Századok – 1999
Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85
IMRE ÉS ANDRÁS 101 III. Ince pápa az Andráshoz intézett, 1198. január 29-én megfogalmazott feddéssel egyidőben János pannonhalmi apátnak a következőt írta: >r A levélből, amelyet Krisztusban legkedvesebb fiunk Henrik, Magyarország jeles királya az apostoli széknek küldött, tudomásunkra jutott, hogy a királyi felség ellen annak öccsével, András herceggel, e nemes férfiúval — akitől, mint mondják függsz — meggondolatlanul öszszeesküdtél. Minthogy egykor a boldog emlékezetű Celesztin pápa, elődünk a kiközösítés terhe mellett minden magyar országlakosnak megtiltotta, hogy az említett hercegnek a királyi felség ellen valaki is tanácsot adjon, avagy segítségére legyen, mi tőled, amiért elődünk tilalma ellenére, mint köztudott, cselekedni találtattál, üdvözletünket megvonjuk, s téged az apostoli írás által színünk elé rendelünk, hogy a Szent Kereszt felmagasztalásának közelgő ünnepén előttünk megjelenvén az állításokra kielégítően és az igazság szerint megfelelj,"1°3 Az intelem forrásértékét megtöbbszörözik azok a benne rejlő utalások, amelyek korábbi levélváltásokról árulkodnak: az egyszeri üzenet ekképp folyamatról tudósít. A királynak az apát összeesküvését előadó levele eredeti formájában nem maradt ránk, de az említésből is kiérzik: Imrének már voltak értesülései arról, hogy András fegyverein kívül más veszély is leselkedik országlására. Ebbéli aggodalmát Celesztin pápával is megosztotta, aki nem habozott egyházfői befolyásával Imre segítségére sietni. Az 1198 elején elhunyt főpap kiközösítés terhe mellett tiltott meg mindenfajta királyellenes tevékenységet, s ez arra enged következtetni, hogy 1197-ben már el nem titkolható, de még tetten nem érhető országos összeesküvés bontakozott ki. A szervezkedés 1199 tavaszáig folyt; az ekkor történteket két, ellentétes álláspontot képviselő levél elbeszéléséből ismerjük. III. Ince pápa Boleszló váci püspök elmondásaira hagyatkozva Imre királytól is várja az események előadását: „Ténylegesen eljutott hozzánk, hogy a nagyböjt első hetében, kántorböjt szerdáján [III. 10-én] esti szürkületkor, amidőn testvérünk, a váci püspök kanonokjaival a completoriumot énekelte, odajárultál az egyházhoz, s megparancsoltad a püspöknek, hogy a szentély kulcsait adja át és jöjjön ki. Miután ő cselvetéstől félvén — mivel az az idő valóban sok gyanút táplált — vonakodott a királyi parancsnak engedelmeskedni, utasítást adtál a szentély kapujának feltörésére. Midőn a püspök és a kanonokok emiatt az Úrhoz fordultak..., zokon véve, hogy isteni segítségért könyörögtek, rárontottál a püspökre, levonszoltad az oltár elől, s átadtad a tieidnek, akik az egyházból erőszakosan kivetették. Ezután a szentély ajtaját betöretted, a kincstárat lefoglaltad és a püspöki tulajdont elkoboztattad. Minthogy ezért a püspök megtiltotta az istentiszteletet, a tizedet megtagadtad; hírnökeinek pedig megvakítás terhe mellett megtiltottad, hogy megkíséreljék királyságod elhagyását, megakadályozván ezzel az Apostoli Székhez jövetelt, s a panasztételt. Minekutána üdvöd javát kívánjuk és inkább a lélekről, mint a testről gondoskodunk, jóllehet előttünk nem minden ismert, intjük felségedet az Úrban..., hogy az említett püspöknek — sőt inkább az Apostoli Széknek, amelyet megsértettél — a váci egyház kárát térítsd meg: ellenkező esetben akármennyire is szeretünk téged az Úrban, inkább Istennek, mint embernek kívánván tetszeni, nem titkolhatjuk, hogy rajtad és országodon kánoni bosszút fogunk állni... ",104 A másik álláspont magától 103 Gombos, CFHH. II. 1240. 104 Fejér, CD. II. 358-361.
