Századok – 1999
Közlemények - Raáb Renáta: A magyar szabadságharc a korabeli dán sajtóban VI/1297
1332 RAÁB RENÁTA visszatérése egyszerre jelentkezett a zseni fejlődésével." „Hogy mennyi vér, menynyi kincs esett valójában a háború áldozatául, talán soha nem tudjuk meg pontosan, de nem tévedünk, ha megállapítjuk, hogy Európa a moszkvai és lipcsei hadjáratok óta egyszer sem látott ilyen nagybani gyilkolást, mint most. Magyarországon egész városok tűntek el, községek, melyek egy évvel ezelőtt még 10.000 lelket számláltak. Ezek már csak a térképen léteznek. Boldogtalan hajléktalanok reszketnek a Duna partjainál éppoly reményvesztetten és védtelenül, mint őseik a hunok betörése után." Végezetül sajnálja a szerző, hogy nem tudtak az európai nemzetek minden részletről pontosan informálódni, hiszen valamennyi a saját ügyével volt elfoglalva, így „nem tudtunk folyamatosan a Tisza partjaira figyelni."9 6 A Berlingske Tidende szeptember 4-én a Pesther Zeitung egyik cikke alapján együttérzően és mindenféle pátosz nélkül jellemzi a pesti utcaképet. „Az utcák tele vannak hazatérő honvédekkel, népfelkelőkkel, akik bagóért adják el lovaikat, utolsó értéktárgyaikat, csak hogy kapjanak egy kis pénzt. A szétszéledő katonák valóban szánalmat ébresztő állapotban vannak. Dinnyehéjat vesznek fel az utcáról, hogy csillapítsák éhségüket és szomjúságukat. Leírhatatlan a zavar, a tanácstalanság. Az elbátortalanodás, a melankólia váltakozik a gyakori dühkitöréssel, az önváddal, a kölcsönös vádaskodással, a vezetők elátkozásával, sőt egyre többen követnek el öngyilkosságot."9 7 Természetesen a háborúnak nemcsak a magyar áldozatairól, de az örökös tartományokban toborzott tízezrekről is naturalisztikus képekben emlékezik meg a dán és angol sajtó. „Bécsben a kevés szolgálatképes zászlóaljat nagy sietve összegyűjtötték és vasúton küldték el Pozsonyba segítségül. De a bátortalanság a katonáknál — akik csak nyers újoncok voltak és többségük még inkább csak gyerek — általános volt, és legtöbbjük pánikba esett a rémülettől, hogy egy olyan országban viseljen háborút, ahonnan osztrák katona még nem jött haza élve. Egy szemtanú szerint a szerencsétlen kölykök sóhajtoztak és hangosan sírtak, miközben a vasútállomás felé meneteltek."9 8 A háborúval járó borzalmak, s szabadságharcunk árnyoldalainak megjelenítése magyarázza azt is, hogy egyes magyar politikai vezetők sem a hagyományos megítélés alá esnek. Ez a humanitárius szemléletmód a magyarázat arra is, hogy Kossuth például a dán sajtóban — mint ahogy az eddigi idézetekből is érezhető volt — képességeinek és érdemeinek méltatása mellett többször olyan politikusként jelenik meg, mint aki képtelen volt az érzelmi politikát a racionális döntések mögé helyezni és ezért „végsőkig feszítve a húrt" belehajszolta a magyar népet egy háborúba, a nélkül, hogy felmérte volna józanul az ország teherbíró képességét és lehetőségeit. így nem szabad elhallgatni azt a tényt sem, hogy a dán közvélemény nem rejtette véka alá a magyar vezetés ésszerűtlennek és felelőtlennek tartott döntéseivel szemben ellenérzéseit. „Az osztrák tábornok Haynau július 1-én győri főhadiszállásán ki idott egy proklamációt a magyarok számára, melyben kioktatja őket a publikált ha iitörvények szabályairól. Arra, aki fegyvert mer fogni az osztrák és orosz csapatok ellen, anélkül, hogy bármely fegyveres lázadóegység tagja lenne — az akasztás vár; ugyanez a halál sújtja azt is, aki parancsot fogad 96 Berlingske Tidende 1849. szept. 3. 97 Berlingske Tidende 1849. szept. 4. 98 Berlingske Tidende 1849. aug. 21.
