Századok – 1999
Tanulmányok - Molnár András: Hadügyi reformkísérletek 1848 előtt. (Az önálló nemzeti haderő megteremtésének előzményei) VI/1193
1204 MOLNÁR ANDRÁS az ellenzéki liberálisok általjavasolt „nemzeti őrsereg [...] még most honunkban nem alkalmazható, míg nagyobb egyenlőség a törvény előtt nem eszközöltetik".41 1847. január 31-én megjelenő, „Honvédelem" c. cikkében Horváth Mihály székfoglalójáról írott bírálatának gondolatai köszöntek vissza. Szontagh azzal utasította vissza a nép felfegyverzését valamint a „nemzeti őrsereg" eszméjét, hogy előbb be kell vezetni a közteherviselést, és meg kell valósítani az érdekegyesítést. Az ellenzék évtizedek óta hangoztatott követelését, azt tudniillik, hogy magyar ezredeknél csupán magyar születésű tiszteket alkalmazzanak, és magyar vezényleti nyelvet használjanak, birodalmi nézőpontból vizsgálta, és teljesíthetetlennek ítélte, mivel — mint érvelt — a soknemzetiségű Habsburg Birodalom egységét „csak az állóhad egysége biztosítja". Szontagh naiv ötletnek minősítette a nemesi felkelés korábbi országgyűléseken felmerült állandósítását, és kijelentette, hogy az inszurrekció a közteherviselés bevetésével magától meg fog szűnni, a nemességre pedig azután a minden polgárra egyaránt kiterjedő „általános honvédelmi kötelesség" fog vonatkozni.4 2 Jelenlegi ismereteink szerint Szontagh cikke volt 1848 előtt az utolsó érdemi állásfoglalás, ami a honvédelem ügyében nyilvánosságra került, és talán ez volt az utolsó jelentős hozzászólás a nemesi felkelés rendezése körül évtizedek óta zajló vitához is. Az inszurrekciót utoljára a napóleoni háborúk idején elfogadott, 1808. évi 2. és 3. törvénycikk szabályozta, a birtok utáni nemesi hadkötelezettség, a bandériumok ügye viszont függőben maradt. A kérdés eldöntésére, valamint a nemesi felkelés felülvizsgálatára 1827-ben országos albizottságot nevezett ki az országgyűlés. Az albizottság tevékenysége az országos rendszeres bizottsági reformmunkálatokhoz kapcsolódott. Az elvárásoknak végül legkevésbé a banderiális albizottság konzervatív javaslatai feleltek meg. Jóllehet az albizottság kimondta, hogy a bandériumok szükségességének a fennálló adózási és hadkiegészítési rendszer mellett nincs jogalapja, a nemesek személyes felkelési kötelezettségét továbbra is érvényben hagyta, sőt azt javasolta, hogy minden nemes fiatalember legyen köteles a es. kir. hadseregben önkéntesként, különleges bánásmód mellett két évet szolgálni, azután pedig időnként fegyvergyakorlatokra bevonulni. Az utóbbi javaslatokat a megyék többsége az 1831/32-ben lezajlott országos vita során elutasította, és helyette jobbára a nemesek évenként egy hónapig tartó fegyvergyakorlatát indítványozta. Bars megye emellett azt is kívánta, hogy a gimnáziumokban, akadémiákon és egyetemeken rendes tantárgyként oktassák a katonai ismereteket, a fegyverforgatást pedig a szünnapokon gyakorolják a diákok. Bereg az évenkénti gyakorlatozás helyett a haditudományok iskolai oktatását ajánlotta, Szatmár megye pedig azt javasolta, hogy a cs. kir. hadseregben hozzanak létre — állandó magyar tisztikarral — kiképző keretezredeket, amelyekben a nemesi ifjak egymást váltva teljesítenének szolgálatot. A nemesi vármegyék többsége nem akart még egyszer védtelenül állni az esetleges parasztfelkelésekkel szemben, amint 1831-ben történt, és a császári katonaság kényére sem akarta bízni sorsát, ezért a nem nemesek kezébe továbbra sem kívánt fegyvert adni. Temes megye gyakorlatilag 41 Csorba László 42-43. 42 A Jelenkor "1847. január 31-i (9.) számában megjelent cikk utánközlése: Budapest Híradó 1847. február 25. (48. sz.) 127-128., vö. Csorba László 43.
