezett. (Ilyen a már említett francia és angol szakterminológia.) Tevékenységük azonban így is kiinduló pontul szolgált a későbbi, tudományos címerelmélet kifejlődéséhez. Ok fejlesztették ki többek között a címertani szakterminológiát, a címeijogot, a címerleírás alapelveit, a szimbólumok és a mázak alaprendszereit (pl. azon praktikus elvet, hogy színre szín és fémre fém nem helyezhető), melyek meghatározták az „élő heraldika" korának címerszemléletét és -szabályait. Ismereteik azonban inkább a mindennapi gyakorlaton alapultak, semmint a címerábrák tudományos és szisztematikus rendszerezésén, noha az ehhez alapul szolgáló szabályokat ők alkották meg. Saját hivatali régiójukban mindenkiről pontosan tudták, hogy milyen címert visel, számukra tehát a címerviselő személy volt a fontosabb és nem a címerábrák rendszerezése elméleti kritériumok alapján, hogy a címert ezúton kapcsolják a megfelelő tulajdonoshoz. A kérdéshez tehát ellentétes módon közelítettek, mint az elméleti címermeghatározás tette volna: ismerték a címerviselő nevét, s tudták, hogy milyen címert visel. A címert és a nevet tehát minden nehézség nélkül össze tudták kapcsolni egymással, (de rajtuk kívül csak kevesen), nem volt szükségük arra, hogy a neveket a címerábrák rendszertani bélyegei szerint határozzák meg. A címerek elméleti csoportosítására nem volt rendszerük, s ezért jártasságuk a címerhatározásban a kívülállók számára holt tudás maradt. Ha valamilyen címert egy laikus személy akar meghatározni, mindenképpen a címerpajzsot kell a névhez kapcsolnia, ő ugyanis csak a címert ismeri, s nincs tudomása a hozzá tartozó névről, pedig elsősorban erre van szükség, hogy további kronológiai, helytörténeti, stb. adatokat nyerhessen. Az elméleti címerhatározás fő feladata tehát a címerek nevekhez rendelése, s ehhez szabályokra van szükségünk. Innen a címerek gyakorlati meghatározása már csak egy lépésre van. Egyedülálló módon Angliában a heroldok már a 14. századtól létesítettek a címerpajzsok ábrái (a fő mesteralak = ordinary) és nem a címerviselők neve szerint, tematikus címercsoportokból összeállított speciális címereskönyveket (Ordinaries). A legrégibb ilyen címerregiszter az 1340 körül keletkezett Cookes Ordinary2, melyben mindegyik címercsoport egy négyszögletű zászlóval kezdődik, s ezeket követik a belőlük létrejött különféle címercsoportok. Ezt az elvet követték az 1335 és 1345 között létrejött Züricher Wappenrolle3 esetében is, ahol az első helyen egyes tartományok zászlói állnak. Ugyanezen elv érvényesül az 1520 körüli Flower's Ordinary4 esetében, mely alapján jól vizsgálható, hogy a legrégibb címerként számon tartott Vermandois címer 2 Gert Oswald: Lexikon der Heraldik. Lepzig, 1984. 90. 3 Uo. 456. 4 H. Bedingfeld-B Gwynn-Jones: Címertan. Budapest 1994. 15.