Századok – 1999
Közlemények - Csernus Sándor: A reneszánsz fejedelemtükrök forrásvidékén: Philippe de Commynes; a „francia Machiavelli” I/125
PHILIPPE DE COMMYNES, A „FRANCIA MACHIAVELLI" 131 Történeti szempontból Commynes visszaemlékezései tulajdonképpen aburgundfrancia konfliktus utolsó felvonását íiják le, melyben a rivalizálás a végletekig kiéleződik, miközben a konfliktus eldöntésében mindinkább kulcsszerepet játszanak a különböző diplomáciai manőverek. Ennek megfelelően Commynes bemutatja azokat a gátlástalan politikai intrikákat, melyeknek egyébként ő maga is tevékeny részese, s miközben a kor fejedelmeiről árnyalt de lényegre törő leírást ad, saját személyes emlékeit visszaidézve íija meg XI. Lajos uralkodásának történetét. Ezzel azonban még Commynes semmi olyan feladatot nem vállalt, amit a korábbi időszakból (sőt, akár a történetírás korábbi századaiból) már ne ismernénk. Mégis, a mű olvasása során kiderül, hogy minden más ebben a műben, mint a korábbiakban. A történet fő vonalát rendre digressziók szakítják meg; helyenként az arányok erősen eltolódnak: hol egy történetíró élesszemű, kritikus leírását, hol egy „áruló vallomásait" olvassuk, hol pedig „a politikai bölcsesség breviáriumát" tartjuk a kezünkben.2 0 Mindehhez tudnunk kell, hogy Philippe de Commynes emlékiratait felkérésre írta (illetve diktálta) : Vienne érseke, Angelo Cato készült megírni az itáliai humanizmus hatásának és elveinek megfelelő módon — és természetesen latin nyelven — XI. Lajos uralkodásának történetét; szerzőnk visszaemlékezései tehát eredetileg ehhez a munkához készültek, s legfőbb rendeltetésük a tervezett Cato-féle történet dokumentációs anyagához való hozzájárulás lett volna. Két körülmény módosította ezt az eredetileg eltervezett „munkamegosztást": Angelo Cato 1495 márciusában meghalt; Commynes pedig — úgy tűnik — egyre inkább kedvet kapott az íráshoz. Ez a magyarázata annak, hogy míg az első hat könyvben rendszeresen előfordul, hogy Commynes közvetlenül is megrendelőjéhez, Cato-hoz intézi a szavait, személy szerint neki érvel, az ő háttér-ismereteire hivatkozik, a helyzet később megváltozik: noha mondandóját Commynes ugyanebben a stílusban folytatja, de immár közvetlenül az olvasóhoz (vagy éppen a megszólított személyekhez — esetleg a fejedelmekhez) fordul. Mint az alábbi idézetből kitűnik, van olyan közönsége is, melynek érdeklődésére különösen számít: „(...) nem ostoba és együgyű népségnek foglalom én mondandómat össze az Emlékiratokban, hanem fejedelmeknek és udvari embereknek szánom őket, akik nézetem szerint igen hasznos tanácsokra lelhetnek bennük. "21 Mindenesetre Angelo Cato érsek halálával a latin nyelvű változat elkészítése lekerült a napirendről (Commynes Emlékiratainak lesz majd latin fordítása, de csak mint egy a sok közül), amivel végül Commynes műve elkerülte kortársának, Thomas Basin (Basinus) VU. Károlyról és XI. Lajosról írott történeti műveinek a sorsát; s nem maradt egy szűk — elsősorban XI. Lajossal szemben határozott ellenszenvet tápláló — elit olvasmánya.22 20 Dufournet, Mémoires..., (előszó és jegyz.), 18-19. Commynes személyével kapcsolatban szélsőséges és szenvedélyes álláspontok is megfogalmazódtak, melyre példaként leggyakrabban Kervyn de Lettenhove megközelítését szokták idézni, aki a belga nemzeti fejlődés szempontjából ítéli meg (igen szigorúan) Commynes árulását. Ugyanakkor a mú túlzottan „pszichológiai" megközelítése — különösen Bittman, Dufournet és Kinser elképzelései — ellen emel szót Murray Kendall, im., 447-452. Blanchard, im., 231-285. 21 Commynes, im., „Prologue", 33-35. 22 Basin (1402-1490), Lisieux püspöke, VII. Károly tanácsosa, Jean d'Arc rehabilitálásának egyik kezdeményezője, aki a negyvenes években Tagliacozzo pápai legátus kíséretében Magyarországon is járt, Commynes-nel éppen ellentétes utat követett, noha a „Közjó Liga" háborújában még egy táborban voltak. Basin VII. Károly bizalmi embere, kegyvesztett lett XI. Lajos alatt, és Károly burgundi herceghez menekült. A francia humanista történetírás művelője, aki latin nyelvű alkotá-
