Századok – 1999
Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85
108 SZABADOS GYÖRGY vános békén kívül azonban egy olyan hallgatólagos megegyezés is létrejött a fivérek között, amelynek aligha örült volna a Szentszék: valójában egyikük sem akart kereszteshadjáratra indulni. András halogató magatartását királysága idején is folytatta, és csak bő két évtizeddel esküvése után szánta el magát költséges és hiábavalónak bizonyult útjára, míg Imre uralkodásának hátralevő rövid éveiben egyáltalán nem váltotta be kényszerű fogadalmát. Az ekkortájt született László trónörökös miatt kiváltképp nem akart elindulni, s a szentföldi utat nem tették vonzóvá a zarándok uralkodók halálhírei sem. A király személyes érdekein túlmenően az ország javát sem szolgálta volna a hadjárat: a békével végre alkalom nyílott a III. Béla idején megkezdett hódító politika folytatására, amelynek sikerét a néhai uralkodó által biztosított belső erőforrások és a Bizánc hanyatlásával kialakult hatalmi űr szinte megelőlegezte. Imrének már csak kibúvót kellett találnia a keresztesfogadalom fenyegető árnyéka alól. Az első váratlan haladék a bogumil eretnekség gyors boszniai teijedése volt; annak megfékezése csak 1203 tavaszára vált teljessé a Kulin örökébe lépő István bán hűbéres hódolatával.175 A bosnyákok megtérésével beköszöntött békés időszakban III. Béla fiai végre hajlandóságot mutattak a keresztesháború megindítására. III. Ince pápa efeletti örömében mindkettejük irányában gesztusokat tett. 1203. február 25-én kelt levelében először Imre királynak kedvezett: Magyarország érsekeinek és püspökeinek küldött üzenetében kiközösítés terhe mellett meghagyta, hogy az egyházi és világi főméltóságok esküdjenek fel a törvényes trónörökös, László hűségére. A király távollétében mindenki az ország irányítására felállítandó testületnek engedelmeskedjék, Imre esetleges szentföldi elhalálozása után egészen III. László felserdültéig.176 András hercegnek pedig kinyilvánította, hogy minden javát, amelyet jogosan bír, Szent Péter és a saját oltalma alá veszi, s azt addig óvja, ameddig hírt nem kap visszaérkeztéről avagy haláláról.177 A kedvező biztosítékok ellenére azonban ez a hadjárat is a többi sorsára jutott. Máig nem tudni, mi okból (valószínűleg a gyermek Lászlónak leteendő hűségeskütől felindultan), de 1203 őszén András ismét pártot ütött királyi bátyja ellen. Imre utolsó győzelme nyughatatlan öccse felett országlásának legemlékezetesebb tettévé vált. A magyar történelemben egyedülálló magatartás Spalatói Tamás históriájából ismeretes: „Ezután, hogy [András] visszatért Magyarországra, a testvérek meghasonlásából súlyos viszály ütötte fel a fejét. A Magyar Királyság előkelői és a seregek sokasága csaknem mind elhagyták urukat és törvénytelenül András herceghez csatlakoztak. A királlyal csak igen kevesen maradtak; és azok is annyi pártütés rémségétől félelembe esvén, nem a reménységgel bátorították őt, hanem inkább a menekülést javasolták. Történt pedig, hogy mind a két fél egyszerre készült a közelgő összecsapásra; ám mivel a királyi tábor nagysága meg sem közelítette a másikét, Imre aggódni kezdett, s lelke ide-oda hánykolódón kereste a megoldást e mindent eldöntő pillanatban. Végre isteni sugallatra elméje meglelte a járható utat, hogy a királyi méltóság is megmaradjon, de az ártatlanok vére ontásától is ment legyen. így szólt övéihez: «Ne kövessetek, hanem maradjatok itt egy kis ideig. » Azzal letette fegyvereit, csak királyi pálcáját vette magához, lassan az ellenség táborába ment, elhaladt a fegyveresek sokasága között és hangos 175 Hageneder, RI. 6. 231-233., Smiciklas, CD. III. 36. 176 Hageneder, RI. 6. 11-12. 177 Smiciklas, CD. III. 33.
