Századok – 1999

Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145

Szegedi László A RENDSZEREZÉS ÉS A MEGHATÁROZÁS LEHETŐSÉGEI A CÍMERTANBAN Bizonyára az olvasóval is megesett már, hogy egy épületi homlokzaton látható vagy egyszerűen csak a szemei elé kerülő címerről szerette volna tudni, hogy milyen intézményhez, családhoz, testülethez tartozik. A kérdés a heraldika egyik legbonyolultabb, legfontosabb és ez idáig megoldatlan feladata. A széleskörű történeti, heraldikai, genealógiai, helytörténeti stb. ismeretek nélkül végzett címerhatározási kísérlet csaknem reménytelen feladat elé állítja a kutatót, a keresett címer intézményhez, családhoz, testülethez, korhoz kapcsolásának esélye szinte a véletlen függvénye, a hatalmas címertani szakirodalom áttanulmányozását igényli. Ezért a címerek meghatározásának bonyolult feladatára ez idáig szinte csak a szakemberek vállalkozhattak sikerrel. Ésszerűnek látszik ezért egy olyan címerhatározói kulcs megszerkesztése, mely által — bizonyos címerhatározási szabályok megalkotása révén — a címerek eredete, előfordulási helyeik környezetünkben és az írott forrásokban, intézményekhez, családokhoz tartozásuk, stb., valamint koruk (az adományozás éve) könnyen megállapítható. A problematika sikeres megoldása nagy történeti haszonnal kecsegtet, a címerek ugyanis gyakran nyújtanak segítséget a régészet, a történettudomány, a szfragisztika, a numizmatika, a genealógia, a művészettörténet, a kodikológia stb. számára egy-egy adott épületrész, a kódex korának, rétegeinek és tulajdonosainak, a pecsét korának stb. meghatározásában is. A problematika tehát kronológiai és chorológiai kérdésekkel kapcsolatos, valamint egy ennél még jelentősebb elméleti megfontolással. Ahhoz ugyanis, hogy a címereket meg tudjuk határozni és képesek legyünk osztályozni azokat, szabályokra van szükség. A kérdés tehát ezen a ponton az, miként lehet a heraldika de facto természettudomány, miként lesz képes empirikus módon vizsgálni tárgyát? A címertan mai metodológiai apparátusát látva, a válasz az, hogy semmiképp. Ezért elsősorban modern természettudományos módszerre van szükség, s e tekintetben az élettan lehet a legjobb minta. Ha egy ismeretlen objektumot egy biológus képez le, a következő algoritmust használja: 1. descriptio (leírás; a taxon jellemzése), 2. nómenklatúra (nevezéktan; a taxonómiai bélyegek szaknyelvi definiálása), 3. diagnózis (a leírásból kiemelt legszembetűnőbb jellemző sajátságok összegzése, a legközelebbi rokonoktól eltérő bélyegek kiemelése; eredménye a nódum vagy a taxon, 4. determináció (meghatározás; valamely objektum hovatartozásának megállapítása), 5. identifikáció (azonosítás; a determináció speciális esete, amikor a meghatározandó objektum és egy ismert taxon egyezésénekvagy különbözőségének kérdésétvizsgálják), 6. klasszifikáció (osztályozás; az adatok, objektumok valamilyen rendszer szerinti csoportosítása), eredménye a 7.