Századok – 1999

Tanulmányok - Fónagy Zoltán: Nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. A nemesség a magyar társadalomtörténet-írásban VI/1141

1142 FÓNAGY ZOLTÁN ban értelmezett kultúrában betöltött meghatározó szerep ezt csak még jobban aláhúzza. A nemesség magas számából már pusztán logikai úton is következtethetünk arra, hogy igen különböző társadalmi, gazdasági és kulturális státusú elemek alkothatták az „una eademque nobilitast". A legutóbbi évtizedekig azonban inkább csak színes történelmi freskótöredékek illusztrálták ezt a tényt. A tablók egyik állandó szereplője a bécsi palotájában lakó, magyarországi birtokainak jövedelméből gavallérosan pazarló, az udvari körökben keleties pompával kitűnő, magyarul nem is tudó mágnás. Főleg a 19. században kerül középpontba a vidéki kúriájában vastag pipafüstbe burkolózó jómódú birtokos táblabíró - aki néha a nemzet megmaradásának letéteményeseként, máskor az önzsíijába fúló maradiság jelképeként van lefestve. A valamivel tájékozottabbak ismerik azokat a képtöredékeket is, amelyek az utolsó inszurrekcióra nyereg nélküli lovakon kivonuló bocskoros — gatyás nemes atyafiakat ábrázolják, vagy amelyeken jó három évtizeddel később pár forintért, néhány pohár pálinkáért árulgatják nemesi jogaik egyik szimbólumát — a szavazatukat. Mindegyik freskótöredéknek voltak valóságos, valaha élt modelljei. Hogy milyen arányban keveredtek ezek a heterogén elemek a jogilag egységes nemességen belül, arra csak az utóbbi két-három évtized társadalomtörténeti kutatásai keresték a választ. A polgári kor történetírásában a nemességkutatás többé-kevésbé a nemes családok genealógiájának feltárásával volt azonos, az egész nemességet, vagy legalább nagy tömegeit átfogó, statisztikai módszerű vizsgálatra nem került sor. Kivételként Szabó Istvánnak a parasztok tömeges nemesítéséről írt tanulmányát vagy Ungár Lászlónak a nemesi birtok eladósodásáról szóló cikkét, esetleg R. Kiss Istvánnak az utolsó nemesi felkelés résztvevőinek vagyoni rétegződését bemutató adatsorait, illetve a Schneider Miklós által közzétett, megyei nemességösszeírások alapján összeállított névsorokat említhetjük.6 Történettudományunk marxista korszakában a nemesség kutatása sokáig tabunak számított; a társadalomtörténeti kutatás szinte csak a „dolgozó osztályok" (addig valóban elhanyagolt) történetének feltárásával foglalkozhatott.7 Hogy milyen kevés konkrét ismerettel rendelkezett a történettudomány a nemesség összetételéről, rétegződéséről, vagyoni viszonyairól, az kiderül (az egyébként a nemességgel szembeni marxista elfogultságtól mentes) tízkötetes Magyarország történetének társadalomtörténeti fejezeteiből is. Ε részek többségének szerzője, Vörös Károly maga is elismerte, hogy kénytelen becslésekre és példálózásra hagyatkozni, amikor a társadalmi rétegződés és átrétegződés adatokon nyugvó bemutatásnak kellene következnie. A néhány stabil, és a nemesség kapcsán közkézen forgó adat a létszámára vonatkozik (a II. József korabeli népszámlálás alapján, illetve Fényes Elek reformkori Statistikájából kölcsönözve); a főnemesi 6 R. Kiss István: Az utolsó nemesi felkelés. Századik évfordulója emlékére. 1-2. k. Budapest, 1909-1911. 35, 42-43. L, Szabó István: Nemesség és parasztság Werbőczy után. In: Ur és paraszt a magyar élet egységében (szerk. Eckhart Sándor) Budapest, 1941 és uo. A jobbágy megnemesítése Turul, 1941. 11-21., Ungár László: A magyar nemesi birtok eladósodása 1848 előtt. Századok, 1935. 39-60. 7 A nemességgel kapcsolatos társadalomtörténeti kutatások részletező áttekintése Pálmány Béla: A magyarországi nemesség társadalmi tagolódása (1686-1815) In: Mágnások, birtokosok, címereslevelek. Debrecen, 1997.