Századok – 1999

Történeti irodalom - Krausz Tamas: Szovjetszkij termidor (Ism.: Kolontári Attila) V/1121

1122 TÖRTÉNETI IRODALOM sevikok. A nagy kérdés pedig úgy hangzott: el tudják-e kerülni a bolsevikok a francia jakobinusok sorsát, vagy az orosz forradalom is menthetetlenül egy thermidori fordulatba, illetve bonapartista diktatúrába torkollik. Ebben a bonyolult kérdéskörben segít minket eligazodni a 20. századi szovjetorosz történelem egyik legismertebb hazai kutatójának, Krausz Tamásnak „Szovjetszkij termidor" című munkája. A szerző levéltári dokumentumok, forráspublikációk és a korabeli sajtóanyag mellett a hazai és külföldi szakirodalom legújabb eredményeit felhasználva vizsgálja a sztálini fordulat szellemi előzményeit. Ezen előzmények egyik legizgalmasabb, a magyar történeti szakirodalomban eddig kevéssé kutatott fejezetét képezi a nacionálbolsevizmus vagy más néven szmenovehizmus jelensége. Az áramlat kezdeményezője és fő ideológusa Nyikolaj Usztrjalov a kadet párt soraiból indult, 1919-ben Kolcsak „propagandaminisztere" volt. Kolcsak bukása után megfogalmazta a bolsevikokkal való kiegyezés szükségességét, mivel bennük látta az egyetlen komolyan vehető államalkotó erőt, amely képes a káosz és a széthullás megállítására. „A szovjethatalom minden eszközzel törekedni fog a végeknek a központtal való egyesítésére a világforradalom nevében. Az ideológiák végtelen különbözősége ellenére csak egyetlen gyakorlati út van..." A hatalom új birtokosaival kiegyezni próbáló szmenovehisták a "nemzetközi kommunizmussal" szemben egyfajta „népi bolsevik alternatíva" felé kívántak tájékozódni hangsúlyozva az orosz forradalom, ezen belül a bolsevizmus „mélységesen nemzeti gyökereit". „Ők sem nem szlavoíilok, sem nem zapadnyikok, hanem szerfölött mély, az élet által kikovácsolt szintézise mindkét tradíciónak" - írta róluk Kljucsnyikov, a nacionálbolsevikok prominens képviselője. Maga Usztrjalov — különösen az olasz fasizmus hatalomrajutása után — egy tömegmozgalomra támaszkodó diktatúrában látta a jövő fejlődés útját, s úgy vélte, ezt a szerepet az oroszországi viszonyok között csak a bolsevizmus képes betölteni, amennyiben szakít a kommunizmus ostobaságaival. Ilyen szakításként értékelte a hadikommunizmus felváltását az új gazdaságpolitikával. A fordulatban a bolsevizmus evolúcióját vélte felfedezni, amely elvezethet egy űj tulajdonosi osztály („mokány muzsik", „teremtő burzsoázia") és az egységes nemzeti piac kialakulásához. „Mi ráléptünk thermidor útjára, amely nálunk, eltérően Franciaországtól láthatóan évekig fog húzódni és a szovjethatalom forradalmi zászlaja alatt megy végbe." A folyamat végén pedig ott volt Usztrjalov és a nacionálbolsevizmus jövőképe: erős birodalom, államkapitalizmusát, cezarisztikus diktatúra. Azzal azonban Usztrjalov sem számolt, hogy ez utóbbi megvalósult formája mind a nacionálbolsevizmust, mind a NEP „államkapitalizmusát" lesöpri a történelem színpadáról. Hogy a szmenovehizmus esetében nem valamiféle marginális szellemi áramlatról van szó, mi sem jelzi jobban, mint hogy a bolsevik vezetők is (Leninnél az élen) szükségét érezték, hogy érdemben reagáljanak a jelenségre. Taktikai okokból, kényszerűségből esetenként elfogadták a ( „felajánlkozó szövetségest". Trockij javasolta a „Szmena veh" című kötet szovjetoroszországi kiadását, Lenin az 1922-es genovai konferenciára utazó szovjet tárgyalóküldöttségbe meghívta az emigrációban tartózkodó Jurij Kljucsnyikovot. Ugyanakkor a XI. pártkongresszuson tartott beszéde arról tanúskodik, hogy Lenin érzékelte a piaci viszonyokhoz való részleges visszatérésben rejlő fenyegetést és lehetségesnek tartotta az Usztrjalovék által felvázolt forgatókönyv megvalósulását. („Az ellenség kimondja az osztályigazságot"). „A szmenovehisták az űj gazdaságpolitikában résztvevő burzsoák vagy szovjet hivatalnokok ezreinek és tízezreinek a hangulatát fejezik ki. Ez komoly és valóságos veszély..." A többi bolsevik vezető Usztrjalovhoz és a nacionálbolsevizmushoz való viszonyát már erőteljesen befolyásolják a húszas évek frakciós küzdelmei és az ebben elfoglalt pozíciójuk. Usztrjalov a Buharin által megfogalmazott, elhíresült „Gazdagodjatok!" jelszóban saját thermidori elképzeléseinek megvalósulását látta, „megdicsérte" Buharint, kiváltva ezzel a „párt kedvencének" szinte hisztérikus tiltakozását. Az éles kirohanások mellett Buharin a frakcióharcok árnyékában komolyan vette egy „cezarista" fordulat lehetőségét. Usztrjalov elleni kritikája részben Sztálin ellen is szólt, akinek neve ekkor már az erős hatalom szinonimája volt. Buharin helyzete nem volt irigyeslésreméltó, hiszen úgy kellett bírálnia Sztálint, hogy az ellenzékkel folytatott harcban rendre a főtitkárt támogatta. Némileg más aspektusból, de hasonlóan hevesen bírálta Usztrjalovot Zinoyjev is. Ö nem elsősorban a „cezarizmus", hanem egy kapitalista restrauráció ideológusát látta Usztrjalovban, magát az irányzatot pedig a „szovjet burzsoázia" ideológiájaként aposztrofálta. A thermidor-problematikával, és ezzel kapcsolatban a nacionálbolsevizmus jelenségével a legmélyebben az akkor már utóvédharcait vívó Trockij foglalkozott. Az ő szemében a „Sztálin-Buharin frakció" fellépése a baloldali ellenzékkel szemben már bizonyos értelemben thermidor kezdete