Századok – 1999

Történeti irodalom - Kölcsey Ferenc minden munkái. Szépprózai művek (Ism.: Fónagy Zoltán) VI/1354

TÖRTÉNETI IRODALOM 1355 fogás. A reformkorra az irodalommal való foglalkozás, akár íróként, akár olvasóként, elismert tevékenységgé vált. Kölcsey szellemi hagyatékát mindig is a nemzeti ereklyének kijáró tisztelettel kezelték. Öszszegyűjtött müveit először röviddel halála után, 1840-1848 között, Eötvös József, Szalay László és a közeli barát, Szemere Pál rendezte sajtó alá. 1859-1862 között Toldy Ferenc adta ki az előzőnél lényegesen bővebb második Kölcsey-összest, majd 1886-87-ben Angyal Dávid a harmadikat. Ε században is volt két összkiadás: az utolsót, amely minden korábbinál bővebb és jobb volt, Szauder József szerkesztette 1960-ban. Azóta azonban számos kézirat került elő, s közülük több, elsősorban Kölcsey közéleti (főleg megyei) szereplése során keletkezett dokumentum meg is jelent nyomtatásban. Közel negyven évvel az utolsó összkiadás után valóban eljött az ideje egy új kiadásnak, amely összegyűjti a szétszórtan megjelent írásokat, ráadásul, kritikai jellegénél fogva, pótolja a másfél évszázad szövegközléseinek hiányosságait, pontatlanságait, megmagyarázza a mai olvasó számára már érthetetlen nyelvi fordulatokat, utalásokat, kifejezéseket, valamint összefoglalja és rendszerezi a Kölcsey-filológia elért eredményeit. A sorozat ráadásul kisebb szenzációkat is ígér, eddig kiadatlan, mi több, ismeretlen Kölcsey-műveket (mint pl. az Országgyűlési Napló folytatását). A kritikai kiadást egy, az MTA Irodalomtudományi Intézetében 1991-ben alakult kutatócsoport készíti, Szabó G. Zoltán vezetésével. A kutatócsoport összetétele is jelzi: Kölcsey életműve az irodalomtörténet és a történetírás közös kincse. Igaz, a történészek többnyire csak a hagyaték nem szépirodalmi jellegű darabjait szokták forgatni: az Országgyűlési Naplót, a beszédeket, illetve azokat a dokumentumokat, amelyek megyei hivatalviselésével összefüggésben keletkeztek. Pedig Kölcsey életműve nem parcellázható fel közéleti és „írói munkásságra". így a történeti érdeklődésű olvasó is haszonnal forgathatja a sorozat elsőként megjelent darabját, mely Kölcseynek közismertnek éppen nem nevezhető műveit teszi közzé. A kötetben helyet kapott hat szöveg három műfajt képvisel. Itt találjuk Kölcsey egyetlen drámatöredékét (A Perényiek), három elbeszélését (A vadászlak, A kárpáti kincstár és a befejezetlenül maradt A ferrói szent fa), továbbá két fiktív védőbeszédét (A férj-ölő, A gyilkos anya). A művek közös kötetbe sorolása sem műfaji, sem kronológiai szempontból nem magától értetődő: bizonyos fokig technikai jellegű kényszer alakította így a tartalmat. A költő ugyanis sem drámaíróként, sem elbeszélőként nem hagyott hátra egy kötetre valót. A két fiktív védőbeszéd talán szervesebb egységet alkotott volna az országgyűlési és megyei beszédekkel; a szerkesztő (nem teljes meggyőződéssel) azzal indokolja felvételüket e kötetbe, hogy azok az elbeszélések „előtörténeteként is értelmezhetők". Ezek a művek — a drámatöredék kivételével — 1832 után, tehát Kölcsey aktív közéleti szerepvállalásának idején, ezen belül is többségükben élete utolsó két évében születtek. A három (pontosabban két és fél) novella Heckenast Gusztáv Emlény című antológiáiba készült, érdekességük, hogy a költő ezekkel törlesztette a kiadótól megrendelt könyvek árát. A történeti megközelítés számára kétszeresen is érdekes forrásanyagot jelentenek az elbeszélések. Egyrészt (értő olvasónak) egyedülállóan mély bepillantást engednek a polgári átalakulást kezdeményező reformer nemesség egyik reprezentánsának lelki folyamataiba. Az elbeszéléseket ilyen szempontból Kulin Ferenc elemezte kitűnő tanulmányában, középpontba állítva a bölcselő és politikus Kölcsey viszonyát a polgári átalakuláshoz, a nemesi polgárosodással kapcsolatos reményeit és kételyeit (Az epikus Kölcsey. In: Közelítések a reformkorhoz. Budapest, 1986) Kulin olvasatában A Kárpáti kincstárban Kölcsey azt kutatja, „mik azok az erők, örökségek és hajlamok, amik eltéríthetik a nemzeti történelem békés-kontinuus haladásirányát". A tragikus végkifejlet sejteti: a borongásra hajlamos írót kételyek gyötörték a nemesi polgárosodás kilátásait illetően. A vadászlakban általában a feudális vármegye anakronisztikus viszonyait, a jogbiztonság hiányát, az embertelen börtönviszonyokat szokták észrevenni a kritikusok, mintegy Eötvös regényének, A falu jegyzőjének előképét látva a novellában. Kulin mélyebb etikai és filozófiai kérdéseket is felmutat az elbeszélésben: mennyiben vagyunk felelősek önmagunkért és mennyiben másokért? (A kérdés a politikai gondolkodás síkján a liberalizmus-konzervativizmus vitájának egyik hagyományos elemét képezi.) A ferrói szent fa térben és időben távoli történetet dolgoz fel: a Kanári-szigetek egyikének meghódítását a középkorban. A félbemaradt novella (Kölcsey utolsó műve) középpontjában azonban egy nagyon is jól ismert reformkorigond, a nemzethalál víziója áll; egy közösség pusztulása, amely a külső körülmények kedvezőtlenné válása miatt megy végbe. Az elbeszéléseket nemcsak a Kölcsey-kutató forgathatja haszonnal. Kellő óvatossággal, a szépirodalmi művek történeti forrásként való alkalmazásánál megkívánt kritikával, A vadászlak