Századok – 1999
Tanulmányok - Fónagy Zoltán: Nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. A nemesség a magyar társadalomtörténet-írásban VI/1141
1144 FÓNAGY ZOLTÁN elején, 1945-ben, 1950-60 között, 1990 után vagy éppen 1997 őszén). A termőföld még akkor is megkülönböztetett tulajdoni tárgy maradt, amikor a nemzeti jövedelemben és a foglalkozási struktúrában a mezőgazdaság elvesztette vezető szerepét. Kiemelt státusát (ha a racionális magyarázatok mezején maradunk) általában azzal szokás indokolni, hogy a termőföld véges mennyiségű termelőeszköz, szemben a más szektorok által használt reprodukálható tárgyakkal, birtoklásához különös társadalmi érdekek fűződnek. Az 1848 előtti magyar társadalomnak két jelzőjét emelnénk ki, mint olyat, amely miatt a földbirtokviszonyok különleges jelentőséggel bírtak. A későfeudalizmus-kori Magyarország agrárország: a lakosság túlnyomó többsége még a 19. század derekán is mezőgazdasági termelésből élt, meghatározó jelentőségű kérdés volt számukra a föld birtoklása. Hogy kié a föld, az meghatározta a birtokok népének életviszonyait, a gazdálkodás minőségét stb. A másik fontos jelző a rendi. A feudális társadalomban a presztízs és a hatalom legfontosabb forrása a földbirtok; megoszlása alapvetően befolyásolta a rendi társadalom tagozódását. Mind a korabeli közgondolkodás, mind a történetírás tisztában volt a birtokmegoszlás gazdasági, társadalmi, politikai jelentőségével. Mint említettük, a 19. század második felében a legtöbbet tárgyalt társadalmi problémák közé tartozott az ún. dzsentrikérdés, a nemesi középbirtok pusztulása.1 0 Ugyanakkor e folyamat számszerű, statisztikailag adatolt ábrázolását mind egykorúan, mind a későbbi történeti irodalomban hiába keressük.1 1 A liberális nemesi reformmozgalom (marxista) történeti irodalmában hasonló módon szinte már közhellyé vált a következő értékelés: A feudális viszonyok felszámolását a középbirtokos nemesség szorgalmazta legkövetkezetesebben, mert a 19. század első felében, az árutermelés térhódításával összefüggő folyamatok következtében (főleg a húszas évek dekonjunktúrája közepette) e réteg egzisztenciája került leginkább veszélybe, ami részükről az „előremenekülés" reakcióját váltotta ki.1 2 Ugyanakkor e megállapítást alátámasztó társadalom- és gazdaságtörténeti vizsgálatot alig végeztek, főleg nem országos méretekben. (A regionális kutatások elsősorban a reformmozgalom élvonalába tartozó megyéket érintették, mint Varga János tanulmánya a bihari nemesség eladósodásáról1 3 , vagy az utóbbi évek fent említett köréből Glósz József disszertációja a Tolna megyei nemesség rétegződéséről vagy Erdmann Gyula tanulmányai a zempléni nemességről.1 4 10 Néhány alapmű a kérdés korabeli irodalmából: Asbóth János·. Három nemzedék, Budapest, 1879, Censor [Beksics Gusztáv]: Társadalmunk és nemzeti hivatásunk, Budapest, 1884, Concha Győző: A gentry, Budapesti Szemle, 142. 1910. 11 A birtokviszonyokat illető „statistikai ismereteink hiányosságáról" panaszkodik azok legalaposabb kortárs statisztikusa, Keleti Károly is Hazánk és népe a közgazdaság és társadalmi statisztika szempontjából című művében (Budapest, 1889., 2.kiadás, 146.) Az ismerethézagok pedig éppen ezekben az években tűnnek el, főleg az 1890-es évek nagy mezőgazdaság-statisztikai köteteinek köszönhetően. 12 Takács Mária: Társadalmi állapotok és törekvések Magyarországon 1830-1847., Budapest, 1909, Mályusz Elemér: A reformkor nemzedéke, Századok, 1923. 1. sz., Barta István: A magyar polgári reformmozgalom kezdeti szakaszának problémái, Történelmi Szemle, 1963. 3-4. sz., U.ő.: Széchenyi és a magyar polgári reformmozgalom kibontakozása, Történelmi Szemle, 1960. 2-3. sz. 13 Varga János: A bihari nemesség hitelviszonyai a polgári forradalom előtt, Századok, 1958. 1-2. sz. 14 Ld. 9. sz. jegyzet
