Századok – 1999

Történeti irodalom - Makk Ferenc: A turulmadártól a kettőskeresztig. Tanulmányok Magyarország régebbi történelméről (Ism.: Kőfalvi Tamás) V/1107

1108 TÖRTÉNETI IRODALOM Ungri nép által lakott pannóniai területet azonosítja. Makk Ferenc, aki sokáig klasszika-filológiát oktatott a szegedi egyetemen, érezhetően nagy kedvvel és tudással sorakoztatja fel filológiai ellenérveit. Alaposságának bizonyítéka, hogy Hinkmar említett művének egészét áttanulmányozta, így érveit nemcsak egyetlen mondat, hanem az egész szöveg, Hinkmar nyelvhasználatának, stílusának ismeretével támasztja alá. Módszertani megfontolások alapján veti el Róna-Tas András említett könyvének fentebb ismertetett recenziójára adott válaszában kifejtett elméletét, amely szerint a kérdéses mondat hiteles ugyan, de abban az Ungri népnév későbbi, aktualizált betoldás csupán. A Kristó Gyula tiszteletére 1995-ben napvilágot látott tanulmánykötetben jelent meg eredeti szövegváltozatában a Csaba és Alpár című tanulmány, amely talán a jelen kötet legélesebb hangvételű írása. Ε két személy kapcsán Makk Ferenc lényegében Györffy György rájuk vonatkozó írásainak filológiai vizsgálatát végzi el, amelynek során végigköveti a személyükről alkotott nézeteinek formálódását, alakjuknak „a 10. századi magyar történelem jelentős személyiségeivé" növését. Csaba esetében annak a véleményének ad hangot, hogy „Csaba a X. század közepén élt kalandozó vezér volt, aki népével görög földre ment", amely nézetet egyébként 1948-ban még Györffy György is vallotta. Ismerteti a Csaba-kép változását Györffy munkáiban, minden esetben kitérve azokra a tárgyi bizonytalanságokra, módszertani tévedésekre, amelyek miatt nem tartja elfogadhatónak a Csaba személyéhez mint honfoglaláskori nagyfejedelem/vezér alakjához fűződő elméleteket. Alpár esetében a szerző, minthogy a Györffy György írásaiban felsorakoztatott nyelvészeti, nyelvtörténeti, régészeti, névtani érveket nem tartja meggyőzőnek, s több más szerzőre is hivatkozva cáfolja azokat, kitart azon felfogás mellett, amely szerint Alpár vezér — Gyalu és Gálád vezérekkel együtt — nem a 10. századi magyar történelem valóban létező szereplője, csupán Anonymus képzelete által életre keltett személy. A tanulmányok egy másik csoportja a magyar köztörténet kérdéseit vizsgálja. Ezen belül is jól elkülöníthető a 10-12. századi magyar külpolitika néhány fejezetét tárgyaló írások köre. Témáját tekintve a legkorábbi időszakkal a Magyar-bolgár kapcsolatok Géza nagyfejedelem és Szent István király korában című dolgozat foglalkozik, de természtesen, minthogy a külpolitikai kapcsolatok nemcsak két ország viszonyát határozzák meg, lényegében átfogó elemzést kapunk a magyar-bizánci és a bolgár-bizánci viszony alakulásáról is. A kérdéskört illetően természetesen megkerülhetetlen az István király-Ajtony és az István-Keán konfliktus értelmezése. Előbbi kapcsán Makk Ferenc úgy foglal állást, hogy mivel Szent Gellért legendájából az olvasható ki, hogy Gyula vezér és Ajtony egymás halálos ellenségei voltak, ezért „Ajtony nem István ellen, hanem éppen István érdekében lépett koalícióra a bizánci császárral 1002-ben." Keánt „a Maros folyótól délre elterülő bolgár kaganátus vezetőjének" tartja, aki Gyulával együtt „a királyi hatalommal szemben szeparatista jellegű önállósodási, ill. függetlenedési törekvéseket képviselt, és ki akart válni a Magyar Királyságból". Keánnak, a még Ajtonnyal szövetséges Istvántól elszenvedett vereségét pedig 1003-ra teszi. Tematikájában szintén a Balkán felé fordul a Szent László és a Balkán címmel, eredeti változatában 1992-ben megjelent írás. Szent László uralmának kezdeteiről meglehetősen kevés, a magyar-bizánci kapcsolatokra utaló információ áll rendelkezésre. Ezek alapján azonban, Makk Ferenc véleménye szerint, László első koronázására talán már 1077 második felében, a bizánci uralkodótól származó, I. Gézától örökölt diadémmal sor került. A két ország közti viszony megváltozása és a Magyarországon meginduló határozott latinizációs törekvések kapcsán ismerteti és értékeli a szerző részletesen a 14. századi Edward Saga-nak és a laoni Névtelen 13. század eleji krónikájának a „keleti angolok", Bizánc és a Magyar Királyság kapcsolataira vonatkozó tudósításait. Ennek alapján új magyarázatot ad a kalocsai érsekség központjának Bácsra helyezésére, amelynek legfőbb oka szerinte a „keleti angolok" által elfoglalt területek térítésében, illetve püspökeik felszentelésében kereshető. A Kálmán-ági királyok külpolitikájának néhány kérdése című tanulmány Kálmán és fia, II. István külpolitikájának három eseményét vizsgálja. Dalmácia északi részének 1105-ben bekövetkezett elfoglalását, cáfolva azt a nézetet, amely szerint az említett területeket a bizánci császár a normannok elleni védelem fejében adta volna át a magyar királynak, Makk Ferenc Bizánc elleni agressziónak, fegyveres hódításnak tartja, amit azonban Bizánc kedvezőtlen nemzetközi helyzete miatt nem ellenlépés, hanem a hódítások magyar kézen hagyása, sőt, a további fenyegetés elhárítása érdekében dinasztikus kapcsolat létesítése követett. Széles nemzetközi összefüggésrendszerbe ágyazva elemzi a szerző a magyar krónika 153. és 155. fejezetében szereplő, II. István lengyelországi hadjáratáról szóló tudósítást, amelynek időpontját 1127 első felére teszi, okaként pedig Vlagyimirkó zvenyigorodi fejedelem Rosztyiszláwal szembeni támogatását jelöli meg. Ugyancsak a külpolitikai tárgyú dolgozatok közé tartozik a Megjegyzések III. István történetéhez című. Ebben Makk Ferenc az 1163. évi, Manuél bizánci császárnak tulajdonított magyar-bizánci perszonáluniós terv kapcsán