Századok – 1999
Tanulmányok - Fónagy Zoltán: Nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. A nemesség a magyar társadalomtörténet-írásban VI/1141
1172 FÓNAGY ZOLTÁN szesen mintegy 2,35 millió holdat, a teljes állomány közel felét (47%-át) mondhatta magáénak. Ha csak a nemesi birtokhoz viszonyítunk, akkor megállapíthatjuk, hogy a birtokosok 2%-a tartotta kézben az összes úrbéres föld csaknem kétharmadát (65,3%-át), és őket szolgálta a nemesség úrbéreseinek 63,3%-a. Az általuk bírt helységek összes területe minimum 9,5 millió kataszteri holdat, mintegy 55 ezer km2 -t tett ki. Ha tovább finomítjuk a képet, kiderül, hogy még ezen a kategórián belül is a legnagyobb latifundiumok keretei között koncentrálódott a földvagyon. A 62 magánfóldesúr, aki 10 000 holdnál több úrbériséget birtokolt, összesen több mint 2 millió holddal, az általunk feldolgozott birtokállomány kétötödével rendelkezett. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a nemesi birtokosok 1,1%-át kitevő csoport a nemesi birtokok területének több mint felét, 56%-át bírta. A kizárólag általuk birtokolt falvak és mezővárosok teljes határa 8 és fél millió kataszteri holdat (közel 50 ezer km2 -t) foglalt el, ami a feldolgozott megyék területének 30%-át tette ki. Úrbéres jobbágyként és zsellérként 274 ezer család szolgálta őket. Alattvalóik száma óvatos becsléssel is legalább másfél millió lehetett, de ha a népességszám és az úrbéres háztartások arányából indulunk ki, a kétmilliós lélekszám talán közelebb állhat a valósághoz. A 62 birtokos zöme a főrangú családokból került ki. A rendi társadalom piramisának csúcsán álló uralkodócsaládot a császár, Lotharingiai Ferenc és Mária Krisztina főhercegnő képviselte. A legnagyobb külföldi birtokosként a modenai herceget jegyezték be a tabellákba (noha ekkor már ténylegesen nem ő élvezte az Arad és Csanád megyei óriási uradalom jövedelmét, mint azt a kincstári birtokok kapcsán már láttuk). A magyarországi arisztokrata birtokosok rangsorát Esterházy Miklós és Batthyány Károly herceg nyitja meg. Utánuk 44 grófi és 5 bárói címmel rendelkező nagybirtokos következett. A névsor elemzése határozottan ellentmond annak a hiedelemnek, hogy a 18. századi nagybirtokos arisztokráciában magas volt az idegen eredetűek aránya. Ha az uralkodócsalád tagjait és a ténylegesen külföldi modenai herceget nem számítjuk, az 51 arisztokrata nagybirtokos között mindössze 6 indigenát találunk: a Harruckern bárói, valamint az Althann, az Aspremont, a Dietrichstein, a Schönborn és a Styrum-Limburg grófi család egy-egy tagját. Ok hatan e kategória kétmillió holdjának 10%-át tartották kezükben, ami pontosan megfelelt létszámarányuknak is. Itt jegyezzük meg, hogy gyakran a már nemzedékek óta magyarországi birtokos családokat is indigenaként tartották számon a címtárak. így volt ez pl. az Althann grófok esetében is, akik 1578-ban lettek honosítva. A 18-19. században e család adta Zala vármegye több főispánját, továbbá a híres váci püspököt. A többi idegen eredetű nagybirtokos a század első évtizedeiben szerzett Magyarországon birtokot. A legfrissebb indigenátus, Dietrichstein grófé 1741-ből származott.45 A 62 legnagyobb birtokos között találunk 7 köznemesi birtokost, illetve birtokos családot is. Az Almásy család, Beleznay Mihály, Csernovics Arzén özvegye, Festetich Kristóf, Majthényi Károly, Rudnyánszky József és a Sauska-Bésán család összesen e kategória úrbéres földjeinek 5 százalékát bírta, tehát birtokaik átlagos 45 Pálmány Béla: A magyarországi nemesség társadalmi tagolódása (1686-1815) A tanulmány függelékében a címben jelölt időszak összes honfiúsítása megtalálható összegyűjtve.
