Századok – 1999

Közlemények - Raáb Renáta: A magyar szabadságharc a korabeli dán sajtóban VI/1297

1302 RAÁB RENÁTA detten utasítja vissza a már harmincas évek közepén hivatalos lapokban is egyre gyakrabban felbukkanó német követelést, nevezetesen, hogy Dánia, mint flottanemzet lépjen be a Német Vámszövetségbe és legyen a Szövetség tengeri állama (admiralstat): „Jól tudjuk, hogy egy megalázott és megcsonkított nép vagyunk. Tudjuk, hogy régen elmúltak azok az idők, mikor az angolok danegaldet fizettek az »átkozott dánoknak«, mikor a Notre Dame-ban misét mondtak: »a furore Normannorum libera nos — о Domine!« — mikor aranypatkós lovainkon bevonulást tartottunk Bizáncba, mikor bevittük a keresztet Oroszország sztyeppéire és királyságokat alapítottunk Itáliában. Azok az idők is elmúltak, amikor mi uraltuk az egész Keleti-tengert az összes hozzátartozó országával együtt. Észak-Németország és Svédország elveszett, s velük együtt Skâne, Halland, Blekinge, Bohus Len, majd Norvégia és Holstein is. Most még talán Schleswiget is elveszítjük. Más idők voltak azok, jól tudjuk. Azt is tudjuk, hogy elmulasztottuk a sors hívását, hogy európai nagyhatalom legyünk, 1813-ban épp úgy, mint 1629-ben és hogy mind a kétszer Svédország ragadta meg a koronát, amit nekünk nyújtottak. Mindezzel tisztában vagyunk! De ott még azért nem tartunk, hogy csak úgy, minden további nélkül fenntartsanak minket egyik vagy másik rendszer számára, mely nem a miénk. Odáig azért még nem jutottunk, hogy csak úgy, se szó se beszéd elvegyék tőlünk »legalább« a dán szárazföldet vagy tudom is én Fyn szigetét csak azért, nehogy egy esetleges ellenség »hadieszközként« használja Dániát. Ott még nem tartunk, hogy elvegyék tőlünk egész Dániát, csak azért hogy »kibővítsék vagy összekapcsolják« egymással egyik vagy másik partot. Ott még nem tartunk, hogy a dánokat matrózoknak használják egyik vagy másik flottán."14 „Mi lesz így a dán királyból? „— teszi fel a kérdést Orla Lehmann — „ Egy parti báró (Strandbaron) Észak-Németországban. Mi lesz így a dán kormányból? Egy tartományi kormány bizonyos meghatározott ügyekben előírt jogkörrel. Mi lesz Dánia legfelsőbb bíróságából? Egy tartományi bíróság, talán Wetzlarba való fellebbezési joggal."15

1842 május 28-án a Skydebane-n rendezett ünnepen ezt a véleményt hatalmas tömeg előtt még határozottabban fejtette ki. Dánia nem akar belépni a Német Szövetségbe. Ha pedig ez a németeknek nem tetszik — folytatta Lehmann — „karddal írjuk hátukra véres bizonyságát az igazságnak: Dánia nem akarja."16 Bár mindkét nemzeti liberális mozgalom csakúgy az ejderdánizmus, mint a schleswig-holsteinizmus a legitimitás elvére hivatkozva igyekezett jogfolytonosságát igazolni, a koppenhágai párt szélesebb külpolitikai mozgásteret nyert, mint a kiéli. A márciusi minisztériumnak ugyanis — mely zömében ejderdán politikusokból állt — nemcsak a dán rirályt (az egyébként is erősen nemzeti beállítottságú VII. Frederiket), hanem az , bszolutista korszak konzervatív diplomatáit is sikerült a maga oldalára állítani Ez pedig hosszú időn keresztül reményt adott a dán vagyunk, ahogy minden ember az, mikor közügyekről van szó, ahogy egész generációk csak eszközök a következő generációk boldogítására." Kirchoff-Larsen: Den danske pressens historié III. 1827-1866. udgivet af Journalistenforeningen i Kgbenhavn i kommission hos Berlingske Forlag MCMLXII. 301. 14 Kirchoff-Larsen : i.m. 221. 15 ibid. 221. 16 ibid. 222.