Századok – 1999

Történeti irodalom - Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára (Ism.: Szabó A. Ferenc) VI/1369

1370 TÖRTÉNETI IRODALOM ékelődött különböző nemzetiségek lényegileg azonos, de a konkrét hatalmi helyzettől, társadalmi struktúrától, mint másodlagos tényezőktől mégis külön utakra terelt, asszimilációtól, urbanizációtól befolyásolt nemzetiségi demográfiai fejlődését feltárták. Pályája ezeken a kérdéseken keresztül sok párhuzamosságot mutat Hanák Péter szakmai útjával. Mindkettőjüket megragadta az Osztrák-Magyar Monarchia társadalmának színes, eleven képe és dinamikus társadalmi fejlődése. Hanákot elsősorban az urbanizáció problémája foglalkoztatta. Katus történelmi demográfusként alkotott eredetit. Kár, hogy a kötet szerzői közül, pedig sok fiatal pályakezdő is van közöttük, senki sem vállalkozott Katus László életművének historiográfiai elemzésére. Még arra sem kerített sort a szerkesztő, hogy összegyűjtse és közreadja a jeles történész publikációit, amit már megszoktunk a korábbi jubileumi kötetek esetében. Talán közrejátszott ebben, hogy a kötet főszerkesztését vállaló pályatárs, Hanák Péter a gyűjtemény összeállítása közben elhunyt. Katus László tekintélyét és életművének kisugárzását jelzi, hogy a történésztársadalom mellett, amelynek képviselői az akadémiai elnök Glatz Ferenctől a doktoranduszokig adtak írást a kötetbe, megtalálhatjuk a neves közgazdász-politológus Lengyel Lászlót éppenúgy, mint a szomszédos Horvátország több kutatóját, akikkel közép-európai tanulmányútjai során Katus szoros szakmai kapcsolatokat épített ki. Ha az életút elmélyült vizsgálatára nem is akadt vállalkozó, az életrajz felvillantását elvégezte Glatz Ferenc baráti hangvételű, ám mégis szakmai szempontokat érvényesítő rövid bevezetőjében. Katus László évtizedeken keresztül az MTA Történettudományi Intézetének megbecsült munkatársa volt. Ugyanaz a sors jutott neki, mint hasonló korú pályatársainak. Kutathatott, még fontos ösztöndíjakat is elnyert, de köztudott lévén katolikus meggyőződése, arra már nem kapott lehetőséget, hogy ismereteit a történész- illetve a tanárképzésben is hasznosítsa. Erre lehetőséget csak a rendszerváltozás után talált, bekapcsolódván a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanári karának munkájába. Katus László munkásságát ezidáig a történelmi demográfia, a dualizmus története, a nemzetiségi kérdés és nem utolsó sorban a művelésükhöz elengedhetetlenül szükséges történelmi statisztika és kartográfia művelése töltötte ki. A tudós előtt írásaikkal tisztelgő szerzők egyik része úgy érezte, hogy illik kapcsolódnia ezekhez a témákhoz, jórészt azért, mert gondolataik megszületése sokban mesterük munkái tanulmányozásának köszönhető. A szerzők másik csoportja az őt éppen foglalkoztató témakörből adott írást. Mindenki becsületére legyen mondva, hogy néhány fiatalabb szerző érthetően kiforratlanabb írásán kívül csupa izgalmas, eredeti szempontokat felvonultató tanulmányt olvashatunk a kötetben. A szerkesztők úgy vélték, az a leghelyesebb, ha a tárgyalt témák időrendi sorrendben követik egymást. így izgalmas gondolatok sorjáznak a 44 és fél íves, hatalmas kötetben a korai középkortól egészen a rendszerváltozásig nyomonkövetve hazánk és szomszédai történetét. A horvát szerzők mellett az erdélyi Egyed Ákos és a felvidéki Vadkerty Katalin jelenléte jelzi, hogy Katus László munkássága határainkon túl is figyelmet keltett. A magyar tudományos érdeklődés, sőt a politika is csupán a legutóbbi esztendőkben kezdett komolyabban foglalkozni a horvát-magyar kapcsolatok kérdésével. Meglepő és tulajdonképpen érthetetlen az ezen a téren sokáig tapasztalható közömbösség, hiszen az 1848-as konfliktus után a dualizmus korában a többi magyarországi kisebbségnél békésebb, bár nem súrlódásmentes együttélés egyfajta pozitív példával szolgálhatna a ma számára is. Horvát-magyar viszonylatban nem terhelik történelmünket durva nemzetiségi leszámolások, atrocitások. A közös civilizációs bázis, a nyugati kereszténység révén, a középkortól kezdve folyamatosan megvalósuló, autonómia-formában megszilárdított nemzeti elhatárolódás a kapcsolatok rendezettségéhez vezetett. Csupán a Fiumekérdés és a magyar részről megkísérelt, elvetélt magyarosítási próbálkozások (vasúti nyelvhasználat, Julián-akció) borzolták fel időnként az öntudatos horvát polgárság kedélyét. A horvát függetlenség megszerzéséhez 1990-91-ben adott magyar segítség pedig már napjainkban nyújt pozitív példát az együttműködésre. Nem a horvátokon múlott, hogy a függetlenségi háború frontvonala a horvátországi magyar településterületen húzódott keresztül, s elvezetett a magyar kisebbség tömeges meneküléséhez és anyagi tönkremeneteléhez. A közös múlt feltárása hozzájárulhat a mai kapcsolatok megszilárdításához. Font Márta tanulmánya figyelemreméltó adalékokat nyújt a horvát-magyar perszonálunió középkori történetéhez. Fontos összetevője volt az autonóm horvát országrész kialakulásának Szlavónia fokozatos összeolvadása Horvátországgal. így teremtődött meg az a súly, ami lehetővé tette a korszak végére a sajátos különállás megszilárdulását. A másik ebbe az irányba ható tényező a lakosság szláv jellegének megerősödése volt. Ez jórészt a balkáni török előretörés következménye, s már a 14. században megfigyelhető. A feudális széttagolódás mellett a karakterisztikus etnikai különbözőség kialakulása is segítette tehát az autonómia megerősödését. A magyar királyok általában tisztelték a horvát érdekeket. Font Márta rámutat, hogy erre a területre nem