Századok – 1999
Tanulmányok - Molnár András: Hadügyi reformkísérletek 1848 előtt. (Az önálló nemzeti haderő megteremtésének előzményei) VI/1193
HADÜGYI REFORMKÍSÉRLETEK 1848 ELŐTT 1203 februárjában Szontagh Gusztáv nyugalmazott cs. kir. százados, Kiss Károly egykori lembergi katonatársa írt Horváth székfoglalójáról — névtelen — bírálatot a Budapesti Híradó hasábjain. Szontagh a nemesség honvédelmi szerepének megítélésével alapvetően egyetértett, az állandó katonaságot azonban nélkülözhetetlennek tartotta.3 9 Válaszul a névtelen bírálatra, Horváth ismét megkísérelte a közvélemény elé tárni a hírlapok által mindaddig mellőzött kérdést, a honvédelem reformját. A cenzúra azonban ezúttal is meghiúsította a tervét, így válasza, mely kemény bírálatban részesítette az állandó hadseregeket, nem jelenhetett meg. Horváth kéziratban maradt cikke megállapította: a fennálló állandó hadsereg nem a „honpolgárok, nem a nemzet hada", s nem is lesz az addig, míg „a katonai rend a polgáritól annyira el van válva, hogy aki zászló alá esküdött, polgár megszűnt lenni". A kormányok „a népek ébredező szabadelvűségét a hadrendszerre alapított hatalmuk súlyával" nyomják el, és ezt azért tehetik, mert a katonaságot szolgai neveltetés által minden szabadságérzetétől megfosztották, bottal és veszszővel alázták meg, és kiskorú szolgává alacsonyították. A katonaság tehát a kormány akaratának „föltétlen készségű eszköze" lett, és ellentétbe került a polgári renddel, amit a naponként szaporodó katonai kihágások is bizonyítanak. Horváth egyetértett bírálójával abban, hogy végeredményben „csak a felfegyverzett nemzet biztosíthatja teljesen a nemzet függetlenségét". Szerinte azonban előbb az állandó hadseregnek kell visszaszerezni a nemzet bizalmát: „Legyen ez magköve, állandó magköve a honvédelem rendszerének. De mellette álljon fel a polgári had, s erre alapíttassák a nemzeti védhadrendszer" — szögezte le Horváth, hozzátéve, hogy csak egy polgári, „szabadságérzettől áthatott sereg, melynek tagjai közönséges polgári jogok és. kötelességek feltétele alatt országpolgári ranggal bírnak, s alkotmányos jogaikra méltán büszkék", lehet alkalmas arra, hogy a trónt, valamint a haza szabadságát, függetlenségét, és a nemzet tekintélyét biztosítsa. Horváth elismerte, hogy a „polgári védhad" eszméje távolabbi cél, melynek megvalósításához gyökeres átalakulás szükséges. Amíg a nemzet különálló osztályai közti érdekellentéteket nem egyenlítik ki, nem lehet átalakítani a védelmi rendszert anélkül, hogy a „polgári felfegyverzés" a rendet és a közbiztonságot ne veszélyeztetné. A honvédelem reformjának, és a polgári védhad felállításának legfőbb akadálya a jogok és kötelességek társadalmi aránytalansága, valamint a törvény előtti egyenlőség hiánya; legelőször tehát ezeket kell orvosolni.40 Míg az ellenzéki liberálisok a honvédelem reformja ügyében 1848 előtt többé már nem jutottak szóhoz a sajtóban, a Széchenyi István mérsékeltebb, „középutas" liberalizmusának politikai irányvonalát követő Jelenkor 1847 januárjában két ilyen tartalmú cikket is közzétett. Ezek a „Z" szignóval jelzett írások Szontagh Gusztáv nyugalmazott cs. kir. századostól, a Jelenkor egyik, magát progresszistának nevező vezércikkírójától származtak. Szontagh a Ludovika akadémiával kapcsolatos írásában többek között arra is kitért, hogy a császári katonaság ellenében 39 Budapesti Híradó 1846. 319. és 320. sz., „Irodalom és Tudomány" c. rovat, vö. Fenyő István 98. Szontagh szerzőségét bizonyítja, hogy a bírálat gondolatmenete tökéletesen megegyezik Szontagh 40. jegyzetben említett cikkével. 40 OSZK Kézirattára. Quart. Hung. 1328. Horváth Mihály: Egypár szó a B. R Híradó 319. és 320-dik számában közlött bírálatra. Közli Molnár András 1988/2. 393-397., vö. Márki Sándor 1917. 60-61., Fenyő István 98.
